Portfolio Light

Panerai nosztalgia

2010. június 08. 12:23 - swiss watch

A hosszú múltra visszatekintő firenzei székhelyű Officine Panerai eleinte precíziós navigációs eszközeivel szerzett magának hírnevet az olasz katonai körökben, órák készítésébe csak a két világháború között fogott. A szerkezeteket sokáig a svájci Rolextől szerezték be, így ebben az 1950-es évekből származó Marina Militarében is az ismert svájci márka 6152-es kalibere dolgozik. Ennek a konkrét modellnek van azonban egy olyan tulajdonsága, amivel kitűnik kora többi modellje közül.

Bár arról, hogy a Panerai a kezdetekben óráiba Rolex szerkezeteket szerelt, sokan tudnak, kevésbé ismert azonban az a tény, hogy a tokokat is a Rolex szállította, így jóformán csak a számlap tekinthető olasz "származásúnak". A 30-as évek utolsó éveitől vált a Rolex a Panerai beszállítójává a 3646-os kaliberével, mivel akkoriban ez a szerkezet volt a leginkább alkalmas búvárórákba való beépítésbe. A Panerai fejlesztésnek számító, a korona fejét erősen a tokhoz nyomó kar segítségével pedig már akkoriban elérték a 20 bar, 200 méteres nyomásállóságot. A Rolex 6152-es kaliberei az 50-es évek közepétől terjedtek el a Panerai órákban.

Ez a konkrét modell a hátlapon lévő "Officine Panerai Brevattato" felirattal tűnik ki a többi közül, de igazán különlegessé az üvegbetétes hátlap teszi, feltárva ezzel a 17 köves Rolex szerkezet szépségét. Ugyan nincs dokumentálva, de a kor technológiai színvonalából kiindulva, amely búvárórák esetében nem alkalmazta az üvegbetétes hátlapot - sőt, maga az üvegbetétes hátlap is ritkaság számba ment - feltételezhető, hogy az óra valamely magas beosztású tiszt csuklóján teljesített szolgálatot. (A 90-es évekig Panerai órákra csak az olasz haditengerészet különleges egységei, illetve tisztjei tehettek szert, civilek legfeljebb másodkézből vásárolhattak.) Ennek megfelelően az órát vízkár nem érhette, és korához képest alapvetően kiváló állapotban van.

Érdemes megfigyelni, hogy a számlap és a tok formája az elmúlt hatvan év alatt szinte semmit sem változott. Leszámítva az évtizedek alatt besárgult lumineszcens festéket, illetve a "Marina Militare" felirat mai szemmel nézve kicsit bizonytalan vonalvezetését, a számlapot akár mainak is tekinthetjük. A tokon az idő már jóval több nyomot hagyott, és a koronát leszorító karocska is hiányzik, ám felújítását követően a gyakorlatlan szem számára bizony nem tűnne fel, hogy egy lassan nagypapa korú órát lát.

Az ilyen és ehhez hasonló darabokkal általában csak egy gond szokott lenni. Ritkaságuk miatt igen komoly összegeket kell lerakni értük. Ennek a hatvan éves Officine Panerai Marina Militare karórának az értéke meghaladja az ötvenezer eurót.

ITT KAPHATÓAK Officine Panerai órák BUDAPESTEN
ITT KAPHATÓAK Officine Panerai órák BUDAPESTEN

Officine Panerai hivatalos honlapja

Szólj hozzá!

Női Sinn

2010. június 07. 11:42 - swiss watch

Bár a német Sinn nem feltétlenül a nőknek szánt óráiról híres, egész csinos kis kollekciót állítottak össze, amelyet idén a Modell 243 Ti M-mel egészítettek ki. Fontos megjegyezni, hogy ezek önálló alkotások, nem valamely férfi modell kicsinyített másai, amelyeket biztos, ami biztos alapon gyémántokkal tettek nőiessé. A Sinn női órái egy eltévedt próbálkozás kivételével gyémántok nélkül is elég nőiesnek tudnak hatni úgy, hogy közben nem csorbul magának a márkának a funkcionalitást sugárzó stílusa. Ahogy a többi Sinn női karóra, úgy a Modell 243 Ti M is nőknek szól, nem fruskáknak, az óra kifinomultsága mellé így kellő kiegyensúlyozottság is társul.

A tonneau formájú tok 28 milliméter széles és titánból készült. Közismert, hogy a titánon nehéz fényes felületeket kidolgozni, a Sinnél azonban ezzel nem törődve vették a fáradtságot selyemfényű felületek kialakításához. Ez egyben a válasz is arra a kérdésre, hogy egy kecses női óra tokját miért titánból faragták. Általában nagyméretű férfi modelleknél népszerű az anyag keménysége és elsősorban kisebb sűrűsége, és így kisebb tömege miatt. További előnye, hogy fémallergiában szenvedők is hordhatják, mivel nem allergiakeltő. A titán tok használata mellett itt tehát ez utóbbi jellemzője szól, illetve a Sinn tanúbizonyságot adhatott identitásához tartozó műszaki felkészültségéről.

A sötétbarna számlapos változat a negyedik 243-as. A galvanizált számlapon sorakoznak a ródiummal bevont szerelt indexek, amelyek a mutatókkal együtt lumineszcensek. Ez a felesleges sallangokat nélkülöző kivitelezés közel áll a Sinn stílusához, és üde színfolt a sokszor inkább ékszerként kezelt női órák világában. Professzionális hozzáállásról árulkodik a számlapot fedő zafírüveg is, melynek mindkét oldala tükröződésmentes bevonatot kapott. Szintén számos női órával ellentétben, a Sinn Modell 243 Ti M-ben nem valamilyen kvarc szerkezet, hanem egy automata végzi dolgát. A választás az ETA 2671 szerkezetére esett, amely három központi mutatóval és dátum funkcióval bír.

A 100 méteres mélységig vízálló órát funkcionalitása révén mindennapi használatra szánták, ám tűsarkú társaságában is jól mutat. Szinte biztos azonban, hogy nem azok fogják ezt csuklójukon viselni, akik ezeket a cipőket szeretik hordani. Az órához a számlap színével egyező bőrszíj jár, de szatén vagy titánszíj is szerepel a választékban.

ITT KAPHATÓAK BUDAPESTEN SINN ÓRÁK
Itt kaphatóak Sinn órák

Magyar honlap linkje

Szólj hozzá!

Újabb óra Harrison Fordtól és a Hamiltontól

2010. június 04. 11:36 - swiss watch

Harrison Fordnak a környezet megóvása érdekében tett erőfeszítéseit a Hamilton is támogatja, amelynek eredménye egy környezetestudatos karóra, a Hamilton Conservation után egy egész kollekció, a Team Earth. Ahogy a tavalyi óra, úgy az idei kollekció is a Conservation International nemzetközi környezetvédelmi szervezet működését segíti, amely igazgatótanácsának számos más híresség mellett Harrison Ford is tagja.

Tavaly a gazdasági világválság kellős közepén meglehetősen óvatosan vette ki részét a Hamilton az együttműködésből, és a Conservation csak egyetlen változatban készült. Az forgalom azonban állítólag minden képzeletet felülmúlt, így a idén sokkal bátrabban vágtak neki vállalásuk teljesítéséhez. Ahelyett, hogy a Conservation bővítették volna, egyből egy új modellel, a Team Earth-szel álltak elő.

Egy klasszikus, pilótaórákra erősen emlékeztető órát alkottak, a funkcionalitás mellé egy kis eleganciát is csempészve. Ezért elsősorban a számlap finom vonalvezetésű, kerekded arab számai, és azok bézs színe felel. Az esztétikai szempont mellett azonban mást kívántak hangsúlyozni a színválasztással: az elmúlást. A fehér indexek ugyanis az idő előrehaladtával elfakulnak és a bézshez közelítő árnyalatúvá válnak. A számokat, ahogy a mutatókat is, gazdagon bevonták lumineszcens festékkal, így ezeket sötétben is kiválóan le lehet olvasni.

A egykori pilótaóráktól eltérően a számlapot nem akril, hanem zafír fedi, az üvegen összekarcolódása miatt nem kell majd aggódnunk. Mivel a márka a Swatch csoport tagja, nem meglepő, hogy a csoporthoz tartozó ETA alap automata kalibere végzi benne a munkát. Az óra ár/érték aránya talán nem nevezhető olyan kedvezőnek, mint a többi Hamilton óra esetében, azonban a eladási ár egy részét közvetlenül a Conservation Internationalnek környezetvédelmi szervezetnek írják jóvá.

Szíjakat tekintve a Hamilton pilótaórákról ismerős patentos barna és fekete színű bőrszíjak közül választhatunk, illetve a fémszíj is rendelkezésre áll.

ITT KAPHATÓAK Hamitlon ÓRÁK BUDAPESTEN
Itt kaphatóak a Hamilton órák

Hamilton hivatalos honlapja

Szólj hozzá!

Egy új Timemaster a Chronoswiss-től

2010. június 03. 15:00 - swiss watch

A Chronoswiss az a márka, amelyet a nyolcvanas évek elején, a mechanikus óraipar válságának idejében alapítottak, és amely szilárdan a hagyományos, mechanikus szerkezetek alkalmazása mellett tette le a voksát. Szintén ez a müncheni márka volt az, amely az egykori órásműhelyek referenciaóráját, amelyhez minden, a műhelyben megfordult órát igazítottak, a regulátort, a karórák számlapjára költöztette. Ha valamit, úgy a hagyományokat tisztelik a Chronoswissnél, ez azonban nem jelenti azt, hogy a kollekció mereven konzervatív darabokból állna. Sőt!

Jó példa erre többek között a népszerű Timemaster kollekció legújabb darabja, a Timemaster Chronograph GMT, különösen a fehér számlapos változat. Ahogy a névből is kiderül, a kronográf funkciót egy második időzóna egészíti ki. Ez utóbbit a rikítóan narancssárga központi mutató segítségével olvashatjuk, amely egy nap alatt ír le egy teljes kört. Nem kell így a napszakkal bíbelődni, senkit sem fogunk akaratunkon kívül alkalmatlan időpontban zavarni, például hajnali ötkor délután öt helyett, és a szerkezet rugóházának sem kell egy külön funkciót, a napszak indikátort energiával ellátnia. A 24 órás skála nem foglal el helyet a számlapon, a lünettára költöztették, leváltva ezzel az eddigi Timemasterek recézett lünettáját. Az új lünetta így egy kicsit búvárórákra is emlékeztet, amely a Timemasterek sportos jellegéhez jól illik is.

A 44 milliméter átmérőjű és 16 milliméter magas tok megjelenésében nem hoz újat, amit ne is várjunk el tőle, elvégre a formája szinte már egybeforrt a Chronoswiss nevével. A rozsdamentes acél tok felületeit a sötét számlapos változat esetében polírozták, illetve szálcsiszolták, míg a világos amorf szerkezetű gyémántszerű szén bevonatot kapott. Az üveg zafír, belső felületén tükröződést gátló bevonattal. A menetes hátlap üvegbetétje is zafír és ide is jutott a tükröződésgátló bevonatból a szerkezet felöli oldalra. Ez ritkaságszámba megy. A kronográf nyomógombjait megszokott helyükön találjuk, és a Timemaster kollekció jellegzetes, nagyméretű koronája sem hiányzik. A vízállóság 100 méteres mélységig, 10 bar nyomásig garantált.

A funkciókat a C.751-es kaliber működteti, amely a márka által módosított ETA/Valjoux 7750-es kaliberen alapszik. A nap kijelzését elhagyták, cserébe kaptunk azonban egy 24 órás skálán járó második időzóna mutatót. Persze nem a Chronoswiss-szel lenne dolgunk, ha a módosítások csak műszaki jellegűek lennének. Kellő figyelmet fordítottak az esztétikai megjelenésre is. A díszítő elemek közül kiemelendő a csontvázasított rotor, amelyet arannyal vontak be és genfi csíkokat is kapott. Azonban az alap 7750-eshez képest négy órával, 42-ről 46-ra megnövelt járástartalék kizárólag a műszaki módosításoknak tudható be.

A szerkezet által hajtott mutatók mindegyike, még a kronográf másodpercmutatója is, leolvasható sötétben, így SuperLumiNova festéknek hála rossz fényviszonyok között sem veszít használhatóságából az óra. Az elrendezés a megszokott: központi óra-, perc, kronográf másodperc- és GMT mutató, hat és tizenkét órába helyezett óra- és percösszegző, és az összegzőktől a vizuális elkülönítés, és így a leolvashatóság megkönnyítése érdekében kisebb átmérőjű segédszámlapon járó kismásodperc. A dátumablak hat órában kapott helyet, hátterének színe pedig mindkét változat esetében illeszkedik a számlapéhoz.

