Az eredetileg íróeszközeivel fényes karriert befutott Montblanc nagyon úgy tűnik, hogy lényegesen rövidebb idő alatt hasonló eredményt ér el óráival is. A kollekcióban a viszonylag divatos darabok (természetesen nem összekeverendő a divatórákkal) illetve a márka íróeszközeinek hagyatékát tovább vivő elegáns megjelenésű órák mellett felállítottak egy minden szempontból csúcsminőséget képviselő kollekciót is.

Mint ismert, a Montblanc néhány évvel ezelőtt átvette a komoly múlttal és tapasztalattal rendelkező Minervát, és az azóta eltelt időben olyan órákkal álltak elő, amellyel egész váratlan és mély hatást gyakoroltak a piacra és az órabarátokra egyaránt. Ennek közvetett eredménye, hogy a márkát egyre erősebben az óraiparhoz is kötik, az írószerek mellett egy újabb pillért építve ki ezzel a luxustermékek világában.

A Minerva átvételét követően aligha meglepő, ha a Montblanc csúcsmodelljei a Villeret 1858 kollekcióban szerepelnek. Villeret ugyanis az a kisváros Svájcban, ahol a Minerva otthon van. Az új viszonyokhoz igazodva a manufaktúrát ma már Montblanc Villeret-nek hívják. Csúcsmodellekről lévén szó természetes, hogy a példányszámot korlátozzák, ami jelen esetben egészen komoly határokat jelent. Nem az egyes modellek darabszámát szabják meg, hanem a Villeret-ben készülő manufaktúra kaliberek számát. Mindegyik ott megalkotott kaliberből csak 288 darab készül, és ezeket építik be a különböző modellekbe.

A Villeret 1858 (az évszám a Minerva alapításának időpontjára utal) kollekció legfiatalabb darabja a Montblanc Villeret Grand Chronographe Email Grand Feu, azaz az egynyomógombos kronográf tűzzománc számlapos változata. Az óra nevében a „Grand” kétszer is szerepel, és nagysága nem csak átvitt értelemben értendő: a tok átmérője 47 milliméter és ezzel valóban a nagynak számít. A nagy méret esetében persze a kényelmes viselet biztosítása az egyik legnagyobb kihívás, a Montblanc pedig a fülek ívelésével találta meg a titok nyitját. A korona természetesen jelzett, ám a logó nem egyszerűen csak gravírozták, hanem gyöngyház berakást is kapott.

A három változatban készülő óra tokjának anyaga platina (fekete és kék számlap) illetve vörösarany (fehér számlap). Bár a három modell ettől eltekintve semmiben sem különbözik egymástól, mégis meglepő, hogy mennyire más karakterűek: az arany egyértelműen lágyabb, melegebb, a fekete számlapos platina határozott, merev és talán rideg is egy kicsit, míg a kék esetében a lendület a jellegzetes vonás. Mindhárom változatnál a zománcréteget arany lemezre viszik fel. A segédszámlapok illetve az indexek enyhén kiemelkednek a számlap síkjából, és a színűk mellett ennek is köszönhető, hogy élesen elkülönülnek a háttértől, elősegítve ezzel a leolvasást. Az értékes számlapot kellően védeni is kell, ami a domború zafírüveg feladata.

A tok majdnem 14 milliméteres magasságával talán egy kicsit vastagnak tűnik, van azonban egy olyan tulajdonsága, ami indokolttá teszi ezt a méretet. A tömör hátlap régi zsebórákhoz hasonló módon felnyitható ezzel tárva elénk a szintén zafírüveggel fedett gazdagon díszített manufaktúra szerkezetet. A kézi felhúzású, egynyomógombos, oszlopkerekes kronográf szerkezet 55 órás járástartalékával és nagy, 39 milliméteres átmérőjével tesz eleget a névben szereplő "Grand" jelzőnek. Maga a szerkezet szinte megszólal, a tervezés során rendkívüli gondossággal igyekeztek újrarajzolni a XX. század elején a Minervánál zsebóraszerkezeteken alkalmazott szecessziós vonalakat, és ez tagadhatatlanul sikerült is nekik. A szerkezetre tekintve teljesen laikusok is biztosan örömüket lelik.

Ahogy arra a név is utal, a kronográf funkciókat egyetlen gomb segítségével kezelhetjük, jelen esetben a korona fölöttivel. A számlapra tekintve látható, hogy azt elsősorban a kronográf funkció kiszolgálására alkották meg - az időt csak úgy mellékesen olvashatjuk le. Sikerült azonban ezt úgy megoldani, hogy közben azért mégis elég figyelmet kapjon az óramutató. Ennek megfelelően a viszonylag rövid óramutató a számlap központjában egy saját, római számokkal ellátott skálát kapott, a percmutató pedig egészen a számlap peremén lévő skáláig nyúlik ki, amin a kronográf másodpercmutatójával osztozik. Az, hogy a számlap funkcionalitása, használhatósága mellett még esztétikai szempontból egyedi is, csak hab a tortán.

A Jaeger-LeCoultre kollekciójában "Grande Compication" modellekkel, azaz több, kivételes komplikációt is felvonultató órával csak a Master (Master Gyrotourbillon I), a Duomètre (Duomètre à Grande Sonnerie) és a Squadra (Squadra Tritpyque) rendelkezett - eddig. Az újonc a legfiatalabb kollekcióból, a Master Grande Traditionből érkezik. A Grande Complication modellektől alapvető elvárás, hogy legalább három komoly komplikációt ötvözzön. Jelen darab ennek ugyan eleget tesz, de valójában sokkal többet kapunk - magát az univerzumot.

Persze a komoly kihívással nem csak a mérnököknek kellett megbirkózniuk. A formatervezőkre várt az a feladat, hogy az óra ne csak komplikációk összességének tűnjön, hanem annál sokkal többnek. A három komplikáció egyike a tourbillon, amely nem csak repülő, azaz csak a ketrec egyik oldalán rögzített, hanem a ketrec a számlapot is körbejárja. A márka e tourbillonja bizony ismerősnek tűnhet, elvégre ugyanez végzi munkáját a világ jelenleg legtöbb komplikációval bíró karórájában is, a Jaeger-LeCoultre Hybris Mechanica à Grande Sonnerie-ben. A tourbillon tehát az összes jellemzőjét a csúcsmodellben lévő társától örökölte, beleértve a kerámiából készült csapágygolyókat és a szilícium gátszerkezetet. A díszítés terén a ketrec polírozott felületét érdemes megemlíteni. Ez ugyan önmagában aligha nevezhető különlegességnek, de ha hozzátesszük, hogy a ketrec anyaga titán, amely köztudottan rendkívül makacs tud lenni, ha fényes felületet akarnak neki adni, máris más a helyzet.