A szinte az egész kollekcióra jellemző egységes tokkialakításnak köszönhetően (mégha a méretek különböznek is) a bőrszíjválaszték gazdag. Eredetileg azonban fekete, puhaságáról ismert nappabőr szíjjal szállítják az órát. Fémszíj csak a polírozott-szálcsiszolt változathoz illik, mivel a márka nem rendelkezik fekete fémszíjjal. A bőrszíjak esetében tüskezárral kell számolni, míg a fémszíj esetében értelemszerűen zsanérzárral.

ITT KAPHATÓAK Chronoswiss ÓRÁK BUDAPESTEN
Itt kaphatóak a Chronoswiss órák

 

Szólj hozzá!

Extrém Jaeger-LeCoultre

2010. június 01. 13:39 - swiss watch

A Jaeger-LeCoultre múltját tekintve méltán szerepel a svájci óraipar élvonalában, azonban ahhoz, hogy ott is maradjon, elengedhetetlen a folyamatos fejlesztés. Ezt felismerve még a kilencvenes években kezdődött el a munka a kollekció kibővítésére, elvégre bármennyire is népszerű és gazdag a Jaeger-LeCoultre egykori forgalmának meghatározó hányadát adó Reverso kollekció, örökké nem lehet rá támaszkodni. A Master Compressor kollekció 2002-es indítása volt hivatott az újabb támasz szerepének betöltésére, amely óráknál a kifinomult stílus dinamikus vonásokkal egészült ki. A folyamatos fejlesztési munkát segíti elő a tavaly átadott, kizárólag kutatómunkával foglalkozó részleg, amely létrehozása óta már két új darabbal is előállt.

Persze azt is látni kell, hogy egy óra alapoktól való tervezése éveket vesz igénybe, így nemhogy a Master Compressor Extreme Lab, de a Master Compressor Extreme Lab 2 sem tekinthető a műhely egyedüli gyermekének. Más a helyzet, ha ezt a kérdést az ott tevékenykedő szakemberek szemszögéből vizsgáljuk, akik tulajdonképpen az egyik helyiségből egy lényegesen tágasabba és még jobban felszereltebbe mentek át. Bárhogy is, a származtatás körüli bonyodalmak semmit sem vonhatnak le a Jaeger-LeCoultre Master Compressor Extreme Lab 2 érdemeiből, amely talán a márka legmerészebb és leginkább funkcionalista darabja számos műszaki érdekességgel.

Az óra megjelenésével annyira elüt a kollekció többi darabjától, hogy a nevében az "Extreme" jelző akár erre is utalhatna. Ugyanakkor megőrizték azt, ami a klasszikusabb megjelenésű modellekre is jellemző: az igen aprólékos, gondos kidolgozottságot. Az órából egyből két változatot is készítettek, mindegyiket a saját szerkezetével, bár a két szerkezet között elenyésző a különbség. A 781-es manufaktúra kalibert kapta a különleges titánötvözetből, a TiVan15-ből és kerámiából megformált modell, míg az arany-kerámiába a 780-as szerkezetet építették. A két szerkezet mindössze mágneses mezőkkel szembeni érzéketlenségben különbözik: a 781-es ebből a szempontból jobban bírja az igénybevételt.

A tok vonalvezetése olyan külsőt kölcsönöz az órának, amely révén bármely eleganciára adó sci-fi hős csuklóján, akár egy poszt-apokaliptikus világban is megállja a helyét (bár ott aligha az elegancia a fő szempont). Az átmérő, 46,8 milliméter, mindenesetre nagyon is a jelen mérete, a tok pedig 100 méterig vízálló. Ez a viszonylag szerény érték elsősorban a tok réteges, tagolt, kerámiát is tartalmazó felépítésének tudható be. A kerámiának köszönhetően az óra méretéhez képest nem is tűnik olyan nehéznek, különösen igaz ez a titánötvözetű modell esetében. A lünetta, minden óra talán legnagyobb igénybevételnek kitett része, kerámia, így összekaristolni meglehetősen nehéz feladat. A tok összesességében határozott, férfias megjelenésű, és tartja is az ígéretét - egy tényleg mindennapi, de akár szabadidős darab is, nem kell ideje nagy részét az óraforgatóban töltenie.

Tüskezár, mégis jól fel tud feküdni az óra

A szíjakat meglehetősen könnyű cserélni: szerszámokra nincs szükség, és eleve két szíjjal - alligátorbőr és kaucsuk - szállítják. A szíj egy nem éppen hagyományos megjelenésű tüskezárban végződik. Itt nem elsősorban a zár két nyelvére kell gondolni. Ahogy az tüskezáraknál lenni szokott, a szíjon a lyukak soha nem ott vannak, ahol lenniük kellene, így az óra nem is tud biztosan felfeküdni a csuklóra. A Jaeger-LeCoultre Master Compressor Extreme Lab 2 esetében ez a probléma nem jelentkezik, mivel a maga a tüskezár állítható - akár az óra viselés közben is.

A 780-as és 781-es manufaktúra kaliberek már megjelenésükkel is mély benyomást tesznek. A hidakat feketébe öltöztették, és kifejezetten szögletesek lettek. Az óraiparban megszokott lágy vonalaknak nyoma sincs. A szerkezet így kifejezetten modern külsőt kapott, azaz ez az óra nem egy olyan óra, amelynek modern, már-már futurisztikus külsejéhez egy több évtizedes, a külsőhöz képest elavultnak tűnő szerkezet társul. Az automata felhúzású kaliberek 60 órás járástartaléka számos figyelemre méltó funkcióhoz szolgáltat energiát. A helyi időn kívül 24 órás kronográffal is rendelkezik, amelynél az óraösszegző a kismásodperccel osztozik. Hagyományos értelemben vett percösszegző nincs, a kronográf perceit digitális módon olvashatjuk le 12 órában. Központi elhelyezésű a kronográf másodpercmutatója, ahogy a második időzóna mutatója is. Ezt egészíti ki hat órában egy 24 órás segédszámlap, ezzel tulajdonképpen megduplázva ezt a funkciót. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez talán az egyetlen kritizálni való az órán, bár a segédszámlap a másik időzónában lévő napszak kijelzéséhez használható. A dátumablakot három órába helyezték el, és emellett található egy funkcióablak. A korona ugyanis nem a megszokott módon működik: nem kell kihúzni ahhoz, hogy az adott funkciót (idő, dátum, második időzóna) állítsuk, hanem a korona fején lévő nyomógombbal kiválasztjuk az állítani kívánt funkciót, majd elvégezzük a beállítást. Azt, hogy éppen mit állítunk az említett funkcióablakban láthatjuk. Szintén különleges a járástartalék kijelzése. Ezt nem a számlapon kell keresnünk, hanem annak a legszélén. Egy három órától kilencig terjedő ív, amely az óra járásával ellentétes irányban skáláztak, jelzi az aktuális tartalékot. A fogyást piros színnel jelzik. A számlap egésze mellesleg részben csontvázasított, az erős kontrasztok miatt azonban könnyen olvasható. A Master Compressor kollekcióból ismerős szerelt arab számok mind lumineszcensek, ahogy az óra- és percmutató is.

High-tech külsejű órához high-tech kaliber dukál

A kronográf leolvashatósága is ösztönösen adja magát. Értelemszerűen oszlopkerekes kronográffal van dolgunk, így a pontatlan indítás miatt nem kell, hogy fájjon a fejünk. Megemlítendő még, hogy a digitális percösszegző átmenet nélkül vált, azaz nem kell a két szám között félúton járó tárcsák látványától "szörnyülködnünk". A váltás pontosan akkor történik, amikor a kronográf másodpercmutatója eléri a nullát. A kronográfot a hagyományos elrendezésű és funkciójú nyomógombokkal lehet kezelni.

Megemlítendő még a tok baloldalán lévő kapcsoló, amellyel a kismásodperc, és ezzel a billegő állítható meg, azaz egy közvetlenül kezelhető stopmásodpercet kapunk. Elsőre ez feleslegesnek tűnik, hiszen tömeges mennyiségben gyártott kaliberek is rendelkeznek ilyen (közvetett, a korona kihúzásával működtetett) funkcióval. A Jaeger-LeCoultre azonban azon a véleményen van, hogy az a napi néhány másodperces eltérés nem oszt, nem szoroz, kár ezért kockára tenni az óra pontosságát. A stopmásodperccel u.i. megáll a billegő is, és egy kis időnek kell eltelnie ahhoz, hogy újra a kívánt amplitúdón lengjen, és így az óra újra pontosan járjon. Ha azonban feltétlenül szükséges egy adott jelzéshez való szinkronizálás, akkor ezt ezzel a kapcsolóval megoldhatjuk.

A 300 példányra limitált titán vagy 200-ra korlátozott vörösarany változat garantáltan egy olyan óra, amely felhívja magára a figyelmet. Az egyetlen eldöntendő kérdés, hogy egy új, E osztályú Mercedes-re vagy pedig erre az órára szánjuk-e megtakarított pénzünket. Egy azonban biztos: a Jaeger-LeCoultre Master Compressor Extreme Lab 2 összehasonlíthatatlanul jobban őrzi majd értékét.

ITT KAPHATÓAK BUDAPESTEN Jaeger-LeCoultre ÓRÁK
Itt kaphatóak Jaeger-LeCoultre órák

Magyar nyelvű Jaeger-LeCoultre honlap linkje

Szólj hozzá!

Újabb Oris Oscar Petersonnak

2010. május 31. 11:26 - swiss watch

Az Oris idén már előállt egy Oscar Petersonnak, a legendás jazz zongoristának, vagy ahogy kortársai nevezték, a billentyűk maharadzsájának szentelt limitált példányszámú órával. Most a korábbi modell kronográf változatával álltak elő, tovább bővítve így az Oris kultúra köré szervezett kollekcióját.

Ahogy az előző, hárommutatós modell esetében is, így itt is bevonták a munkába az elhunyt zongorista nejét, Kelly Petersont a munka. A tok a 44 milliméteres átmérőjével garantáltan felhívja magára majd a figyelmet, hiszen már csak méreténél fogva is nehezen bújik meg a mandzsetta alatt. A rozsdamentes acélból megformált, polírozott, illetve szálcsiszolt tok a kronográf szerkezet miatt szükségszerűen magasabb is, vonalai határozottan tagoltak. A korona és a nyomógombok a hagyományos helyükön találhatóak, a víz behatolása ellen tömítésen kívül más védelemmel nem rendelkeznek, így az óra mindössze 100 méteres mélységig vízálló.

A számlap kialakítása hűen követi az előző modell megjelenését, a véghez vitt változtatások kizárólag a kronográf funkció megjelenésének róhatóak fel. Ennek megfelelően a nikkelezett és szerelt indexek zongorabillentyűket idéznek. A számlap szélén lévő római számok is szereltek, amelyek közül a VIII-as vörösarannyal vonták be, utalva a Peterson Grammy díjainak számára. Az apró római számok szerepeltetése a határozott méretű indexek mellett feleslegesnek tűnhet, azonban ahogy az indexek a zongorára, és így a művészre utalnak, úgy ugyanezt a funkciót látják el a római számok is. Az órabarát hírében álló Peterson u.i. a római számos számlapokat kedvelte. A kronográf összegzői 12 és 6 órában találhatóak, előbbi a 30 perces összegző, utóbbi a 12 órás. Itt helyezték el a dátumablakot, amelynek háttere nem üt el a számlapétól. Ahogy az elvárható, zafírüveg fedi a számlapot, amelynek belső felületét tükröződést gátló bevonattal kezelték.

A szerkezet a jól ismert ETA/Valjoux 7750-es, amely közismerten két további funkció, a kismásodperc és a nap kijelzését is képes ellátni. Nem nehéz belátni, hogy erről a kettőről esztétikai okok miatt mondtak le. A szerkezet teljesítménye jól ismert, és az Oris mestereinek feltehetőleg nem került sok munkájukba, hogy az óra kronométer tanúsítványt szerezhessen.

Az Oris Oscar Peterson Chronograph Limited Editiont fekete alligátorbőr szíjjal és zsanérzárral szállítják, átvenni pedig polírozott fa díszdobozban lehet a tanúsítvánnyal és egy kísérő DVD-vel egyetemben. A példányszám korlátozott, mindössze 97 darab készül csak, emlékeztetve a művész szeretett zongorájának, nyolc teljes oktávot a megszokott hét és egynegyed helyett felvonultató Bösendorfer Imperial billentyűinek számára.

ITT KAPHATÓAK Oris ÓRÁK BUDAPESTEN
Itt kaphatóak a Oris órák

Oris hivatalos honlapja

Szólj hozzá!