Ahogy az számos, tourbillonnal rendelkező karórán lenni szokott, a tourbillon nem csak eredeti funkcióját látja el, azaz kiegyenlíti a gravitáció okozta járáspontatlanságot, hanem egy további funkcióval is rendelkezik. Elsőre biztosan sokan a másodpercmutató szerepének átvételére gondolnak, de egy órának, amely a "Grande Compication" nevet viseli, ez túl banális lenne. A tourbillon a csillag- vagy sziderikus napot mutatja, azaz a számlapot 23 óra, 56 perc és 4 másodperc alatt járja körbe. A sziderikus napot egy távoli, és ezért állónak érzékelt csillaghoz viszonyítva mérjük, így talán még az időkiegyenlítéshez képest is tökéletesebb választás egy csillagok ihlette órához.

A Master Grande Tradition Grande Complication következő büszkesége a percismétlő. Az eredetileg vakok számára fejlesztett komplikáció manapság már nem számít ördögtől valónak, ám továbbra is komoly felkészültséget követel; nem is elsősorban műszaki, hanem akusztikai téren. Elvégre egy ilyen óra nem szólhat úgy, mint egy bádogdoboz. A Jaeger-LeCoultre 2005-ben állt elő a Master Minute Repeaterével, és méltán nyerte el vele a szakma egyöntetű elismerését. Ebbe az órába az öt évvel ezelőtti változatot műszaki és akusztikai szempontból is továbbfejlesztették. A rugó energiájának körülbelül 80 százaléka hasznosul, de ezt hallani aligha lehet. Viszont egészen különleges eredményeket értek el a hangszínnel, különössel az órákat jelző hang esetében. Sokkal gazdagabbak, melegebbek, és hosszabbak is lettek a hangok, így már-már dallamról lehet beszélni. Sajnos azonban egyelőre nem tudni, hogy a percismétlő szerkezetén elvégzett módosítások, vagy esetleg a többi komplikáció miatt kell a márka többi percismétlő modelljéhez képest fordítva használni azt a bal oldalon lévő tolókapcsolót (lentről felfele tolva), amely éneklésre bírja az órát.

A harmadik különlegesség a számlap, amely túlzás nélkül az égboltot varázsolja csuklónkra. A már említett sziderikus napon túl leolvashatjuk az állatövi jeleket, a hónapot illetve kapunk egy 24 órás skálát is, amelyet a számlap peremén lévő napocska segítségével olvashatunk le, és persze a csillagképek sem hiányoznak, bár ennek csak bolygónk északi féltekéjén vesszük hasznát.

A számos funkció életre keltéséhez egy különleges, értelemszerűen manufaktúra szerkezetre is szükség van. Látva a Master Minute Repeater sikerét, adta magát az abban az órában használt 947 kaliber továbbfejlesztése. A márkánál azonban úgy döntöttek, hogy egy teljesen új szerkezetre lesz szükség. A kézzel felhúzandó szerkezet egy viszonylag átlagosnak mondható 48 órás járástartalékot kapott, és alaposan kicsinosították. Alpakka (réz, cink, nikkel ötvözet) a hidak és az alaplemez anyaga, felületét côtes soleillées mintával díszítették. Ez a minta a Jaeger-LeCoultre saját alkotása, kizárólag a csúcskategóriás szerkezeteiken alkalmazzák. Ehhez képest az anglírozás és a hőkezelés révén (nem kémiai úton) kékített csavarok már-már hétköznapinak számítanak. Az összesen 49 köves, 527 alkatrészből összeálló szerkezetet az üvegbetétes hátlapnak köszönhetően bármikor szemügyre vehetjük, meggyőződve arról, hogy az óra hátuljának szépsége méltó társa a számlap felöli oldalnak.

Nem a legelőnyösebb oldala

Az óra talán egyetlen gyenge pontja a tokja. A vonalak az óra kollekciójának, azaz a Master Grande Tradition darabjairól ismerősek. A gond nem is elsősorban a 44 milliméteres átmérővel, hanem a magassággal van. A 15,6 milliméter aligha nevezhető laposnak. Persze minden viszonylagos. Egy ilyen komplikációkkal rendelkező óra aligha lehet lapos, összehasonlítani pedig a saját súlycsoportjához tartozó darabokkal illik. Az öt évvel ezelőtti Master Minute Repeater például 2 milliméterrel magasabb, a Duomètre à Grande Sonnerie pedig hattal laposabb. A fülek formája egy kicsit segít abban, hogy kecsesebbnek tűnjön a tok, de valóban csak egy kicsit. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a szerkezet 12,62 milliméter magas, a tok anyaga pedig az acélnál sérülékenyebb fehérarany, azaz valószínűleg ennél laposabbra aligha lehetett volna elkészíteni.

A TAG Heuer az elmúlt félévszázadban számos, időközben ikonná érett kollekcióval állt elő, közülük talán a legismertebb, a tagadhatatlanul legmerészebb vonalú a Monaco. A márka ismerői közül sokan csak a kék számlapos változatot látták eddig, pedig szürkével is készítették. Ennek jelentették meg most, évtizedek után az homage változatát.

Repülés és kronográfok egyenlő Breitling. Ezzel a képlettel sokan tisztában vannak, ahogy azzal is, hogy miért emelkedik már-már legenda szintjére a Navitimer kollekció. Egy olyan 2000, illetve 200 példányra limitált Navitimer modellel lepi meg a grencheni márka a közönséget, amelybe az új manufaktúra kaliberüket, a B01-t építik. A következésképpen Navitimer Caliber 01 keresztelt modell valamivel nagyobb átmérőjével különbözik elődjeitől, illetve az üvegbetétnek köszönhetően a szerkezetet is láthatóvá teszik.

Az évente ETA nyersszerkezetek tízezreit felhasználó Breitlinget is többé-kevésbé a kényszer vitte rá, hogy előálljon saját kronográf szerkezetével, elvégre az ETA hamarosan csak a Swatch csoport tagjainak hajlandó nyersszerkezeteket szállítani, kihívás elé állítva többek között, a kronográfok történetében jelentős szerepet játszó márkát is, mint a Breitling. Ez a márka használt először nyomógombot, a kronográf indítási, megállítási és nullázási funkcióját is elsőként ők különítették el, ahogy a nullázásra szolgáló önálló nyomógomb is először egy Breitling kronográfon jelent meg; és persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az első mikrorotoros automata kronográf szerkezet kifejlesztésre létrehozott együttműködésben is jelentős szerepük volt a Heuer és a Dubois Dépraz mellett. A Swatch csoport döntésére az ipar szereplői különböző módon reagáltak: vannak, akik továbbra is az ETA-tól szerzik majd szerkezeteiket, ám ezek már csak késztermékek lesznek. Mások más beszállítók után néznek. Vannak, akik mások munkájából merítve, arra alapozva készítik el saját szerkezetüket, és van a Breitling, amely teljesen önállóan, ha úgy tetszik, a kályhától elindulva álmodja és tervezi meg, majd gyártja le saját kronográf kaliberét.

A hangsúly valóban a gyártáson van, hiszen azt a mennyiségű kronográf szerkezetet, amelyet a Breitling igényel, máshogy nem lehet biztosítani. Ez azért nem jelenti azt, hogy a szerkezet gyártására tervezett, kivétel nélkül minden egyes szerkezetet figyelemmel kísérő szoftverrel ellátott gyártósoron ne lenne még szükség az emberi kézügyesség munkájára. Mindössze ennek arányát csökkentették. Úgy tűnik, hogy a B01 kaliberrel valóban olyan termékkel állt elő a Breitling, amelyre az alapító Léon Breitling is büszke lehet. Értelemszerűen oszlopkerekes a szerkezet, és számos más hagyományos elemet, például a szívidomot is áttervezték. Mindemellett nem felejtették el, hogy a funkcionalitás jegyében bizony hevesebb igénybevételt is kell bírnia a kalibernek. Az eredmény pedig magáért beszél: 70 órás járástartalékával a kaliber jóval hosszabb ideig jár, mint a legtöbb piacon lévő automata kronográf kaliber, pontossága pedig már-már egy kvarc szerkezetével mérhető össze. Így nem meglepő, hogy a kronométer tanúsítvány megszerzése jóformán ujjgyakorlattal ér csak fel.

Amikor 2009-ben a B01 kaliber megjelent, alapvetően két modellnek volt esélye rá, hogy elsőnek megkapja: a Chronomatnak, illetve a Navitimernek. A választás valószínűleg azért esett a Chronomatra, mivel múltja, elismertsége nem volt olyan erős, mint a Navitimeré, ezért a külsőt is bátrabban át lehetett tervezni. Másrészt, ha esetleg a B01 mégsem vált volna be, akkor nem a Breitling legjelentősebb kollekciójának becsületén esik csorba. A XX. század első felére a repülés világával erős kapcsolatokat kiépítő Breitling a második világháború után fellendülő polgári repülés keltette igények kielégítésére is alkotta meg 1952-ben az első Navitimert. A kifejezetten eszköznek, szerszámnak tervezett karóra kör alakú logarlécével számos repüléssel kapcsolatos számítást, mint például átlagsebesség, megtett távolság, üzemanyag fogyasztás, stb. hamar el lehetett végezni. Az óra a polgári és a katonai repülésben is egyhamar közkedvelt lett, és 24 órás számlappal szerelt változata 1962-ben az Aurora 7 űrkapszulában az űrbe is kijutott. A Navitimert így 1952 óta folyamatosan gyártják, és ezzel a leghosszabb ideje gyártásban lévő kronográf modellnek számít.

A Navitimer Caliber 01-ben tehát túlzás nélkül a Breitling múltja és jövője egyesül. A 2000 példányban készülő rozsdamentes acél, illetve 200 darabra limitált vörösarany tok egy milliméterrel szélesebb a kollekcióban szereplő Navitimerekhez képest, azaz az átmérő 42-ről 43 milliméterre nőtt. A szerelt indexes számlap alapjául az acél változat esetében ezüst, míg az aranynál arany szolgál, amelyet a klasszikus Navitimerek sötét színére feketítettek. Az indexekhez hasonlóan a Breitling logó, illetve a feliratok a tok anyagának színével egyeznek meg, a négy és öt óra között lévő dátumablak pedig a hagyományok előtti tisztelet jeléül múltidéző tipográfiát kapott. Breitling óráknál meglehetősen szokatlan vonás az üvegbetétes hátlap. A márka nyilván megérdemelten büszke kaliberére, és szívesen mutatja meg, de még a Chronomat B01 is tömör hátlappal készül. Tény azonban, hogy így nem csak az órásmester láthatja karbantartáskor a szerkezetet, hanem akár működés közben is megfigyelhetőek annak részletei, például éppen az oszlopkerék.

Idén ünnepli függetlenségének 200. évfordulóját Dél-Amerika talán egyik legellentmondásosabb országa, Venezuela. Az eseményről egy limitált példányszámú modellel a legidősebb óramanufaktúra, a Vacheron Constantin is megemlékezik. Annak ellenére, hogy a 200-as szám szinte adja magát, a darabszám mégsem 200, hanem csak 19, és ez is két fajta kivitelből áll össze: tíz vörösarany, kilenc pedig platina tokkal készül. A 19 számjegy a hátlapon is szerepel, és április 19-re, a függetlenség kikiáltásának napjára utal.

A spanyol fennhatóság alóli szabadulást ugyan 1810-ben mondták ki, de a szabadságharc egészen 1823-ig húzódott, és első lépcsője a Simon Bolivár vezette függetlenségi mozgalmak. Az első okmány, amelynek középpontjában a 19-es számjegy szerepel, és a hátlapon található gravírozás mintájául szolgált, 1811-ben jelent meg.

A genfi márka viszonylag korán fedezte fel magának a dél-amerikai kontinenst. Brazíliában, Rio de Janeiróban 1835-ben alapította első kirendeltségét, és a házi levéltár adatai alapján 1880-ban már Argentínába is értékesített. A kapcsolat Venezuelával a XX. század elején indult. A Venezuelai Bolivári Köztársaság egyik minisztere és egyben népszövetségi delegáltja 1922-ben kérte fel Charles Constantint - aki mellesleg később pénzügyi nehézségekbe vitte a részvénytársasággá alakított családi vállalkozást, és a többségi tulajdon eladására kényszerült - Venezuela genfi alkonzuljának, aki ennek  a felkérésnek természetesen örömmel tett eleget.

A megemlékezésre a Vacheron Constantin legváltozatosabb kollekciójából, a Patrimony-ból szemeltek ki egy példányt, a Patrimony Contemporaine-t. A modernnek ható, ám meleg színeivel alapvetően mégiscsak klasszikusnak nevezhető aranyórába, illetve a fémes csillogásából adódóan inkább funkcionalista platina tokba a Vacheron Constantin saját, kézi felhúzású 1400-as manufaktúra kaliberét építették. Ez a márka egyik alapkalibere, és természetesen minden olyan feltételnek eleget tesz, amellyel kiérdemelheti a Genfi Pecsét minősítést, azaz az óraipar legmagasabb szintű elismerését. A kaliber természetesen gazdagon díszített, beleértve többek között a genfi csíkozást, az anglírozást, illetve a polírozott fejű csavarokat. Ezeket a díszítési eljárásokat a hagyományok tiszteletét rendkívül komolyan vevő márka ezen a kaliberen mind kézzel végzi. A számos egyéb elem mellett többek között a 40 milliméteres átmérőjével is a modern jelzőt nevében is kiérdemlő órában a mindössze 20 milliméter átmérőjű kaliber túl kicsinek hatna, így érthető módon a hátlap tömör. Itt a polírozott peremtől eltekintve egészében szálcsiszolt felületbe gravírozták a már említett 19-es számjegyet kellő „körítést” mellékelve hozzá.