Az összes időzónát egy pillantásra

2010. május 28. 10:00 - swiss watch

A Jaeger-LeCoultre különböző kollekcióiban számos olyan modellt találunk, amely ilyen vagy olyan módon képes másik időzóna idejének megjelenítésére is, azonban csak egyetlen olyan kalibere van, amely képes mind a 24 időzóna idejét egyszerre kezelni, és mindezt a központi mutatókkal is szinkronban tartani.

Bármennyire is eredetinek hangzik ez, le kell szögezni, hogy egyrészt nem egy világrengető újdonságról van szó, másrészt pedig nem egy új fejlesztéssel van dolgunk, harmadszor pedig nem csupán a Jaeger-LeCoultre bír ezzel a rendszerrel, ugyanakkor el kell ismerni, hogy ez a rendszer jelenleg tagadhatatlanul a legkifinomultabb megoldás az összes időzóna egyidejű megjelenítésére. A kifinomult jelzőnek pedig szinonimája a Jaeger-LeCoultre, még akkor is, ha a szerkezetnek a márka összes kollekciója közül a legsportosabban kell bizonyítania. A kevésbé rafinált megoldások egy 24 óra alatt egyszer körbejáró központi mutatóval dolgoznak, amelyet a városok neveit tartalmazó lünetta egészít ki. Ez azonban számolgatást, vagy pedig állítgatást igényel, azaz a kívánt információ megszerzéséért meg kell dolgozni, nem elég a pillantás.

Az arany-titán változat elegáns szürkében

A Jaeger-LeCoultre 752-es manufaktúra szerkezete a kérdést másképp közelíti meg. A 24 órás központi mutatót elhagyták, és egy 24 órás gyűrűre cserélték, amely a számlap peremén kapott helyet. Persze az időzónáknak megfeleltetett városok nevei itt sem hiányozhatnak, elvégre az adott városhoz tartozó időzóna GMT-hez viszonyított számát mind a 24 zónához fejben tartani nem a könnyed használat előfeltételei között tartjuk számon. Egy egyszeri beállítást követően, egészen addig, amíg az adott időzónánkat el nem hagyjuk, vagy az óránk meg nem áll, egy pillantással bármely városhoz tartozó helyi időt, beleértve a napszakot is, megtudhatjuk, ha leolvassuk a 24 órás gyűrű adott város melletti értékét. A beállítást csak egyszer kell elvégezni, például amikor magát az órát is beállítjuk. Ilyenkor a helyi időhöz tartozó várost a 10 óránál lévő korona segítségével hat órához kell igazítanunk. Ez Magyarországra vonatkoztatva Párizst jelenti. A város felett lévő 24 órás gyűrű számjegye (mivel a helyi időt mutató központi óra- és percmutatókkal szinkronban mozog) megegyezik az óramutató jelezte értékkel, további beavatkozásra nincs is szükség, az óra a továbbiakban végzi a dolgát. Ha később arra lennénk kíváncsiak, hogy Tokióban épp hány óra van, akkor már csak a belső lünettán kell a város nevét megkeresni és leolvasni a 24 órás gyűrűről a hozzá tartozó értéket.

Ahogy a manufaktúra szerkezet időzónákkal kapcsolatos megoldása sem egy teljesen új fejlesztés, úgy maga az óra, a Master Compressor Extreme World Chronograph sem egy mai modell. Kereken öt évvel ezelőtt mutatták be, ám idén alaposan átszabták a megjelenését, megtartva azokat a tipikus jellemzőket, amelyek az évek során az óra javára váltak. Ilyen például az egyértelműen sportos 46,3 milliméteres átmérő. Ez a méret meglehetősen súlyos darabot feltételez, de ezt titán használatával küszöbölték ki, mind a rozsdamentes acél, mind a vörösarany modellnél. A tok összesen három főegységből áll össze: a füleket is tartalmazó (al)vázból, az ehhez közvetlenül rögzített lünettából, és az e kettő közé beékelődött, a szerkezetet is tartalmazó tokból. Az első két egység egy merev elemet képez, amely között a szerkezetet tartalmazó tok kis mértékben ugyan, de függőleges síkban képes elmozdulni. Ezzel a megoldással tulajdonképpen tovább növelték az óra ütésállóságát, ugyanis ez az igen szerény függőleges elmozdulás is az ütések erejének felét elnyeli. A tok másik különlegessége a szerszámok nélküli szíjcsere elősegítése. A tok alján, a fülek közötti pöcköt a tok központja felé húzva szabaddá válik egy vájat, amelynek aljába a szíj stiftjét egyszerűen csak be kell csúsztatni, majd a pöcököt nyugalmi helyzetébe visszaengedni. Ez nagymértékben megkönnyíti az órának a többi kiegészítő színével és anyagával való összehangolást.

A 2005-ös modell a hangsúlyos összegzőkkel

A számlap áttervezésének köszönhetően jelentősen megváltozott az óra megjelenése. A sportosság jegyében a számlap hátteréül a szénszálra emlékeztető Texaliumra keresztelt anyag szolgál. Valójában azonban alumíniummal bevont üvegszálról van szó, amelyet az arany változatnál ráadásul még grafittal is "megbolondítottak". Megjelenésében lényegesen szerényebb lett a két összegző, bár átmérőjük egyáltalán nem változott. A 2005-ös modellhez képest így a számlapon kellő figyelem jut a másik funkcióra, azaz világidőre is.

Mivel a szíjakat rendkívül könnyű cserélni, ezért a tokhoz illő összes szíj közül lehet választani, beleértve a klasszikus alligátorbőr szíjtól kezdve, a fém- és kaucsuk szíjakon át, egészen különböző anyagokat ötvöző szíjakig. A választék nem csak a szíjakra korlátozódik, kedvünkre lehet válogatni a tüske, zsanér és pillangózárak közül is.

ITT KAPHATÓAK BUDAPESTEN Jaeger-LeCoultre ÓRÁK
Itt kaphatóak Jaeger-LeCoultre órák

Magyar nyelvű Jaeger-LeCoultre honlap linkje

Szólj hozzá!

Karóra oldtimerekhez

2010. május 26. 19:16 - swiss watch

A Frédérique Constant az a márka, amelynek hitvallása az óraipar hagyományaihoz való ragaszkodás, és következetesen konzervatív megjelenésű órákkal áll elő. Ez persze nem jelenti azt, hogy bizonyos trendeket nem követne. Így például az óráik mérete követte az utóbbi évtizedek méretnövekedését, és műszaki szempontból sincs szégyenkezni valójuk, hiszen az óraiparban ötödikként készítették el saját, szilikon gátkerékkel szerelt szerkezetüket, ami egy huszonéves márkától figyelemre méltó teljesítmény. Motorsport kollekciójuk indításához kerestek olyan partnert, amely szintén a hagyományokat tiszteli.

Ideális ország ebből a szempontból Nagy-Britannia, számos oldtimer klubjával. A brit gépkocsigyártás letűnt csillagai közül talán az Austin-Healey az, amely leginkább megjeleníti a klasszikus motorsport értékeit. Elvégre csak sportkocsikat gyártottak egészen 1972-ig. A sportkocsik klubba tömörült tulajdonosai saját örömükre évente megrendezik a Healey Challenge-t, amelynek hivatalos időmérőjévé a Frédérique Constant vált. Mi mással ünnepelné egy hagyományokat tisztelő márka az alkalmat, mint egy limitált példányszámú modellel, jelen esetben a Frédérique Constant Healy Chrono Automatic-kal.

Motorsport ihletésű óráról lévén szó, magától értetődik, hogy a tok klasszikusan sportos vonásokat visel magán. Régi elképzelések szerint nem éppen, de maiak szerint már lassan klasszikusnak számító 43 milliméteres átmérőjű rozsdamentes acél tokot vagy vörösarannyal bevont változatát kézi munkával polírozták, így a Healey-k krómozott hűtőrácsa mellett is megállják helyüket. A lünetta és részben maga a tok is lekerekített formákból építkezik, idézve a szögletes „kockaautók” előtti korszakot. A hátlap üvegbetétes, felfedve ezzel az óra „motorját”. Az üveget körbevevő peremre gravírozták az adott óra sorszámát, illetve a legrégebbi Healey klub, és egyben az idei Healey Challenge rendezőjének a brit klub logóját. A nyomógombok és a korona hagyományos elrendezésű, utóbbi csavarzáras, ezzel is segítve a 100 méteres vízállóság elérését.

A mutatókat az FC-392 kaliber mozgatja, amely szinte teljes egészben a népszerű és megbízható ETA 7750 kalibernek felel meg. Magához a kaliber felépítéséhez a Frédérique Constant nem nyúlt hozzá, egyedül a díszítések azok, amelyekben a két kaliber eltér egymástól. Ezeket egyébként a márka genfi épületében végzik el, ahol értelemszerűen az összeszerelés után szabályozzák őket, így feltehetőleg hozzák a kronométer értékeket.

Az új Healey kronográf modellek számlapjai emlékeztetnek legerősebben mintául szolgáló sportkocsikra. Értelemszerűen az arab számok tipográfiája teljes mértékben azonos a Healey tachométerén szereplőékkel. A világos számlapon az összegzők sötétzöld, egész pontosan „British racing green” keretet kaptak, amellyel egyrészt tematikájában kiválóan kapcsolódik az alkalomhoz, másrészt jelentősen megkönnyíti a leolvasást azzal, hogy egy pillantásra áttekinthetővé teszi a számlapot. A barna számlapon ez hiányzik, jobban hangsúlyozva így az óra klasszikus vonalát a sportossal szemben, amely egyébként egy aranyozott tokhoz amúgy is jobban illik. Az arab számok természetesen szereltek, és a két nagy központi mutatóhoz hasonlóan lumineszcensek. A legtöbb 7750-es kaliberrel szerelt óránál a napot és a dátumot három órában jelzik ki, a Healey kronográf esetében azonban a hely ott a két márka nevének kellett. A dátumablak így hat órába került, és az óraösszegzővel közösködik. A nap megjelenítéséről értelemszerűen le kellett mondani.

Mivel oldtimer versenyek esetében elengedhetetlen egy mechanikus stopper, ezért a Frédérique Constant Healey Chrono-Automatic mellé egyből adnak is egyet. Ennek a műszerfalra való rögzítését mindenkinek magának kell megoldani, a Frédérique Constant Healey Chrono-Automatic-t azonban egy kontrasztos varratú perforált bőrszíj tartja biztosan a csuklónkon. Mind a rozsdamentes acél változatot, mind az aranyozottat 1888 példányban készítik, és az idei nyár közepétől lehet velük személyesen is megismerkedni.

ITT KAPHATÓAK Frédérique Constant órák BUDAPESTEN
ITT KAPHATÓAK Frédérique Constant órák BUDAPESTEN

Frédérique Constant hivatalos honlapja

Szólj hozzá!

Újabb IWC Zidane-nak

2010. május 25. 09:18 - swiss watch

Zinédine Zidane nevét valószínűleg az is ismeri, akit különösebben nem érdekel a labdarúgás. Ezt a kétes népszerűséget tagadhatatlanul az előző világbajnokság "fejesének" köszönheti. Méltatlan lezárása volt az egy rendkívüli karriernek, ez azonban a pályán szerzett érdemeiből nem von le semmit. Tisztában vannak ezzel persze Schaffhausenben is, így a labdarúgó tiszteletére már a második órájukat alkották meg.

Az elsőt szinte pontosan két évvel ezelőtt mutatták be, amely elsősorban színvilágával tűnt ki az IWC talán egy kicsit szigorú megjelenésű Ingenieur kollekciójából. Az idei ebből a szempontból kiválóan illeszkedik a többi modellhez, tovább gazdagítva a "harmadik generációs" Ingenieuröket. Persze azt is látni kell, hogy jóformán ez az IWC egyetlen olyan kollekciója, amely kellően sportos, és határozott megjelenésű ahhoz, hogy "befogadja" Zidane-t. Még talán az Aquatimer modellek is szóba jöhettek volna, de egyrészt a focinak kevés köze van a vízhez, másrészt egy visszavonult, érett férfinak készítettek órát.

 

Így már érthető is, hogy miért tűntek el a harsány színek, és cserélték le azokat sötétbarnára. A külső tervezésébe állítólag maga Zidane is beleszólt, és az ő kifejezett kérése volt ez a szín. Maga a számlap három olyan elemet is felvonultat, amely kifejezetten a focistával hozható összefüggésbe: az egyik a számlap nagy, piros 10 számjegye, amely Zidane mezének száma. Ez egyébként az egyetlen szám, ezenfelül az órákat csak indexek jelölik. A megfelelő piros szín kiválasztásába feltehetőleg rengeteg idő öltek, ugyanis meglehetősen rossz helyen van - nincs nagyon mivel ellensúlyozni az asszimmetriát. Ha ugyanolyan színt kapott volna, mint a járástartalék pirosa, akkor valószínűleg "elhúzta" volna a számlapot. A másik két elem szintén két számjegy, a 27-es és a 45-ös. Ezek Zidane saját bevallása szerint élete meccsének két legfontosabb gólszerzéseinek percei. Ezeket ugye a Brazília elleni vb döntőjében fejelte. Ezek a számok is ugyanazt a színt kapták, mint a 10-es, és ez sajnos nem vált előnyükre. Mivel ez a piros egy kicsit barnásra sikeredett, ezért a számlap peremén lényegesen nehezebb leolvasni őket, mint a többi, nagyobb kontrasztot nyújtó világos számokat. Zavarónak azért túlzás lenne nevezni.