A Piaget újabb három modellel bizonyítja, hogy nem csak remekül képes ötvözni a hat emberöltő alatt az órás és ötvös mesterség terén szerzett tapasztalatait, hanem mindezt olyan módon tudja megvalósítani, hogy a végeredmény egy valóban egyedi, páratlan alkotás legyen. Mindehhez pedig finom nőiességgel párosul, olyan sajátos stílust teremtve ezzel, ami révén egy Piaget karórát szinte azonnal fel lehet ismerni.

A jelenleg két helyen is tevékeny, az elért eredményeihez képest viszonylag fiatal, 1874-ben alapított márka sok tekintetben külön utakon járt, ám az, hogy szinte alapítása óta a legnagyobb presztízsű luxusmárkák közé tartozik, őket igazolja. A La côte-aux-fées-i székhelyű Piaget önbizalmát egyébként mi sem igazolja jobban, hogy a XIX. században alapított márkák közül szinte utolsóként, 1943-ban jegyeztette be a Piaget-t márkanévként. A három új modell közül kettő egyértelműen a drágakőfoglalás művészi mesterpéldánya, míg a harmadik inkább azokat a hölgyeket igyekszik megszólítani, akik egy órától ugyanazt a funkcionalitást várják el, mint a férfiak, de közben nem akarnak lemondani a csillogásról sem.

A rejtőzködő,

Az első darabról valószínűleg a tulajdonosán kívül senki nem tudja, hogy valójában nem egy "egyszerű" karkötővel van dolgunk. A smaragd-, illetve briliánscsiszolású gyémántokból kirakott sorokat mindkét végén egy-egy briolett csiszolású gyémánt zár le. E csillogó sorok alá rejtették el az órát tartalmazó kis tokot, amely az ujjhegy érintésére jelenik meg, majd az időt leolvasva vissza is bújik. A rendkívüli helyszűke miatt nyilván nem egy több komplikációt felvonultató szerkezetre kell gondolni. A fehérarany tokba éppen csak befért a Piaget 56P kvarc kalibere, amely a gyöngyház számlap felett járó óra és percmutatókat mozgatja. Ezt az ékszerórát jellege miatt nem a Piaget eredeti székhelyén, La Côte-aux-Fées-ben alkották meg, hanem a márka kivételes ötvösmunkákat, illetve az ékszereket készítő genfi műhelyben.

a csábító,

A második tekinthető talán a legötletesebb alkotásnak, elvégre meglehetősen kevés óráról, még akkor is, ha ékszeróra, mondható el, hogy erotikus kisugárzása is van. Az óra egy szándékosan nyitva hagyott, vagy véletlenül nyitott cipzárra emlékeztet, amelyről nem nehéz elképzelni, hogy a szinte minden hölgy ruhatárában megtalálható fekete kisestélyi cipzárja lenne. A hatást rengeteg gyémánttal, szám szerint 155 briliánscsiszolásúval és 24 smaragdcsiszolásúval érték el. Míg a briliánscsiszolásúak foglalása szakmailag nem nevezhető különösen nagy kihívásnak, addig ez a smaragdcsiszolásúakról egyáltalán nem mondható el. A tok és a számlapot fedő zafírüveg közötti minél tökéletesebb, átmenet nélküli hatás elérése érdekében a cipzár fogait megtestesítő gyémántokat úgy helyezték el, hogy azok a zafírüvegre is benyúlnak. Ahogy az előző modell esetében, így a hangsúly természetesen itt sem az órán van: ugyanaz az 56P szerkezet került a fehérarany tokba. A Genfben végzett kézi munka túlnyomó többségét a kövek foglalása igényelte, elvégre a tok 155 illetve 24 gyémántját további 1016 briliánscsiszolású egészíti ki a szíjon. Már csak a mennyiségből is látható, hogy rendkívül időigényes feladattal kellett megbirkóznia a márka szakembereinek, amely számszerűsítve 140 munkaórát jelent.

és a funkcionalista.

A harmadik darab két világot, az ékszerórákét és a komplikációkat felvonultató óraművészetet egyesíti. Ez utóbbit a Piaget 881P manufaktúra kalibere, egyike a márka 17 saját kaliberei közül, képviseli, amely egy oszlopkerekes, két összegzős flyback kronográf. A Piaget Polo kollekcióból ismert fehérarany tokkal rendelkező órát gyémántokkal borították, kereken 700-zal, amelyből 94 darab smaragdcsiszolású. Ez a 94 darab 36 különböző méretűből tevődik össze, hogy velük hűen követhessék a tok vonalát. Sőt, a 700 gyémántból 25 a szerkezet rotorjára is jutott, ezzel is jelképezve a két világ közti házasságot. A Piaget Polok jellegzetes fémszíja helyett egy viszonylag egyszerű aligátorbőr szíjjal kell beérni. Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy a gyémántokkal meglehetősen nehéz lett volna visszaadni a Piaget Polo tokok jellegzetes 11-1, 9-3 és 7-5 óra tengelyben húzódó vonalait, így az ezeket ismétlő fémszíj használata is okafogyottá vált.

A repülésért rajongók szinte kivétel nélkül ismerik a toborzási céllal is készült klasszikus hollywoodi alkotást, a Top Gunt. Függetlenül attól, hogy ezen emberek közül a film forgatása idején az illető egyáltalán élt-e vagy sem, szinte mindenki tud idézni belőle. A leggyakrabban emlegetett, és legtöbbször parodizált mondat a "You are dangerous", és a repüléssel ugyancsak jól azonosítható Breitling az új limitált példányszámú Breitling Blackbird Red Strike-kal pont a fenti idézet hangulatát ragadja meg.

A márkát ismerőknek nem cseng idegenül a Blackbird név, hiszen az a Breitling Windrider kollekciójának viszonylag új darabja. Ezen felül pedig egy amorf gyémántszerű szénnel bevont limitált modellel, a Blacksteellel is előálltak már. Ez a Blackbird is a Breitling zászlóshajójának számító Chronomat B01 külsejét kapta, beleértve a légcsavarok orrkúpját utánzó koronát is. Ahogy a kollekcióba tartozó Blackbird, így ennek az új változatnak is a lünettáját fokok szerint osztották, azaz a tok formáját tekintve a legkisebb eltérés sem fedezhető fel az eredeti Blackbirdhöz képest. Megjelenésében azonban igen. Egyik kivétel a hátlapra gravírozott felirat, illetve sorszám, de ez az órát viselve nyilván nem látható, és mégkevésbé hat a tok alakjára. Annál látványosabb azonban magának a toknak a felületkezelése: a Blackbird Red Strike szinte mindenütt polírozott.