 

A Grosse Ingenieurök 45,5 milliméteres tokjába, amely egyébként a második legnagyobb méret az egész IWC kollekcióban, építették be a szintén tekintélyes méretekkel rendelkező 51113-as kalibert. Ez ugye egy "teljes értékű" manufaktúra szerkezet, nem pedig egy mélyrehatóan átalakított, de mégis ETA alapokon nyugvó (mint pl. a 30110). Mint ilyen, megkapta a pellaton felhúzó szerkezetet, és teljesen felhúzva gond nélkül egy egész hetet is jár. Valójában azonban még akár további kb. 36 órát is, ám egy külön gátló szerkezet a hét nap elteltével megállítja a működést. Erre azért van szükség, mert a rugó közel teljesen elernyedt állapotban már nagymértékben kihatna a pontosságra, egy nem megbízható IWC pedig lényegesen többet ártana, mint amennyit nyolc nap járástartalék érdeme hozna. Nem csak a számlap, hanem a szerkezet is utal az óra névadójára, így a 10-es számjegyet tartalmazó arany érme által kettéosztott rotor vázába a francia válogatott játékos nevét gravírozták.

Ellentétben az előző modellel, amelyet 1000 darabra limitáltak, ez idei Grosse Ingenieur Edition Zinédine Zidane-ból már csak 500 példány készül. Az aktuális számot a 15 milliméter magas tok bal oldalába gravírozzák. Az alligátorbőr szíj színével természetesen a számlap barnájához igazodik, ahogy a rozsdamentes acél tüskezár is a tok anyagához.

ITT KAPHATÓAK IWC ÓRÁK BUDAPESTEN
Itt kaphatóak a IWC órák

Szólj hozzá!

Egy nehezen legyűrhető Sinn

2010. május 19. 15:03 - swiss watch

Elnézvén a Sinn Modell 142-esnek a Gezeiten (árapály) változatát, valószínűleg sokan a múltban érzik magukat, pedig tényleg egy új modellről van szó. Igaz, az újdonság mindössze egy új funkcióra szorítkozik, amelyet a lünetta segítségével vehetünk igénybe. Első pillantásra minden más maradt a régiben, de csak elsőre.

A Sinn 142-es modellcsaládja a nyolcvanas évekből származik, a vonalait elnézve ezt le sem tagadhatná. Maga az óra azonban nem a Sinné. A Lemania tervezte és gyártotta, és saját neve alatt is hozta forgalomba. Ugyanakkor más számlapokkal más márkákat is kiszolgált késztermékével, így a Sinnt is. Az órába természetesen saját kaliberét, a Lemania 5100-ast és alváltozatait építette. A nyolcvanas évek legvégén azonban a Lemania felhagyott az óra előállításával. A Sinn felvásárolta a Lemaniától és más kereskedőktől a raktárkészletet, így ideig-óráig biztosított volt a teljes modellcsalád túlélése.

A készlet persze véges, így a felvásárlás csak átmeneti megoldás volt. Időközben elkezdődött a tok Frankfurtban való előállításának tervezése. Ha pedig már házon belül készül a tok, akkor legyen jobb, mint az eredeti. Ennek eredményeként növelték a tok nyomásállóságát, a mágneses mezők kártékony hatását is sikerült csökkenteni, illetve a nyomógombok foglalatot kaptak. Ez egyben a legjellegzetesebb jegy, amelyről a Lemania tokos Sinneket a saját gyártásúaktól meg lehet különböztetni. Ez még 1994-ben történt.

Egy 94 utáni, de 2005 előtti 142-es

Egy bő évtizeddel később, 2005-ben újabb kihívással kellett megküzdeni, mivel a Sinn már nem kapott Lemania 5100 kalibereket. Pontosabban 2002 óta nem szállított neki a Lemania. A céget ugyanis felvásárolta a Swatch csoport, és a döntésük értelmében 2002-től a Lemania 5100-as kalibert csak a csoporton belüli márkáknak szállíthatták. Akkoriban azonban egyetlen Swatch márka sem készített olyan órát, amelybe ezt a szerkezetet építették volna, így a kaliber sorsa megpecsételődött. A 2005 után készült Modell 142-esekbe így tehát már egy másik kalibert, a Dubois-Dépraz 2070-est építik. Ez azonban nem más, mint az ETA 2892-A2 kalibere, amelyet a Dubois-Dépraz moduljával kiegészített.

A tok tehát a nyolcvanas éveket idézi, és 44 milliméteres átmérőjével mai szemmel is nagyobbacskának nevezhető. Érdemes megfigyelni, ahogy a tok átmenet nélkül folytatódik a szíjban. Ez a trend ugyan többé-kevésbé az elmúlt évtizedekben is jelen volt, de az utóbbi években felerősödött, és egy valamire való, nem klasszikus külsejű óránál a szíj anyagától függetlenül szinte alapkövetelménynek számít.

Funkciók tekintetében ugyancsak elkényeztetik az óra viselőjét. Az óra, perc, kismásodperc hármasán kívül egy 24 órás segédszámlapot, egy dátum segédszámlapot és egy kronográfot is kapunk, amely nem csak a mért idő másodperceit, hanem perceit is a központból jelzi ki. Az 5100-eshez képest csak mérsékelten változott meg a számlap megjelenése, eltűnt a napot és dátumot megjelenítő ablak, és megjelent még egy segédszámlap. A fent felsoroltakat egészíti ki a második koronával állítható üveg alatti lünetta, amellyel egy adott helyre vonatkozó, előre ismert adatokból kiindulva megállapíthatjuk az árapály bekövetkeztének idejét. Ennek értékét tekintve a szokványostól való eltérés az, ami sokkal többet nyom a latba, mint a funkcionalitás, amely körülbelül a búvárlünettáékkal vetekszik.

A Sinn Modell 142 Gezeiten óráját ugyan fekete bőrszíjjal is lehet rendelni, amely szinte ugyanolyan tökéletesen illeszkedik a tokhoz, mint a fém, azonban a más anyag és a fekete szín is nagyon erősen megtöri a tok vonalait. Ehhez az órához egyszerűen csak a fémszíj való.

ITT KAPHATÓAK BUDAPESTEN SINN ÓRÁK
Itt kaphatóak Sinn órák

Magyar honlap linkje

Szólj hozzá!

Egy alap IWC

2010. május 18. 16:19 - swiss watch

Az IWC hirdetéseiben elsősorban az Portugieser, Ingenieur és a Fliegeruhr kollekciók viszik a prímet, de a többieknek is jut azért szerep. Kivételt képez ez alól a Portofino, az IWC legkisebb kollekciója. Ez persze nem jelenti azt, hogy mostohán bánnának vele, ugyanúgy gondozzák, mint az ismertebb kollekciókat. Így például éppen három évvel ezelőtt módosítottak a megjelenésükön. Ennek ellenére mégsem egy modern órával van dolgunk, amit a minimalista megjelenésének is köszönhet.

Az óra így egyértelműen azt az időt idézi, amikor az órák jó értelemben vett egyszerű külsejükkel ugyan nem nagyon különböztek egymástól, de mégis nagyon sok múlott azon, hogy milyen márka neve szerepel a számlapon. A schaffhauseni minőséget garantáló három betű pedig kiérdemelten ott ül a számlapon.

 

A Portofinoból jelenleg két változatot, az alap hárommutatóst és egy kronográfot gyártanak, előbbiből a rozsdamentes acél mellett vörösarany tokosat is. A három évvel ezelőtti enyhe módosítás során a tok méretét 1 milliméterrel, 39-re növelték, amely még így is a szerényebbek közé tartozik. A teljes magasság 8,6 milliméterével változatlan maradt, így az óra a könnyebb darabok közé tartozik. Egyszerű vonalakból áll össze a tok is, ahol a hangsúly tagadhatatlanul a kerek tokon van. A fülek kifejezetten kecsesek, és ezzel a Portofino a legkevésbé férfias kollekciója ennek az igazán férfias márkának.

Hasonlóan tesztoszteron szegény a számlap, bár ez a minimalista stílus leginkább csak a mutatók formájának köszönhető. Ezek a távolról faleveleket idéző mutatók garantáltan sokkal markánsabban mutatnának, ha határozottan egyenes vonalúak lennének. Persze kellő humorral az óramutatót sörösüvegnek, a percmutatót pedig baseball ütőnek is nézhetjük. A leolvashatóságot egyrészt a már említett letisztult formának, másrészt a jó kontrasztnak is betudható. Ezt egészíti ki a számlapot fedő zafírüveg tükröződésmentesítése, amely esetében a réteget mindkét oldalára felvitték. Ugyan egy alapmodellről van szó, amelyről például a világos hátterű dátumablak fekete számlapon való használata is árulkodik, a márka nevéhez méltóan az acél, illetve aranyozott indexeket szerelték.

A tokban az IWC 30110 automata kalibere dolgozik, amely a másodperc stoppos ETA 2892-2 szerkezetet jelenti. A fent említett mellett ez jelzi leginkább, hogy egy belépőszintű IWC modellel van dolgunk, elvégre a "komolyabb" darabokba manufaktúra kalibereket építenek. A szíj a tok színéhez igazodva fekete vagy barna aligátorbőr, míg a zsanérzár a tok anyagával egyezik meg.

ITT KAPHATÓAK IWC ÓRÁK BUDAPESTEN
Itt kaphatóak a IWC órák

Szólj hozzá!

Cartier Roadster

2010. május 17. 12:19 - swiss watch

Az elsősorban ékszereiről, de egyre jobban óráiról is ismert Cartier a Roadster kollekcióját értelmezi újjá az új Roadster S darabokkal. Elsősorban az óra tokja az, ami felhívja magára a figyelmet, de a két új modell külön-külön két új szíjat is kapott.

A Cartier Roadster S első változata polírozott rozsdamentes acél tokot kapott.
Ahogy a korábbi Roadsterek esetében, úgy az S változatok esetében is a korona és környezete az, amivel a tok kilóg a sorból. A lünetta nem polírozott, hanem selyemfényű, ezzel illeszkedve a számlap törtfehér színéhez. Római számok fölött róják körüket a rozsdamentes acél mutatók, amelyeket jópár Cartier modelltől eltérően lumineszcens festékkel vontak be. A számlap fölé természetesen zafírüveg került.

A mutatók mozgatását a Cartier automata 049-es kalibere végzi, amely a három központi mutatón felül a három órában lévő dátumablak funkciójának vezérlését is ellátja. Cserélhető selyemfényű fémszíjak közül választhatunk, amelyek inkább bőrszíjakra jellemző pillangózárban végződnek.

A Roadster S második változatát szintén rozsdamentes acélból készítették, és ugyanúgy tokjának jobb részével tűnik ki. A különbség lünettájában mutatkozik meg, amelynek felületét ADLC eljárással kezelték, ezzel téve ellenállóbbá a sérülések zömét elszenvedni kénytelen lünettát. A számlapot tekintve különbséget nem találunk, azonban itt talán sokkal jobban harmonizál a fekete hátterű dátumablak az óra egészével, mint az előző változatnál, ahol egy kicsit idegennek hat.

Megemlítendő még, hogy az órához ugyan kaucsuk szíjat társítottak, de színét szinte tökéletesen olyanra sikerült eltalálni, mint a lünettáét. Ennek megfelelően egy kis túlzással akár fémszíjnak is tekinthetjük. Mindkét óra 100 méteres mélységig, 10 bar nyomásig vízálló is.

Megemlítendő még, hogy az órához ugyan kaucsuk szíjat társítottak, de színét szinte tökéletesen olyanra sikerült eltalálni, mint a lünettáét. Ennek megfelelően egy kis túlzással akár fémszíjnak is tekinthetjük. Mindkét óra 100 méteres mélységig, 10 bar nyomásig vízálló is.

ITT KAPHATÓAK BUDAPESTEN Cartier ÓRÁK
Itt kaphatóak Cartier órák

Magyar nyelvű Cartier honlap linkje

Szólj hozzá!