Az alap Blackbird...

Ennél is jellegzetesebb különbség a számlapon található, a számlapnak pedig köztudottan a legnagyobb a szerepe az óra arculatának megjelenésében. Természetesen az uralkodó szín a fekete, elvégre az óra neve részben innen is származik. A tervezők kezét tehát alaposan megkötötték: a tok formájához egy limitált példányszámú modell esetében amúgy sem szokás nyúlni, és még a számlappal sem játszhattak. Így bizony nem könnyű bármi újat, bármi eredetit alkotni. Az órára pillantva meglehetősen könnyűnek tűnik a megoldás - egyszerűen egy kis pirossal feldobják az egyébként kizárólag fekete-fehér számlapot. Tény, hogy a már említett amorf gyémántszerű szénnel bevont változatnál megjelent a piros szín, igaz, sokkal szerényebb mértékben: a tachiméter skála és a segédszámlapok mutatói viselték ezt a színt. Ezt a koncepciót vitték tovább a Red Strike-kal és pirosba öltöztették a dátum számjegyeit is, illetve a segédszámlapokat is piros gyűrűk ölelik körbe. Míg a gyűrűk szépen elkülönítik a kismásodpercet és az összegzőket, azaz funkcionális szempontból is betöltik szerepüket, addig ez a dátum esetében már nem mondható el. Ez a piros egyszerűen túl sötét ahhoz, hogy a fekete háttérből kellően kiemelje a számjegyeket. Ezzel a színnel kifejezetten örülni lehet a nagy dátumablaknak, ellenkező esetben bizony mereszteni kellene a szemünket.

...és a Red Strike

Egy kis rosszmájúsággal azonban megjegyzendő, hogy a Breitling minden erőfeszítése ellenére ez a modell is a gazdasági válság szülöttje. A Blackbird a Windrider kollekció talán legkedvezőbb árú modellje. Köszönheti ezt részben a Breitling 44-es kaliberének, amely az ETA 2892-esén alapszik, és egy kronográf, illetve nagy dátum modullal egészítették ki. Persze a kronométer minősítést ez a modell is megkapta. A Red Strike megtervezésekor is úgy tűnik, hogy a meglehetősen szerény anyagi ráfordítást igénylő módosítások alkalmazását részesítették előnyben, szemben például az említett Blacksteellel, ahol a felületkezelés meglehetősen költséges változatát választották.

A Vacheron Constantin az óramárkák közül kétség kívül az egyik legnemesebb, az egyik legnagyobb presztízsű és persze legidősebb is. Ez utóbbi persze csak azzal a kitétellel, ha a töretlen működést feltételnek szabjuk. A cég negyed évezrede készíti óráit, és az elsőbbség akár már csak kora miatt is megilletné, de az évszázadok alatt annyira kivételes munkáival mindig is az élbolyba tartozott. A Vacheron Constantin kollekció egyáltalán nem mondható nagynak, így ha akár csak egy modellel is bővül, az egész ipar odafigyel.

A Malte Moon Phase and Power Reserve a regulátor elrendezésű tourbillon, a kronográf és a két időzónás modell mellett az áttervezett Malte kollekció "legszerényebb" tagja a komplikációk tekintetében. Az új Malte tokkal a Vacheron Constantin is végképp elismerte a nagyméretű tokok szükségességét, a nehézség a márka kifinomult image-ének és termékeinek az új méretekkel való összeházasítását jelentette. A tonneau tokokat szemelték ki erre a feladatra, elvégre ilyen tokkal szinte kizárólag kifinomult, klasszikus darabokat készítettek. A Malte tokjai így az eredeti 36 x 39,9 milliméterről 40 x 50 milliméterre nyúltak, egyedül a Malte Moon Phase and Power Reserve-nek kellett egy-egy milliméterrel kevesebbel beérnie. Bár a tok jelentősen megnőtt, azért szerencsére nem "hízott el", sőt, egy kicsit "fogyott" is: magassága 13,05, milliméterről 12,85-re csökkent.

A módosítások azonban nem csak méretekre korlátozódnak: a fülek rövidebbek lettek, a vonalvezetése gyengédebb, így keltve még kifinomultabb benyomást, anélkül, hogy erőtlennek hatna. A nagyobb méretű tok értelemszerűen fülek közötti távolság növelését is jelenti, amire nem csak az arányok megtartása, hanem kényelmesebb viselet miatt is szükség van. A 19-ről 22-re növelt szélesség kellő teret ad a szíjnak ahhoz, hogy biztosan megtartsa az órát a csuklón és közben megfelelő kényelmi érzetet is keltsen. Itt, a két fül között található az egyébként mindenütt polírozott tok egyetlen szálcsiszolt része is. A csavarokkal rögzített hátlap tömör, felülete sima, és a nagy méretnek köszönhetően bőven van hely gravírozásra, ezzel is személyessé téve az órát. A megnövelt méreteknek köszönhetően a lünetta kecsesebbnek tűnik, amely így még jobban a háttérbe vonul és átengedi a főszerepet a számlapnak.

Amit itt először észre lehet venni, az a kör alakú elrendezés, azaz a számlap nem követi a tok formáját. Ennek ellenére a sarkok mégsem tűnnek üresnek. Az egyes funkciók szépen elkülönülnek egymástól, és ez a kivitelezésre is vonatkozik. A számlap nagy része finoman szálcsiszolt, a kismásodperc körkörös mintát kapott, a járástartalék skálája selyemfényű, a holdfázis finom szemcsés korongját galvanizálták, a holdkorong pedig arany. A számlap felső, központi része a jellegzetes "Clous de Paris" mintát kapta, amelyet kézzel gilosáltak. Mivel a funkciók mind az óra bal felén helyezkednek el, így az egyensúly érdekében a márka neve a máltai kereszttel három órába került, felülete szintén selyemfényű. Jórészt ennek a tagolt és gazdagon díszített megjelenésnek köszönhető, hogy a számlap jobb fele mozgalmasságával felkelti a figyelmet, és nem tűnik üresnek. A mutatók mellett természetesen a szerelt indexek és a számok is aranyból készültek, és kézi munkával kerültek a helyükre.

Egyedüli fogyatékosság a kismásodpercnek a központhoz való túl közeli elhelyezkedése, bár erről éppen a gilosált rész ügyesen tereli el a figyelmet. A "felelős" a Vacheron Constantin 1410-es kézi felhúzású manufaktúra szerkezete, amely a jól bevált 1400-es kaliber komplikációkkal kiegészített változata. Ez a kaliber a maga 20 milliméteres átmérőjével jóval kisebb modellekben is szerepel, a 40 x 50 milliméteres tokhoz pedig egyértelműen túl kicsi - nem véletlenül nincs a hátlapnak üvegbetétje. Pedig magának a szerkezetnek egyáltalán nincs rejtegetni valója. Rendkívül megbízható, gazdagon díszített, és a Vacheron Constantin által használt szerkezetek zöméhez hasonlóan a rendkívül nagy presztízsű Genfi Pecséttel is rendelkezik. Nem véletlenül alkotta meg a genfi manufaktúra a 4400-es kaliberét, amelyet épp a nagyobb darabjaiba szán.

A Gc márkáról valószínűleg kevesen hallottak még, a név rövidítését feloldva azonban valószínűleg már ismerősebben cseng. A Gc azaz Guess Collectiont az egyesült államokbeli divatóriás bő három évvel ezelőtt alapította. Az óraiparban azonban egyáltalán nem számít kezdőnek, hiszen a Guess márka alatt terjesztett divatóráival a piacon 1984 óta van jelen. A Gc-vel a márka minden szempontból eltávolodik a Guess órák jellemzőitől, elvégre más közönséget is kíván elérni vele.

A folyamatosan gyarapodó Gc kollekció többek között a Sport Class XL-lel is bővül, amellyel nem csak a divatot követő, hanem egyben órák terén magasabb követelményeket támasztó vásárlók elvárásainak igyekeznek eleget tenni. Első lépésként a „Swiss made” „védjegyet” érdemelték ki, így a luxus karórák belépőszintjére pozícionált Gc órák mindegyike svájci műhelyekből kerül az üzletek polcaira.

Annak ellenére, hogy alig múlt három éves a márka, a saját formanyelve meglehetősen kiforrt, így a Sport Class XL esetében is gyorsan felismerhető, hogy a Gc márka terméke. Nem kell tehát a számlapon logóra vadászni, hogy azonosítható legyen. A szóban forgó darab több szempontból is felhívja magára a figyelmet. Kezdjük azzal, hogy egy kronográffal van dolgunk. A Sport Class XL azonban annak ellenére, hogy órákat és perceket is mér, csak egy összegzővel rendelkezik. A kronográf óra- és percmutatója tehát osztozik az összegzőn, így a mért időt analóg órákkal azonos módon olvashatjuk le, míg a másodperceket a legtöbb kronográfnál megszokott módon, a központból. Mielőtt azonban nagyon megörülnék a könnyű leolvasásnak, vegyük észre, hogy az óra legnagyobb hiányosságát is éppen itt találjuk: a percösszegző skálája csak ötperces osztásokat kapott, így többé-kevésbé találomra lehet csak leolvasni a köztes állásokat. Persze látni kell, hogy a perces osztásokkal az összegző túlsúlyba került volna a vele átellenben ülő kismásodperccel, felborítva ezzel a számlap kiegyensúlyozottságát, harmóniáját, amely esztétikailag nem lenne kívánatos. A divat világából érkező Gc-nek pedig talán elnézhető, ha egyelőre a funkció helyett a formára helyezi a hangsúlyt.

Másodjára vezessük tekintetünket hat órába, ahol egy nagy dátumablak látványa fogad. Igen, az ablak osztott, elrejtve ezzel a két korong találkozásának nem éppen esztétikus helyét. Szégyenkezni azonban emiatt nem kell, elvégre jóval nevesebb márkák jóval nagyobb összegért is hasonló megoldásokat alkalmaznak. Aki ezzel végképp nem tud megbarátkozni, az Glashüttében keresgéljen! A számlapnál maradva szintén érdemes szemügyre venni annak tagoltságát: a segédszámlapokat külön gyűrűk szegélyezik, az indexek hátterét a számlap központi részétől koncentrikus körökkel szépen elkülönítették, maguk az indexek szereltek és a mutatókhoz hasonlóan bőven jutott nekik SuperLumiNova - magyarul egy kidolgozott számlapra tekintünk, amire egy divatvilágból érkező márka esetében nem feltétlenül számítunk. Természetesen a sportos kronográfoknál már szinte kötelező elemként tekinthető tachiméter skála sem hiányzik a számlap pereméről.

A luxusórapiac belépőszegmensét megcélozva természetesen ne számítsunk arra, hogy az arany részek valóban tömör aranyból is készültek. A szegmensben versenyző márkák - legyen szó modern vagy klasszikus órákról - által kedvelt vákuumplazmás eljárással vitték fel az aranyréteget a búvárlünettára, illetve a szíj középső sorának szemeire. A 46 milliméteres tok többi részét rozsdamentes acél alkotja, felületeit szálcsiszolátk, illetve polírozták. Fényesen csillog a korona, illetve a kronográf kezelésére szolgáló két nyomógomb is. E két gomb íve szépen idomul a tok vonalához és a koronavédőhöz, ennek köszönhetően a tok ívét valójában csak a korona bontja meg, a nyomógombok szinte a tok szerves részeinek tekinthetőek.

Ahogy az arannyal, úgy a szerkezet terén is kompromisszumot kell kötni - legalábbis azoknak, akik szeretik, ha hallják órájuk járását. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Gc Sport Class XL-be kvarc kaliber került. A pozicionálásra való tekintettel egy automata kronográf kaliber nem jöhetett szóba, hiszen még a legelterjedtebb ETA 7750-sel is legalább duplájára ugrott volna az ár, amely segédszámlapjainak elhelyezése ráadásul a formatervezők elképzelésivel sem találkozott. Öröm az ürömben, hogy ez a kvarc szerkezet nem a legelterjedtebb kvarc kronográf szerkezetek egyike, viszonylag ritkának számít.

A filmekben betöltött szerepe miatt az emberek nagy többsége talán a Seamastert tekintik az Omega legsikeresebb kollekciójának, az órák világában járatosak azonban szinte biztosan a Speedmasternek ítélik ezt a címet. A Seamasterrel szemben az 1957-ben először bemutatkozó Speedmaster majdnem egy évtizedes lemaradással indult, ám az űrkorszak beköszöntével az óra nem csak ledolgozta hátrányát, hanem szinte behozhatatlan előnyre tett szert.

Tény, hogy a Speedmaster tervezésekor nem az űrutazás, és végképp nem a holdraszállás lebegett a svájci márka mérnökeinek szeme előtt. Az elmúlt évtizedekben azonban az óra olyan helyekre jutott el, ahol nagyon kevés más márka órái jártak csak. Így aligha meglepő, hogy a Speedmaster kollekció hosszú évtizedek óta az Omega egyik húzókollekciója, és valószínűleg sokáig az is marad.

Az új évezred formai igényeit a Speedmaster Broad Arrow Co-Axial kollekcióval igyekeznek kiszolgálni. A vonalvezetésén szinte mindenhol felfedezhetőek az űrutazások Speedmastereinek vonásai, így ha csak a tokon múlna, egy meglehetősen elavult külsejű órával lenne dolgunk. Egy óra megjelenéséért azonban elsősorban a számlap a mutatókkal egyetemben felel, ezek pedig műszakias jellegükkel egyértelműen az új évezredbe röpítik a sokat megélt formát.