500 nap bezártság és egy Fortis

2010. május 14. 13:38 - swiss watch

A német tulajdonú, Svájcban órákat előállító Fortis a B42 Black Mars 500 Limited Edition órája az orosz űrügynökséggel, a Roscosmos-szal való másfél évtizedes együttműködésének egy újabb gyümölcse. Az órát a rendkívül hosszú ideig tartó Mars repülés pszichológiai következményeit vizsgáló kísérlet tiszteletére készítették.

A csillagászat iránt érdeklődők biztosan emlékeznek arra, hogy néhány évvel ezelőtt Oroszország azt az ugyancsak rendkívül nagyratörő tervet tűzte ki maga elé, hogy valamikor a 2030-as években embert küldenek a Marsra. A projektben az Európai Űrügynökség is részt vesz, és a Roscosmos-szal együtt már az űrhajó tervezéséhez szükséges kutatásokat folytatják. Az út a vörös bolygóra, illetve a hazatérés együtt megközelítőleg 18 hónapot venne igénybe. A tervezett 520 napos küldetés magába foglalná a négy hetes marsi felszínen való tartózkodást is.

A leendő űrhajósoknak közel 74 hetet kell rendkívül összezárt környezetben tölteniük, amelynek az emberre gyakorolt pszichológiai és fizikai következményei egyelőre nem ismertek. A felmerülő kérdések megválaszolására indítja néhány héten belül útjára az európai és orosz űrügynökség a Mars 500 kísérletet, amely keretében hat önkéntes összesen 520 napot fog tölteni egy 20 méter hosszú és három méter széles hengerben. Ez körülbelül két vasúti tartálykocsi méretével egyezik meg.

Mint minden Roscosmos küldetésen, így ennek a hivatalos óráját is a Fortis szállítja, amely értelemszerűen az B42 Official Cosmonauts kollekcióból kerül ki. Ez azonban egy különleges esemény, így külön modellt érdemel. Műszaki szempontból azonban alapvetően ugyanolyan darabbal van dolgunk, mint a tavalyi fekete Fortis modell esetében. A szerkezete tehát az ETA 25 köves 2836-2-es automata kalibere, amely a három központi mutató mellett három órában a dátumot és a napot is kijelzi. A kaliber igen széles körben elterjedt, és mivel már majdnem harminc éve gyártják, ismert és bevált típus.

A tokon az ismert B42 formája köszön vissza, anyaga titán, és vákuumplazmás eljárással alakították ki rajta a fekete felületet. A zafírüveg tükröződést gátló bevonatot kapott mindkét oldalán, és szintén zafír került a hátlapra is, igaz ezen semmilyen bevonat nincs. Ami a B42 Black Mars 500 Limited Editiont megkülönbözteti a B42 Black & Blacktől, az a számlap színvilága. A témából adódóan a narancssárga színre esett a választás, amely ez esetben szerencsés is, hiszen egyrészt a feketén jól mutat, másrészt illik a Fortis dinamikus és funkcionalista szellemiségéhez. A vaskos arab számok és indexek mind narancssárgák, ahogy a mutatók is. A festék természetesen lumineszcens is, így az óra sötétben is jól leolvasható. A fekete-narancssárga szín játéka a bőrszíjon is folytatódik, a tüskezár pedig értelemszerűen szintén fekete.

Ahogy azt az óra neve, Fortis B42 Black Mars 500 Limited Edition előrevetíti, az elkészítendő darabszámot limitálják. Szerencsére azonban ez a szám meglehetősen nagy, 2012, így beszerzése nem ütközhet majd különösebb nehézségekbe. A darabszám természetesen a küldetés befejeztének évét jelöli.

ITT KAPHATÓAK Fortis órák BUDAPESTEN
ITT KAPHATÓAK Fortis órák BUDAPESTEN

Fortis hivatalos honlapja

Szólj hozzá!

Szilikonos Montblanc

2010. május 13. 13:55 - swiss watch

Lassan, de biztosan bővül azon márkák névsora, amelyek óráiban a gátlóműnek legalább egyes részei szilikonból készülnek. A Montblanc büszkeségének számító Nicolas Rieussec kollekció kronográfja vezeti be a márkát a szilikon klubba, amelynek kézi felhúzású manufaktúra kaliberében a gátkerék és a horgony villástól a mágneses mezőkre teljesen érzéketlen, rendkívül könnyű és kopásálló szilikonból készítették. Viselőjét erre a számlap „Silicon Escapement” felirata emlékezteti, amennyiben a kizárólag 18 karátos vörösarany tokos, 25 példányra limitált Montblanc Nicolas Rieussec Chronograph Silicon Escapement egyikét sikerül megkaparintania.

A 43 milliméteres átmérőjű tok kellően tág teret nyújt a harmonikusan elrendezett ám egy kis műszaki jelleget is sugárzó számlapnak, amelyen térben - különböző szintek - és síkban is - különböző finisek - kiélhették fantáziájukat a formatervezők. Ez persze nem volt céltalan, hiszen egyértelműen a kollekció védjegyének számító forgó kronográfkorongokra irányítják a figyelmet. A megszokott módtól, ahol a mutató jár körbe, a Nicolas Rieussec kronográfon csak a kékített csontvázasított óra- és percmutató mozog, a szintén kékített kronográf mutatók rögzítettek, és az alattuk lévő forgó korongon lévő skála méri az eltelt időt. A dátum korongjáról az aktuális dátumot az óra közepén lévő diszkrét piros nyilacska jelzi. Az alapfunkciókat a Montblanc csillaggal díszített nagy koronával lehet kezelni, míg a kronográf működtetéséért (indítás, megállítás, nullázás) a nyolc órában lévő nyomógomb felel.

A Montblanc „házi” kalibere, az MB120-as kelti életre a számlapot, amelyet két rugóház lát el energiával. A megkettőzésre elsősorban a kronográf korongjainak mozgatása miatt van szükség. Az MB120-as a többi Nicolas Rieussec kronográfból már ismert MB100 kaliber továbbfejlesztett változata, ami jelen esetben a már említett szilikon gátkereket és horgonyt, és az ezekhez kapcsolódó minimális módosításokat takarja. A szilikon alkatrészekkel készülő gátlómű első látásra talán az óraipar egy újabb marketingfogásának tűnhet, elmélyedve az energiafelhasználás adataiban azonban erősen árnyalható a kép. A szilikonból előállított gátkerék hetven százalékkal könnyebb, mint rozsdamentes acélból készült párja, keménységét tekintve pedig hatvan százalékkal haladja meg azt, felülete pedig a szilikon lapból történő marást követően annyira egyenletes, hogy nem igényel további kezelést. Figyelembe véve, hogy a gátkerék óránként 28800 áll meg, illetve lendül mozgásba, nem is tűnik olyan soknak az a hatvan százalékos energiaigény, amelyet egy egyszerű hárommutatós modellnél a gátszerkezet felemészt. Így érthető, hogy egy 70 százalékos tömeg megtakarítás az energiaigényt drasztikus mértékben csökkenteni, míg a nagyobb keménység az élettartamot és megbízhatóságot tolja ki.

A kronográf szerkezete természetesen oszlopkerekes, így késleltetés nélküli az időmérés indítása. Az MB120-as kaliber működése az anglírozott és genfi csíkokkal díszített hidakkal és kékített csavarokkal egyetemben az üvegbetétes hátlapnak köszönhetően bármikor megtekinthető. A Montblanc Nicolas Rieussec Chronograph Silicon Escapement órához barna alligátorbőr szíj és a 30 méteres vízállósággal bíró tok anyagával megegyező zsanérzár jár. A megjelenés októberben várható.

ITT KAPHATÓAK Montblanc órák BUDAPESTEN
ITT KAPHATÓAK Montblanc órák BUDAPESTEN

Szólj hozzá!

Hatalmas katonai Oris búváróra

2010. május 11. 14:18 - swiss watch

Az Oris Col Moschin Limited Edition óra járástartalékának zöld, fehér és piros színei sajnos nem magyar vonatkozásra utalnak, hanem az olasz fegyveres erők elitalakulatának, a Col Moschin tiszteletére kerültek oda. A búvárórát limitált példányszámban az ő tiszteletükre készítették, elvégre az olaszoknak ez a legelismertebb különleges alakulatuk. Mint ilyen nem csak a tengerben, hanem a levegőben is helyt kell állniuk, és 9. ejtőernyős ezredként is ismertek. Mint a limitált példányszámú modellek legtöbbje, így ez az óra is más Oris daraboktól kölcsönzi külsejét, van azonban néhány olyan vonása, ami egyedivé teszi.

A tok a maga 49 milliméteres átmérőjével hatalmas, azonban az ugyancsak szélesre sikeredett lünettának köszönhetően kisebbnek hat. A "csaláshoz" a túlnyomórészt titánból megformált tok viszonylag könnyű súlya is hozzájárul. A lünettáról, amelynek egy része volfrám, érdemes megemlíteni, hogy ugyanazzal a biztonsági zárral látták el, mint az Oris Pro Divert. Ennek feladata a lünetta véletlen elmozdulásának megakadályozása, mozgatni pedig úgy lehet, ha az ergonomikusan kialakított vájatok alá helyezve ujjainkat a lünettát enyhén megemeljük, és így kiemelve forgatjuk. Az elmozdulás problematikájára ez egy kifejezetten elegáns megoldás, más márkák rendszerint különböző karocskákkal próbálkoznak, ha egyáltalán figyelmet szentelnek ennek. A katonai vonalra emlékeztet a koronavédő a toktól eltérő acélszürke színével. Ahogy az egy 1000 méterig vízálló búvárórától elvárható, a tok automatikus héliumszelepet is kapott, elvégre a nagy magasságból ejtőernyős ugrás és közvetlenül vízre érkezés is beletartozik a Col Moschin feladatai közé. A tok kialakításával a modern katonai vonal mellett egyértelműen a tartósságot is hangsúlyozzák. Ha a tokon nincs is helye finomkodásnak, a számlapra azért jutott: ugyanazt a hullámmintát találjuk, mint az Oris Pro Diveren.

A számlapot vastag, tükröződésmentesített zafírüveg fedi, hiszen nem csak a toknak, hanem üvegnek is ki kell állnia a megpróbáltatásokat. A számlapon visszaköszön az Oris Diver által megalapozott és a Pro Diveren tökéletesre csiszolt design. Az indexek nagyok, de nem drabálisak, így már csak a méret miatt is egyszerű a leolvasás. Erősen lumineszcens festék sem hiányozhat, sem a mutatókról, sem az indexekről, ezt a funkciót a SuperLumiNova kiválóan ellátja. A számlapon az óra, perc és másodpercen kívül további három funkció, köztük egy figyelemre méltó is, helyet kapott. A dátumablak az egyik szokott helyén, három órában ül, szintén nincs semmi különleges a járástartalék kijelzésében. Ritkaságszámba megy azonban a rugóház nyomatékának kijelzése, ami általában inkább a prémium kategóriában szokott előfordulni. A járástartalék segédszámlapjának alján, "Force" felirat alatt olvashatjuk le az aktuális állapotot. Mint ismert a rugó nyomatékától is függ az óra pontossága. Általánosságban fogalmazva a cél az, hogy a rugóház mindig konstans nyomatékot adjon, azaz lehetőség szerint soha ne legyen teljesen felhúzva, hanem valahol középtájon mozogjon. Gyakorlati haszna lényegesen kevesebb, mint a járástartaléké, ettől függetlenül azonban kellemes meglepetés főleg ebben a kategóriában. A komplikációkat kedvelőknek pedig valószínűleg a szívüket is megdobogtatja. Ezeket a komplikációkat az ETA 2897-esen alapuló Oris kaliber szolgálja ki.

A nagy vízállóság elérése érdekében a hátalp tömör, amelyre a Col Moschin jelképét gravírozták. Az 1000 darabra limitált Oris Col Moschin Limited Edition még a szíján is tartogat meglepetést. Értelemszerűen kaucsukszíjjal szállítják, de felárral fémszíjjal is kérhető. Kár lenne azonban lemondani a kaucsukról, mivel az Oris új zsanérzárja jár hozzá. Ez egyrészt annyit tesz, hogy a nyomógombos zsanérzár egész pontosan beállítható a viselője csuklójának átmérőjéhez, másrészt pedig a szíjat nem kell méretre vágni. Az, hogy a szíj hosszabik felének vége ne akadjon be sehova úgy oldották meg, hogy a rövidebbik alá helyezték, így a szíj kívülről szemlélve tulajdonképpen egy egészet alkot. Maga az óra nyár végén kerül az üzletekbe.

ITT KAPHATÓAK Oris ÓRÁK BUDAPESTEN
Itt kaphatóak a Oris órák

Oris hivatalos honlapja

Szólj hozzá!

Két szerkezet, két számlap, egy óra

2010. május 10. 12:40 - swiss watch

Az, hogy a Piaget kifejezetten otthonosan mozog a lapos kalibereket világában, az Haute Horlogerie ismerői között axiómának tekinthető. A lapos kaliber elkészítésének képessége azonban önmagában nem elég egy olyan márka számára, amely nem csak műszaki, hanem esztétikai téren is egyedit szeretne alkotni. Ebből a szempontból a Piaget lapos kaliberei valójában csak ugródeszkául szolgálnak olyan egészen különleges darabok megalkotásához, mint a Piaget Altiplano Double Jeu.

A GMT funkcióval ellátott, azaz egy második időzóna idejének kijelzésére képes órát leginkább azok becsülik meg, akik évente valóban százezer kilométereket repülnek, jóformán ide-oda ugrálva az időzónák között. Az Altiplano Double Jeu lapos szerkezetei révén ezt a funkciót egy teljesen új szemszögből közelíti meg, miközben az óra magasságban inkább a szerényebbek között marad, átmérőben azonban igazodik korunk méreteihez. Mindehhez pedig kifinomult, elegáns stílus párosul.

A Piaget 838P kaliberével szerelt „felső” óra szemből...

...és hátulról

Az Altiplano Double Jeu két számlapot és két szerkezetet kapott. Főleg az utóbbi nem ismeretlen, hiszen még a középkategóriában is találunk olyan márkákat, amelyekben két kaliber dolgozik, de akár háromra is van példa. A két önálló számlap már ritkább, de a Jaeger-LeCoultre különböző Reverso modelljei biztosan mindenkinek eszébe jutnak. Amivel az Altiplano Double Jeu kitűnik az a kaliberek és számlapok elhelyezése. Alapvetően két teljesen önálló lapos órát, tokkal és számlappal együtt házasítottak össze úgy egyetlen órába, hogy az a Piaget esztétikai követelményeinek is teljes mértékben megfeleljen.

A GMT funkciót ellátó számlap, alatta 832P kaliber

Egy metamorfózis lépései

A „felső” órába a Piaget 3,1 milliméter magas 838P manufaktúra kalibere került, amelyen célszerű annak az időzónának az idejét beállítani, ahol éppen tartózkodunk. Ezt a kézi felhúzású kalibert egy teljesen önálló 43 milliméter átmérőjű fehér- vagy vörösarany tokba építették be, maga a szerkezetet pedig a hátlap üvegbetétje révén még láthatóvá is válik. Az „alsó” tokban a 2,5 milliméter magas 832P kaliber lakik, amelyen a referenciául szolgáló időzóna, például otthonuk idejét érdemes beállítani. Ahogy szomszédja, ez is kézi felhúzású és szintén manufaktúra szerkezet. A 830P kaliberen alapszik, egyedüli különbség pedig mindössze az, hogy az óramutatója nem 12, hanem 24 óra alatt jár körbe. A két különböző időzóna idejének ilyen módon való elkülönítése a leolvasás egyértelműségét szinte tökélyre viszi; nincsen GMT mutató, nem kell külön skálát leolvasni, egyszerűen egy teljesen különálló órára kell pillantani.

Ahogy az a Piaget-től elvárható, nem csak a tok felületének kialakítására fordítottak figyelmet, hanem mindkét szerkezetet is bőségesen díszítették. Ellentétben a 838P kaliberrel, a 832P-t sajnos nem lehet szemügyre venni, mivel a Piaget címerével díszített „alsó” óra, hátlapja tömör. A Piaget Altiplano Double Jeu két időzónát ilyen módon megjelenítő elrendezése mindenféleképpen kiemeli az órát a konkurensek közül, azonban nem ez az egyetlen ilyen vonása: nagy presztízsű, nemes fémekből készült öltönyórák közül egyedül ez az egy rendelkezik 24 órás számlappal.

ITT KAPHATÓAK Piaget órák BUDAPESTEN
ITT KAPHATÓAK Piaget órák BUDAPESTEN

 

1 komment

Nomos nőknek

2010. május 07. 19:02 - swiss watch

Egyre nagyobb, egyre szélesebb és egyre vastagabb - ez a trend uralkodik a 1980-as évek legvége óta az órák világában. Vannak azonban márkák, amelyek makacsul kitartanak a kecsesebb méret mellett. Ilyen a manufaktúra szerkezetekkel szerelt Nomos is. Kollekciójának zöme 40 milliméter alatti, és a legnagyobb órája is "csak" 41,5 milliméteres. A kifinomult darabokat így nők is bátran viselhették, bár az ő karjukon egyes darabok nagynak tűnhetnek.

Ahogy egy férfin egy Nomos kicsinek nézhet ki, úgy egy nőn is hathat nagynak. A női emancipáció elérte hát a Nomos-t is. Egyrészt tehát a méretbeli igényt igyekszik kielégíteni, másrészt pedig egy olyan piaci rést betölteni, amit külsejüknél fogva a Nomos óráknak jó esélyük van teljesen betölteni. A glashüttei márka versenytársai ugyanis jórészt férfi modelleket szórnak gyémánttal, vagy készítik gyöngyházból - nem ritkán rózsaszínből - a számlapot és nevezik ki női darabnak. A puritán, végletekig lecsupaszított, letisztult Nomos-ok ehhez képest kínálnak alternatívát. Azt, hogy a márka nem feltétlenül indult el rossz irányba, jól mutatják a különböző választásokon és versenyeken elért sikerei. A méret miatt sokszor a női kategóriában is szép eredményt elérve állták meg a helyüket.

Felül a női 33-as modellek, alul a valamivel nagyobb 35-ös átmérőjűek

A márka három legsikeresebb kollekciójával nyitott a hölgyek felé. A női Tangente, Orion és Ludwig pedig méretben alig különbözik az éppen csak nagyobb bátyjától - bő 2 milliméter a különbség. Hogy nem csak egy kósza gondolat a szebbik nem kegyeinek elnyeréséért tett erőfeszítés, mi sem bizonyítja jobban, hogy a Ludwig 33, Alpha kaliberrel szerelt modellje ellentétben a nagyobb modellel a fehéren kívül antracit színű számlappal is készül. A Tangente 33 vonalban is találunk egy olyan darabot, a világosszürkét, amely a nagyobb kollekcióban nem található meg. Egyedül az Orion 33 kollekció az, ahol kisebb ikertestvérekkel kell beérnünk. Ugyanakkor az egész Nomos kollekció közül talán ez áll legközelebb a Bauhaus-hoz, így a különc hiánya talán annyira nem is feltűnő.

Az összes 33-as modellben a Nomos Alpha manufaktúra kalibere ketyeg, amelynek méreténél (10,5 vonal, kb. 23,5 mm) fogva a 32,8 milliméteres átmérőnél akár sokkal kisebb tok is megfelelt volna. Az okok egyértelműek: egyrészt a túlzott kicsinyítés eltorzította volna a letisztultsága miatt csak nehezen módosítható megjelenést. Másrészt a karórát manapság illik láttatni, ez a méret pedig kellően tiszteletben tartja a női csukló átmérőjét, és a fenti kívánságnak is eleget tesz.

ITT KAPHATÓAK Nomos órák BUDAPESTEN
ITT KAPHATÓAK Nomos órák BUDAPESTEN

Nomos órák hivatalos honlapja

Ludwig 33

Orion 33

Tangente 33

Szólj hozzá!

Hamilton Retro

2010. május 06. 13:14 - swiss watch

A Hamilton az idei bázeli vásáron állt elő a jelen trendjeivel szembemenő, ugyanakkor azt követő darabjával is, a hangzatos nevű Pulsomatic órájával. Szembemegy abból a szempontból, hogy a pusztán digitális kijelzés manapság erősen háttérbe szorult, ugyanakkor az óra a nem is olyan régmúlt egyik mérföldkő jelentőségű órájának állít emléket, amely koncepcióval rengeteg márka állt elő az utóbbi egy-két évben. Teljesen reménytelennek éppen ezért nem tűnik az óra sikere, sőt, olyan kevés ilyen minőségi retro óra van a piacon, hogy szinte konkurenciával sem kell számolni.

A Pulsar az az óra, aminek a Hamilton emléket állít. Ez az 1970-ben bemutatott óra leginkább arról híres, hogy bár nem ez volt a világ első kvarc órája - a Seiko már 1969-ben előállt vele - de digitális a kijelzés először ezen a modellen jelent meg. Természetesen folyadékkristályos kijelzés akkor még gyermekcipőben járt, így más megoldás után kellett nézni. LED-ek kínálkoztak, hiszen bármilyen színben világítanak, és ahhoz is elég erősen, hogy verőfényes napsütésben is le lehessen olvasni. Egyedüli probléma az óraipari szemszögből magas fogyasztásuk volt; folyamatosan világítva az elemet igen hamar lemerítették volna. Áthidaló megoldásként egy nyomógomb szolgált, amelyet megnyomva a LED-ek csak egy ideig jelezték ki a pontos időt. Annak ellenére, hogy a LED-ek bekapcsolásakor jelentkező megnövekedett energiaigény enyhén hatott a pontosságra, a szerkezet mégis pontosnak és megbízhatónak volt mondható, és az órával együtt hamar népszerűvé is vált.

Pulsar - Pulsomatic evolúció

Az 1970-es Pulsar 2010-es reinkarnációja a Pulsomatic, és elődjéhez hasonlóan szintén tartogat meglepetést. Ez nem csak a korunk ízléséhez igazított vonalakat és megnövelt méretet, továbbá az eredetitől eltérő színű kijelzést jelenti, hanem műszaki vonalon is tud újat felmutatni. A külsejét tekintve az 50 méterig vízálló, 39 milliméter széles rozsdamentes acél tok és a zafírüveg egy korabeli TV formáját idézi. A változatosságot kedvelők a szálcsiszolt acél mellett feketített (PVD) és vörösarannyal bevont modellek közül is választhatnak. Szigorúan funkcionálisan tekintve a számlap nem éppen a jó helykihasználás mintapéldánya, óriási a szabadon maradt felületek aránya. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy ennek a stílusnak ez a "pocsékolás" egyáltalán nem áll rosszul.

Mint a képeken is látható, a piros LED-eket nem hozták vissza. Az ok továbbra is azok viszonylagosan magas fogyasztása. Ehelyett folyadékkristályos kijelzőt építettek be, aminek köszönhetően a "képernyőn" mindig van adás, nem csak gombnyomásra. Ennél sokkal érdekesebb viszont az energiaellátás, igaz nem a Hamilton állt elő először ezzel a megoldással. Értelemszerűen kvarc szerkezettel van dolgunk, aminek elektromosságra van szüksége. Ezt egy elem biztosítja, amely azonban egyhamar nem fog lemerülni, ugyanis az automata kaliberekből ismerős rotor folyamatosan gondoskodik a töltésről. Teljesen feltöltve az óra 82 napig képes működni. A kalibert az ETA készíti, a Hamilton pedig jelzésképpen H1970 kalibernek nevezi, ezzel is emlékezve a Pulsarra.

A hamisítatlan retro hangulatú Hamilton Pulsomatic-ot alapvetően fémszíjjal illik hordani, de kaucsukszíjjal is szerelik. Várni azonban még kell rá, legkorábban az idei év harmadik, negyedik negyedévében találkozhatunk vele az üzletek vitrinjeiben.

ITT KAPHATÓAK Hamitlon ÓRÁK BUDAPESTEN
Itt kaphatóak a Hamilton órák

Hamilton hivatalos honlapja

Szólj hozzá!

Montblanc csillagos kronográf

2010. május 05. 13:28 - swiss watch

A Montblanc egyik legfiatalabb kollekcióját, a Star 4810-t, szigorúan a márka logója, a csillag köré szervezték, emellett azonban igyekeztek a lehető legkevesebbre szorítani a felesleges díszítéseket. Igaz ez a kronográf változatra is, amelynek tavaly bemutatott első változatához képest a mostanin számos apróbb, ám mégis jelentős hatású változtatást végeztek.

Ezen változtatások egyike a feketével szembeni világos számlap, amely nem hidegen csillogó ezüst indexeket, számokat, illetve mutatókat kapott, hanem ezeket mind vörösaranyból készítették el. Ezzel a rideg funkcionális hatású modellel szemben lelket és melegséget sikerült adni a kronográfnak úgy, hogy funkcionalitása nem sérült. A mellesleg egy kicsit retro hatású megjelenés a tok modern vonalait is ellensúlyozza. Ezt a hatást tagadhatatlanul leginkább az óraösszegző központjában lévő Montblanc logó, és a számlap többi részén ezt ismétlő gilosált minta kelti.

A 44 milliméter átmérőjű tok újat nem hoz, formáján egyértelműen felfedezhetőek az előd Star kollekció vonalai. Anyaga rozsdamentes acél, amely 3 bar nyomásig vízálló. A kronográf kezelésére szolgáló szögletes nyomógombokat a megszokott helyen kettő és négy órában találjuk, és a kollekció jellegzetes, nagyméretű koronája itt sem hiányzik. A modern megjelenésért felelős, szépen polírozott lünetta veszi körbe a harmonikus számlapot fedő domború zafírüveget.