A fekete vagy ezüst számlapokon a genfi csíkok szolgálnak hátterül, ezekre a megszokott módon, három, hat és kilenc órába ültették a segédszámlapokat. Ezek skáláját a jobb leolvashatóság érdekében a sötét számlapon ezüst gyűrűre vitték fel. A világos számlap esetében értelemszerűen fordított a helyzet. A gyűrűkön belül találjuk a Broad Arrow darabokra jellemző méhsejt szerkezetű mintát, amely egyértelmű utalás napjaink autótervezési trendjére. A dátumablak szerényen négy és öt óra között húzódik meg. Ahogy az egy Omegához hasonló márkától elvárható, a dátumablak hátterének színe illeszkedik a számlapéhoz.

A mutatók a segédszámlapokhoz hasonlóan számlaptól függően feketítettek vagy ródiummal bevontak. Ez már önmagában is kiváló leolvashatóságot nyújt, amit SuperLumiNova bevonatok egészítenek ki, hogy sötétben se legyen gond. A kronográf központi másodpercmutatójának hegye, illetve az összegzők hegyei pirosak, ami azonban csak elvben segíti a leolvasást, mivel a kismásodperc mutatójának vége is piros lett. Ez egy tipikus eset arra, amikor a forma előnyt élvez a funkcióval szemben, ám szerencsére utóbbira gyakorolt hatása elenyésző. Elvégre a közönség az elmúlt félévszázad alatt már megtanulta, hol is keresse az összegzőket egy Speedmasteren.

A Speedmaster Broad Arrow Co-Axial lelke az Omega exkluzív 3313-as automata koaxiális kalibere. A többi koaxiális szerkezetekhez hasonlóan ez is rendelkezik kronométer tanúsítvánnyal, és a koaxiális gátlóműnek köszönhetően a kronométer pontosságot meglehetősen sokáig is őrzi. További előnye a hagyományos svájci horgonygátszerkezettel szemben, hogy lényegesen kisebb a súrlódás, és így a kopás, ezért az Omega az iparban megszokott két év helyett három év garanciát vállal. A 3313-as kaliber pontosságán és megbízhatóságán kívül azonban még egyszerű kezelhetőségével is megörvendezteti használóját: óramutatóját a másodperc- és percmutató járásától függetlenül lehet állítani, ezzel pedig a sokat repülők körében egy igazi alternatíva a GMT modellekkel szemben, hiszen az adott időzóna beállítása gyerekjáték. A kronográf az oszlopkerekével hasonlóan elismerésre méltó teljesítményt nyújt.

Ahogy említettük, a Speedmaster örökséget a tok viszi tovább, amely 44,25 milliméteres átmérőjétől eltekintve nem sokban különbözik az elődtől. A szerkezetet azért természetesen megmutatja, így a hátlapra is zafír került. Említést érdemel még a fekete aligátorbőr szíj, amely hézag nélkül illeszkedik a tok vonalához.

Az óragyártók közül meglehetősen kevés azon márkák száma, amelyek önállóan tervezik és készítik el szerkezeteiket. Számos jól csengő svájci óramárka olyan beszállítóktól, mint az ETA vagy újabban a Sellita, szerzi be nyers szerkezeteit. Ezek félkész termékek, és bár a teljes kerékművet tartalmazzák, nincsenek díszítve és hiányzik a teljes gátlómű is. Az a márka, amely önállóan képes előállítani saját szerkezeteit, manufaktúrának nevezheti magát.

Az saját szerkezet legnagyobb előnye, hogy az teljes mértékben az adott márka igényeihez igazítható, kompromisszumokat nem kell kötni. A díszítések terén pedig egészen egyedi megoldásokat is ki lehet vitelezni, elvégre látványban is különbözni kell a nyers szerkezeteket felhasználó konkurensektől. A kvarcválság után viszonylag kevés márka volt képes megtartani függetlenségét, és önállóan előállítani saját szerkezeteit. Hatványozottan igaz ez a válság után alapítottakra. Éppen ezért figyelemre méltó a Frédérique Constant teljesítménye, amely a nyolcvanas években történt alapítása után bő két évtized leforgása alatt vált manufaktúrává. Ha pedig még hozzávesszük azt is, hogy a kizárólag klasszikus külsejű órákat gyártó vállalkozás finoman kidolgozott óráival kifejezetten a kedvezőbb árfekvésű szegmenset célozza meg, külön elismerést is érdemelnek az eredmények.

Az előző generáció egyik változata

A márka 2004-ben állt elő első Heart Beat kaliberével, amely tökéletesítette azt a koncepciót, amiről a Frédérique Constant ismertté vált: a billegő fölött nyitott számlapét. Az hogy ez a koncepció mennyire életképes, azt egyrészt a márka sikere, másrészt pedig a más márkáknál egyhamar megjelenő hasonló megoldások igazolták. Ugyanakkor a billegő a szerkezetnek a számlappal ellentétes oldalán található, így a Heart Beat megjelenéséig a számlapon egy kisebb "kráter" éktelenkedett. A Heart Beateknél azonban olyan megoldást dolgoztak ki, amely révén a billegőt fejjel lefele, és így a számlaphoz lényegesen közelebb lehetett elhelyezni. Az elmúlt hat év alatt pedig az alap Heart Beat szerkezet néhány komplikációval is kiegészült, mint például holdfázissal, vagy akár tourbillonal is.

A minimalista változat...

A dátum és holdfázis komplikációval ellátott automata Heart Beat Manufacture nem most mutatkozik be először, de új számlapot, sőt, új tokot is kapott. Előbbiből egész pontosan kettőt, vagy talán mégis csak egyet. A két új változat közül az egyiken ugyanis csak a dátum kapott egy segédszámlapot, a számlap maradék része hiányzik, felfedve ezzel az FC-935-ös kaliber számlap felöli részét is. Ennek felületét természetesen kellő gondossággal díszítették, jelen esetben genfi csíkokkal. Ezzel a külsővel az új változat e darabja egyértelműen eltávolodik az előző játékos vonásaitól, és nyers, de mégis kifinomult benyomást kelt.

...és klasszikus társa

A Frédérique Constant Heart Beat Manufacture Moonphase - Date másik darabja egyértelműen a klasszikus irányba megy el. Erről már a bőrszíj színe - barna fekete helyett - is árulkodik, a számlap pedig a kifinomult klasszikus darabokra jellemző vonásokból jó néhányat felvonultat: ezüstözött, gilosált számlap, római számok, Clou de Paris minta a központi részen, hogy csak a legszembetűnőbbeket említsük. Ugyanakkor a billegőt, illetve a szerkezetet négy és hét óra között felfedő rész egyértelműen nem a szokványos kategóriába sorolja ezt a darabot. Az átdolgozott, 42 milliméter átmérőjű polírozott rozsdamentes acél tok vonalain túl ennek is köszönhető, hogy a sok klasszikus vonás ellenére az óra mégis modernnek hat. Külön említést érdemel még a hagyma alakú korona, amely persze messze nem olyan hangsúlyos, mint például az IWC Grosse Fliegeruhr, vagy a Chronoswiss Timemasterek esetében, de mégis egy üdítő változatosság.

Az vízisportokhoz köthető, de akár "sportág semlegesnek" is tekinthető TAG Heuer Aquaracer kollekció ismerősen csenghet a sportórákat kedvelőknek. A kollekció folyamatos frissítés mellett elvégre már majdnem egy évtizede a piacon van, ha pedig közvetlen elődeit is figyelembe vesszük, akkor évtizedeket mehetünk vissza. Az idei új Aquaracer Grande Date így tehát egy bejáratott kollekció részeként kezdheti meg a versenyt a vásárlók kegyeiért.

A nagy méret nemcsak nem mindenkinek, de nem is mindegyik órának áll jól. A klasszikus és lapos aranyórákat aligha nevezhetnénk kecsesnek és elegánsnak, ha átmérőjük a közelítene a sportosabb darabokéhoz. Finoman kidolgozott remekművekre pedig mindig is lesz kereslet, ahogy erről a Rotonde de Cartier Grande Date is tanúskodik.

A Rotonde de Cartier Grande Date a maga meglehetősen kicsi, mindössze 35 milliméteres átmérőjével valóban szerény méretűnek tekinthető, ám kapott egy nagy, osztott dátumablakot. Ugyan elmarad a ma átlagosnak tekinthető 40-42 milliméteres mérettől, de vannak olyan alkalmak, amelyhez ez a darab sokkal jobban illik. Kiválóan mutat például öltönnyel hivatalos vagy ünnepi alkalmakkor, és mivel a márka ékszerészként lett híres, akár illő mandzsettagombokkal is társíthatjuk.

A kis méret további előnye, hogy a szerkezet funkció arányosan jelenhet meg a számlapon. Nagy óráknál gyakran látható, hogy a dátumablak jóformán a számlap sugarának közepén egyedül árválkodik, itt viszont harmonikusan illeszkedik a római számok skálájába. Szintén nem megvetendő, hogy a 9602 MC manufaktúra szerkezet teljes egészében kitölti a tokot, ahogy arról hátlap üvegbetétjén keresztülpillantva meg is győződhetünk.

Sokakat talán egy kicsit "nagypapa aranyórájára" emlékeztet, de valójában számos olyan részlet van, amit felfedezve meggyőződünk arról, hogy valójában egy mai, modern darabbal van dolgunk. A legelső ilyen jellemző a tok magassága, amely ugyan laposabb a társaiénál, ám lényegesen magasabb, mint a XX. század első feléből származó darabokénál. A másik ilyen vonás a gilosált minta élessége - generációkkal korábbi darabokon a minta bizony sok szabálytalanságot tartalmazna, de nem itt.

Az óra eredetileg a Collection Privée Cartier Paris kollekció részeként egészítette volna ki a négy évvel ezelőtt bemutatott 42 milliméter átmérőjű társát. A Cartier azonban tavasz óta átalakította kollekciói besorolását, amely keretében a Collection Privée Cartier Paris-t meg is szüntették. Így ellentétben a nagyobb társánál, a 35 milliméteres modellnél már nem szerepel a "Paris" felirat a számlapon. Most a Collection Haute Horlogerie része a Rotonde de Cartier Grande Date, azonban látszik rajta, hogy eredetileg a Collection Privée-be szánták, és így talán egy kicsit kilóg a sorból. Erről az óra több jegye is árulkodik: ilyen például a számlap közepén lévő virágminta, a szerkezet hídjainak egymásba fonódó "C" betűből - a Cartier logója - álló díszítése, a szintén "C"-t mintázó kékített szabályozó, illetve a mutatók.

Nemrég kezték vetíteni itthon a mozikban az 1987-es Tőzsdecápák folytatását. A második rész első jelenetei a szinte teljesen nincstelen főszereplő börtönből való szabadulását láthatjuk, ám nem kell sokáig várni, amíg a Gordon Gekko szerepét játszó Michael Douglas újra a tőzsdeparkett egyik kiemelkedő alakjává küzdi fel magát, és egyhamar az ehhez a státuszhoz illő óra is megjelenik a karján.

A választás egy IWC Da Vinci modellre esett, amely klasszikus tonneau tokjának részletgazdag vonásaival valóban illik a sokat látott, idős tőzsdeguru személyiségéhez. Természetesen nem az automata alapmodellről van szó, hanem az öröknaptár és kronográf funkcióval is ellátott Da Vinci Ewiger Kalender Edition Kurt Klausról. A márkát ismerők előtt biztosan nem cseng ismeretlenül az órás neve, hiszen az jóformán egybeforrt az IWC-vel. A schaffhauseni manufaktúránál fél évszázadot töltött el, és neki köszönhető a korai Da Vincikben használt öröknaptár modul kifejlesztése 1985-ben, ő irányította az IWC 5000-es automata kaliberének fejlesztését, amelyet 2000-ben mutattak be, és szintén a nevéhez fűződik az 50611-es kaliber megalkotása, amelyeket az öröknaptáras Portugieserekből ismerhetünk. Kurt Klaus neve tehát jelenleg egyet jelent az IWC-vel, és a márka büszkén szerepelteti ezt a nevet a számlapon, sőt, a hátlapon még az órásmester arcképe is szerepel. Ahogy az az óra nevéből kiderül, az óra limitált példányszámban készült. Szerencsére azonban most bőkezűbbek voltak a számokkal, és a szokásos néhány tucat, legfeljebb pár száz helyett kereken ezerben (vörösarany), illetve háromezerben (rozsdamentes acél) határozták meg az elkészítendő darabszámot.

A filmben is szereplő acél változat

A dátumot, napot, hónapot, évet (mind a négy számjegyet) és holdfázist felvonultató öröknaptár és a perc- (30 perc) és óraösszegzős (12 óra) kronográf egy kaliberben való összeházasítása egy valóban elismerésre méltó teljesítmény. A filmben a világos számlapos, rozsdamentes acél tokú változat szerepel, amely megjelenésében határozottan szolidabb, mint a sötét számlapos vörösarany társa. Az erőt, határozottságot sugárzó arany modell talán jobban illett volna Gekko személyéhez és korához. Különösen igaz ez, ha megnézzük, mit is hord Gekko leendő veje, akit az idős főszereplő tanítványának fogad.

Az arany talán jobb választás lett volna

Hogy-hogy nem, az ifjú titánt, Jacob Moore-t alakító Shia LaBeouf szintén egy IWC talált magának, úgyszintén öröknaptárral. A választás a Portugieser