A számlapot egyértelműen a függőleges tengelye mentén tervezték meg. Ezt hangsúlyozza a két, a központból a perem felé vastagodó összegző, amelyek a szíj vonalát kötik össze. Ennek megfelelően a kismásodperc kilenc órában nem illett bele a formatervbe, így szinte teljesen hangsúlytalan. Esztétikai szempontból egyedüli feladata a három órában lévő felirat kiegyensúlyozása. Az összegzők fölé magasodik a lumineszcens betétet kapott óra- és percmutató, illetve a piros fejű központi kronográf másodpercmutató a márka logójával ellensúlyként. A pontosabb leolvashatóság érdekében páratlan órákban egy-egy SuperLumiNova pötty is segít, azonban ez esetben inkább az esztétika vezérelte a tervezőket. Lényegesen jobban használható azonban a számlap peremén lévő negyedmásodperc osztású skála, így a mért időt egész pontosan olvashatjuk le.

Az órában a márka 4810/501 kalibere végzi munkáját, amely kevésbé meglepő módon az ETA/Valjoux már bizonyított 7750 kaliberén alapszik. Ennek megfelelően a negyedmásodperces skálázás valóban nem csak dísz, hiszen az óránkénti 28800 féllengés képes ezt kiszolgálni. Műszaki szempontból a kalibert alig módosították, csak a dátumgyűrűt cserélték nagyobbra, lemondva ezzel a hét napjainak megjelenítéséről. A díszítés terén azonban kitettek magukért, amit az üvegbetétes hátlapnak köszönhetően meg is csodálhatunk.

A Montblanc Star 4810 Chronograph Automatic időközben több változatban is elkészült, így kapható két vörösarany modell is, amelyekhez kronométertanúsítvány is jár. Az alligátorbőr szíjakhoz a tok anyagával egyező pillangózár jár, a sportosabbak azonban a fémszíj mellett is dönthetnek.

ITT KAPHATÓAK Montblanc órák BUDAPESTEN
ITT KAPHATÓAK Montblanc órák BUDAPESTEN

Szólj hozzá!

Breitling lopakodó

2010. május 04. 14:01 - swiss watch

Az idei bázeli vásáron a Breitling standján az egyáltalán nem kevés új modell közül alighanem a Blackbird Limited Edition Blacksteel tűnt ki. A márkát ismerők már az első szóból sejthették, hogy limitált példányszámú modellel lesz dolgunk, ahogy azt is elárulja, hogy a Breitling kollekció melyik modelljén is alapszik. Mint mindegyik Blackbird, úgy ez is a márka zászlóshajójának számító Chronomattól örökölte külsejét.

Ennek megfelelően a 43,7 milliméteres átmérőjével a rozsdamentes acél tok méretei azonosak a B01 Chronomatéval, különbség a felület finisében keresendő. A nem is olyan idős vákuumplazmás eljárás (PVD) helyett a Breitling a jelenleg még exkluzívebbnek és költségesebbnek is számító DLC (Diamond Like Carbon) mellett döntött, amely szinte minden tekintetben felülmúlja a titánoxidból alkotott PVD bevonatot. A DLC-hez a szén allotróp módosulatai közül a két legismertebbnek, a gyémántnak és a grafitnak az előnyös tulajdonságait egyesítik. A gyakorlatban ennek azok örülhetnek, akik önkéntelenül is gyakrabban ütik neki órájukat más tárgyakhoz, vagy fémallergiájuk miatt nem hordhatnak bevonatlan acél tokot, illetve azok is, akik vízi sportok űzése közben is viselni szeretnék órájukat, hiszen a DLC bevonat miatt a rozsdásodással nem kell számolni. És az esztétikáról ekkor még nem is beszéltünk. A fekete szín kifejezetten csúcstechnológiás megjelenést kölcsönöz az ilyen tokoknak, a repüléshez ezer szállal kötődő Breitling esetében pedig kénytelen-kelletlen is a mindenkori mérnöki teljesítmény csúcsát képviselő lopakodókra asszociálhatunk.

Mivel a tok a B01 Chronomaté, ezért sok újdonságot ne várjunk. A hagyományos elrendezésű nyomógombok ugyanazok, ahogy a légcsavar orrkúpjára emlékeztető korona is. A lünetta azonban határozottan nem a Chronomatról származik. Ez nem csak a skálázásra (fokok percek helyett) igaz, hanem a külsejére igaz. Természetesen a tizenkét óránál lévő lumineszcens marker azért itt sem hiányzik.

A szintén fekete, három, szintben is elkülönülő segédszámlappal kiegészített számlap kifejezetten könnyen leolvasható, amely nagyrészt a markáns indexeknek is köszönhető. Az óra- és percmutatóhoz hasonlóan ezeknek is szinte egész felületét SuperLumiNovával vonták be, így a leolvashatóság sötétben is megoldott. Ugyanez igaz a kronográf mutatóira, beleértve a központi másodpercmutatót is. A három segédszámlap elhelyezéséből (kismásodperc három, perc- és óraösszegző kilenc és hat órában) fakadó egyensúlytalanságot a számlap tizenkét órájába tett nagyméretű osztott dátumablak ellensúlyozza, amelynek szerkezetét úgy alkották meg, hogy a váltás egy szempillantás alatt menjen végbe, és ne látszódjon még rövid ideig sem az átmenet.

A dátumablak már elárulta, hogy az órába nem a Breitling saját B01 kronográf kalibere került, hanem a B44-es. Ennek alapja az ETA 2892, amely köztudottan sem kronográffal, sem dátum ilyen módon való megjelenítésének képességével nem rendelkezik. Ugyanakkor megbízhatósága és pontossága révén komplikációknak olyannyira kiváló alapja, hogy még olyan márkák, mint a Girard Perregaux is igénybe veszi szolgálatait. A Breitlingnél elvégzett munkák nem csak további képességekkel ruházták fel ezt a kalibert, hanem kellő gondossággal szabályozták is, így kiérdemelte a kronométer tanúsítványt is.

 

 

A 2000 példányra limitált Breitling Blackbird Limited Edition Blacksteelhez két fekete kaucsuk szíj közül választhatunk. A Diver Pro II és az Ocean Racer szíjakat a tokkal megegyező eljárással kezelt nyomógombos zsanérzárral szerelik. Aki inkább a hagyományos tüskezárat kedveli, annak nincs választása, be kell érnie a Diver Pro II-vel.

 

ITT KAPHATÓAK BUDAPESTEN BREITLING ÓRÁK
Itt kaphatóak Breitling órák

Magyar nyelvű Breitling honlap linkje

 

Szólj hozzá!

Formabontó tourbillon

2010. május 03. 08:52 - swiss watch

Azt, hogy a tourbillont a számlap áttörésével láthatóvá teszik manapság általánosnak tekinthető, ahogy az is, hogy a ketrec helye hat órában van. Az előbbivel szakítani nem érdemes, hiszen nem csak a látvány szemet gyönyörködtető, hanem marketing szempontból sem utolsó, ha a vevő látja, miért is kell súlyos összegeket áldoznia egy ilyen komplikációval rendelkező órára. Az utóbbin változtatni azonban megér egy próbát, és ez az, amivel az Omega a Skeleton Central Tourbillon Co-Axial Platinum Limited Editionnel kísérletezik.

Ahogy a névből is kiderül, limitált példányszámú modellel van dolgunk. Ennek tagadhatatlan hátránya többek között az árcédulán is megmutatkozik, előnye azonban, hogy a kézi munka aránya rendkívül magas, ezzel pedig az óra egyedisége garantált. Ez szó szerint értendő, ugyan is a 18 példány mindegyikét egy-egy mester készíti el. A munka a csontvázasítással kezdődik, azaz a lemezeket és hidakat ahol csak lehet áttörik, az éleket pedig anglírozzák. Ennek megfelelően egyik szerkezet sem tökéletes mása egy másikénak. Az óra elkészítése megközelítőleg 540 munkaórát vesz igénybe, és mivel csak egyetlen egy mester dolgozik rajta, így ez három hónapnál is több idő jelent. Mivel a galvanizálást nem maguk az órásmesterek végzik, ezért minden egyes alkatrészt a monogramjukkal jelölik meg, hogy azok újra hozzájuk kerüljenek vissza. A karbantartást kizárólag az Omega svájci központjában végzik, így a monogramok alapján az óra ugyanahhoz az órához kerül vissza, aki megalkotta.

Az óra különlegessége a tourbillon központi elhelyezése, amely megoldás világelső. Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy itt az óra- és percmutatónak nem jutott hely, más megoldás után kellett nézni. Ha nem is eredeti, de mindenféleképpen ritkaságszámba menő a megvalósítás: a perc- és óramutatót két zafír korongra gőzölték fel, amelyeket a számlap peremén lévő kerékmű mozgat. A két mutató így jóformán szabadon lebeg a térben. Háttérül a fekete csontvázasított szerkezet szolgál, amelynek felületeit sugárminta díszíti.

Jóval egyszerűbb kaliberekben is a koaxiális gátszerkezet dolgozik, így ez természetesen nem hiányozhat a 320 alkatrészből összeállított Omega Skeleton Central Tourbillon Co-Axial Platinum Limited Editionnél sem. Ennek megfelelően természetesen nem csak hozza kronométer értékeket, hanem tanúsítvánnyal is rendelkezik. A mindössze 18 példányban készülő, az arany csillogásánál kevésbé hivalkodóbb, de egyértelműen nagyobb presztízsű platina tokot alligátorbőr szíj és zsanérzár egészíti ki.

ITT KAPHATÓAK Omega órák BUDAPESTEN
ITT KAPHATÓAK Omega órák BUDAPESTEN

Szólj hozzá!

Még egy Cartier remekmű

2010. május 03. 08:51 - swiss watch

Ugyan a Cartier az órák világát soha nem hagyta el, azonban hosszú évtizedekig az időmérők bizony csak a másodhegedűs szerepét voltak kénytelenek betölteni. Néhány évvel ezelőtt azonban elindult valami a francia gyökerű luxusmárkánál, amelynek eredményei nem csak tanulmányórákban, hanem gyakorlati, mindennapi használatba vehető darabokban is megmutatkozik. Elég csak például a Calibre de Cartier-re gondolni, de a komplikációkat kedvelők az Astrotourbillon-ra is emlékezhetnek. Az előbbinél egyértelműen komplikáltabb, az utóbbinál azért egyszerűbb modellel bizonyítja a Cartier, hogy óráinak igenis van helye a legnevesebb svájci márkák között.

Lehet, hogy furcsán hangzik, de a Cartier-nek műszaki szemszögből valóban bizonyítania kell. Elvégre a kvarcválságot követő két évtizedben nem véletlenül érdemelte ki a kvarckirály nevet. Tagadhatatlan erőssége persze a forma; a Cartier-nél mindegyik órakollekciónak megvan a maga nagyon jellegzetes, más márkával összetéveszthetetlen, egyedi külsője. Sok óránál csak a számlapra tekintve lehet beazonosítani a márkát, a Cartier esetében azonban bőven elég, ha csak a tok körvonalait látjuk.

Az egyik ilyen jellegzetes forma, a Ballon Bleu - amely a kék zafírberakású koronáról és az ezt körülölelő koronavédőről kapta nevét - adott elsőként otthont a márka saját fejlesztésű és készítésű tourbillon kaliberének, a 9452 MC-nek, amely azóta már a Tank Américaine és a Santos 100 kollekció darabjaiban is megtalálható. Ahogy ez egy olyan kaliberű márkától, mint a Cartier elvárható, nem egy "közönséges" tourbillon kalibert készítettek, hanem egy repülőt. Ez a kilencven évvel ezelőtt kifejlesztett újítás a németországi Glashüttéből ered, különlegessége, hogy a tourbillon csak az alaplemez felőli oldalon rögzített, a számlapról nézve szabadon lebeg. A kihívás nyilvánvalóan abban áll, hogy a különböző irányú hirtelen mozgásokkal, ütésekkel szembeni érzéketlenségnek ugyanazoknak a követelményeknek kell eleget tennie, mint a hagyományos tourbillonnak. A megoldás kulcsa a ketrec megtervezésében rejlik, amelynek azonban esztétikai követelményeknek is messzemenően eleget kell tennie, elvégre a tourbillon mégis csak a számlap egyik, ha nem legjelentősebb dísze. A 142 alkatrészből álló szerkezet esetében a tourbillon ketrec tetején a Cartier "C" betűjét találjuk, amelynek a hátából kinőtt kis hegy mutatja a másodperceket, azaz ebből a szempontból egy szokványos egyperces tourbillonnal van dolgunk. A 9452 MC kaliber azonban egy másik, igen nagy presztízsű előnnyel is bír: méltán viselheti a Poinçon de Genève-t (Genfi címer/pecsét), a makulátlan minőség és az eredet így a legmesszemenőkig garantált.

Nem csak a tokon, hanem a számlapon is megfigyelhetőek a jellegzetes Cartier formák, amelyeken az Art Déco hatását egyszerűen nem lehet nem észrevenni. A gilosálás természetesen a minimum, ami a márkától elvárható, ezt tetézik a számlap kétszintűvé tételével, szépen tagolva azt. Mint a kilencvenes évek eleje óta minden márka, így a Cartier is meg akarja mutatni a tourbillonját. Azt pedig, hogy különösen büszke rá, mi sem árulja el jobban, mint hogy jóformán az egész számlap alsó felét a tourbillon bemutatásának szentelték. A két mutató így már-már elveszik a számlapon, de a kékítésből fakadó kontrasztnak hála azért jól leolvashatóak.

Az óra nem csak a Cartier-hez mérve, hanem abszolút értelemben is nagy a maga 46 milliméteres átmérőjével. Mivel egy ilyen óránál csak nemesfémek jöhetnek szóba, ezért jelenlétét bizony lehet érezni a csuklón, így fontos, hogy biztosan feküdjön fel, és ne csúszkáljon. Ebben segít a tok anyagától (fehér- vagy vörösarany) függően barna vagy fekete alligátorbőr szíj végén lévő zsanérzár, amelyet viselőjének csuklójához pontosan be lehet állítani.

ITT KAPHATÓAK BUDAPESTEN Cartier ÓRÁK
Itt kaphatóak Cartier órák

Magyar nyelvű Cartier honlap linkje

Szólj hozzá!

Nyugodt elegancia a MeisterSingertől

2010. április 27. 21:37 - swiss watch

Egyre több jele mutatkozik annak, hogy az órák méretének bő két évtizede tartó növekedése megáll, és immár a szerényebb átmérőjűek is újra labdába rúghatnak. Mivel ma már jó pár márkánál az 50 milliméter és e fölötti átmérők sem mennek ritkaságszámba, az emberi csukló átmérője azonban többé-kevésbé adott, így már jóformán fizikai határokról is beszélhetünk. Az egymutatós óráival nevét megalapozó MeisterSinger legújabb darabjával, a Pangaeával is inkább a kecsesebb méretek felé veszi az irányt.

Az egymutatós órák tagadhatatlan előnye, hogy megszelídítik az időt. Kialakításuknál fogva a pontos leolvasás lehetetlen. Hiába szerepel összesen 144 index a számlapon, ezek csak öt perceket jelölnek. Az idő mérésének kérlelhetetlen hajszája és a hozzá való igazodás az, amitől megóvnak az egymutatós modellek - ez pedig nyugalommal tölti el viselőit. Elvégre nem véletlenül lett a MeisterSinger jele a kottákból ismerős fermáta, németül Ruhezeichen (szószerint nyugalmi jel), és talán ez az egyetlen olyan óramárka is, amely megengedheti magának, hogy szlogenjében az idő figyelmen kívül hagyásával reklámozza magát.

Ennek megfelelően a MeisterSinger órák legtöbbjéről is a nyugalom árad, és nincs ez másképp a Pangaeával sem. A 40 milliméteres átmérőjével az egymutatós kollekcióban egyedül van, félúton a nagyobb (43 mm) és kisebb (38 mm) társai között – feltéve, ha nem számoljuk a nőknek szánt Kareliákat. A rozsdamentes acél tokot azonban nem a már meglévők arányos kicsinyítésével alakították ki, hanem egy teljesen újat alkottak. Ha máshol nem is, a tok kerek vonalának ívét lekövető, és így annak szerves részének tekinthető füleknél biztosan mindenkinek feltűnik ez. Azonban a lünetta is karcsúbb lett, sőt, maga az óra is jó két milliméterrel laposabb társaihoz képest. Ennek köszönhetően a Pangaea talán az egész MeisterSinger kollekció egyik legelegánsabb darabja.

Ahol viszont nincs változás, az a számlap. Ehhez hozzányúlni szinte a márka öngyilkosságával lenne egyenlő, és a jövőben is csak rendkívül óvatosan szabad majd bármit is változtatni. Nem kevesebb, mint öt különböző szín közül választhatunk, amelyhez természetesen igazodnak a szerelt indexek, a kétjegyű arab számok, a mutató, és a szíjak színei is.

Ha már egy ilyen elegáns darabot alkottak, akkor a münsteri márka szeretné, hogy viselője foglalkozzon is vele. Ezt pedig legjobban egy kézi felhúzású szerkezettel lehet elérni. Mivel a MeisterSinger alig tíz évével meglehetősen fiatal, saját kalibere még nincs, így másokhoz hasonlóan ők is az ETA kalibereit építik be. A választás az 1971 óta több millió példányban készített Peseux 7001-re esett, amely a grencheni ETA kevés kézi felhúzású szerkezetei között talán a legjobb minőséget képviseli. Figyelembe véve, hogy a Peseux egykoron az Ulysse Nardin igényeit is ki tudta elégíteni, ez nem is meglepő. A 21600-as féllengésszám talán ma már kevésnek tűnhet, de minőségi szerkezetről lévén szó, nincs gond a pontossággal. Gondosan szabályozva pedig (például Schauer órákban) hozza a kronométer értékeket is.

Újdonságról lévén szó egészen nyár közepéig várni kell, amíg a MeisterSinger Pangaea a kereskedőkhöz kerül. Ez idő alatt pedig a hölgyek is elgondolkodhatnak rajta, elvégre a valamivel kisebb méret és a kecses vonalak az ő kezükön is jól mutatnak.

ITT KAPHATÓAK MeisterSinger ÓRÁK BUDAPESTEN
Itt kaphatóak a MeisterSinger órák

 
Szólj hozzá!

Sportosan klasszikus Baume et Mercier

2010. április 26. 19:18 - swiss watch

Órákat sok szempont mentén lehet csoportosítani. Így például vannak olyanok, amelyek egyből átütő sikert aratnak, míg másoknak idő kell, hogy beérjenek. A Baume & Mercier Classima Executives Magnum XXL valószínűleg az utóbbiba fog tartozni. Sokkal inkább tekinthető ugyanis stílusos kiegészítőnek, mint egyedi, önálló darabnak. Sportosan klasszikus óraként nem az a tipikusan izzadságszagú sportóra, hanem valahol a dinamizmus és elegancia határán egyensúlyoz.

Ugyanakkor két olyan jellemzővel is ellátták, amellyel kevés más óránál találkozhatunk: az egyik ilyen a kronográfnak koronavédőként is szolgáló nyomógombjai, illetve a hátlap háromszög alakú zafír üvegbetétje, amely révén így a szerkezet is láthatóvá válik. A tok oldalán a fekete kaucsukszíj mintázata köszön vissza. Maga a tok két változatban, és ettől függőn más-más számlappal készül: a vákuum plazmás eljárással feketített tok számlapján a kronográf csak percösszegzőt kapott, míg a polírozott, illetve selyemfényű tok a percösszegzőn kívül 12 órásat is kapott.

Nem lehet nem észrevenni a két változaton a hangsúlyok közötti különbéget. Míg a feketített egyértelműen a sportosabb irányba megy el, ahol a harmincperces időtartamok mérése bőven elegendő, addig a polírozottnál inkább az eleganciát tolták előtérbe. A Baume & Mercier-nél az XXL kereken 44 millimétert jelent, és ezzel a márkánál valóban a nagyobb darabok közé tartozik. A számlapok felépítésükben az egy, illetve két kronográf összegző miatt különböznek, megjelenésük azonban nem tér el egymástól: fekete alapon csillognak a szerelt, ródiummal bevont rodinált óraindexek és mutatók. Előbbiek a peremhez közelebbi végükön csak leheletnyi SuperLumiNovát kaptak, ellentétben a mutatóknál, ahol nem takarékoskodtak. Sőt, még a kismásodperc és az összegzők mutatóinak is kijutott belőle. Egyedül a kronográf központi másodpercmutatója e tekintetben "járt pórul". Ezzel pedig jóformán a kronográf sötétben való leolvashatósága hiúsult meg. 
 
Az óra sikerének kulcsa egyértelműen megjelenésében keresendő. Míg izgalmasnak és kalandokra csalogatónak aligha nevezhető, addig a konformista, de egyben szuverén jelzők sokkal inkább jellemzőek rá. Éppen ezért az idő próbáját is ki fogja állni, és valószínűleg még évtizedek múltán sem fog ódivatúnak tűnni.

Ennek megfelelően a vastag rozsdamentes acél tok és a 200 méteres vízállóság a hosszú időszak alatt jelentkező megpróbáltatásokat ki fogja állni, de sziklát mászni értelemszerűen nem ezzel az órával kell. Bár az összegzők száma különböző szerkezetet sejtet, mindkét órába ugyanaz a svájci kronográf szerkezet került, amelyet a Baume & Mercier genfi csíkokkal tetszetősebbé tett. A korona természetesen jelzett, és viseli a márka névjegyének tekinthető görög Fí betűt.

Szólj hozzá!

Chopin a Frédérique Constanttól

2010. április 23. 18:52 - swiss watch

Az óraiparban lassan három évtizede uralkodik az egyre nagyobb méretű órák trendje, és emellett persze egyre nagyobb szerephez jutnak a nem szokványos anyagok is. A legtöbb márkának akár önszántán kívül is követnie kell az ízlés változásával járó újításokat, és csak a legnevesebbek maradhatnak meg a klasszikus formák mellett. Ennek tükrében egyenesen meghökkentő, hogy egy márkát ezzel szemben, szigorúan a klasszikus, hagyományos stílus képviselete köré szerveznek. Ami ennél is érdekesebb, hogy ez a márka, a Frédérique Constant az elmúlt bő két évtizedben bizonyította létjogosultságát, és döbbenetes pályaívet tudhat maga mögött.

Az utóbbi években nem csak a különböző jótékonysági és kulturális események támogatásához szükséges anyagi hátteret sikerült megteremteni, hanem ami ennél talán még fontosabb is, a kellő elismertséget. Ilyen jellegű tevékenységük eddig jórészt Nyugat-Európára és a Távol-Keletre koncentrálódott, hiszen forgalmuk jelentős részét ezeken a területeken realizálják. Érdekességként megjegyzendő, hogy Észak-Amerika a bevételek mindössze négy százalékát adja, míg az egész déli félteke jóformán terra incognita.

A Frédérique Constant legújabb limitált példányszámú modelljével a két fenti területen túl most egy harmadikat, Közép-Európát veszi fel térképére. A lengyel Fryderyk Chopin Intézettel együttműködve alkották meg legújabb limitált példányszámú darabjukat, a Frédérique Constant Limited Edition F. Chopin-t.

Az óra megjelenése a Frédérique Constant crédojához híven egy klasszikus, konzervatív darab, amely elsősorban gondosan kidolgozott számlapjával tűnik ki. Értelemszerűen egy klasszikus számlapon római számoknak van keresnivalójuk. Külön figyelmet érdemel a római négyes számjegy. A legtöbb órán, beleértve olyan nagyágyúkat, mint a Cartier és a Patek Philippe a négyes helyén a helytelen IIII irásmód szerepel a IV helyett. Ennek egész egyszerűen esztétikai okai vannak, hiszen a IIII a VIII vizuális ellensúlya, ezt a szerepet a IV pedig nem tudja betölteni. Ugyanakkor a megfelelő méret és tipográfia alkalmazásával a VIII súlya mérsékelhető, ahogy ez a Frédérique Constant Chopinján is megfigyelhető.

A tokot rozsdamentes acélból készítik, és kiviteltől függően arannyal vonják be, vagy egyszerűen csak polírozzák. Átmérője 40 milliméter, azonban a kecses megjelenés miatt ennél szerényebbnek tűnik. A hátlap mindkét modellnél üvegbetétes, láthatóvá téve így az ETA 2824 alapuló FC-303 automata kalibert, amely a három központi mutató mozgatásán kívül a dátumot is kijelzi.

A Frédérique Constant Limited Edition F. Chopin mindkét változatából 1810 példány készül, ezzel állítva emléket a 200 évvel ezelőtt született lengyel zeneszerzőnek. A szíj fekete vagy barna krokodilbőr mintázatú borjúbőr a tok színével megegyező tüskezárral a végén. Mindkét változatot zongorát mintázó miniatűr dobozkában vehetik át.

ITT KAPHATÓAK Frédérique Constant órák BUDAPESTEN
ITT KAPHATÓAK Frédérique Constant órák BUDAPESTEN

Frédérique Constant hivatalos honlapja

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása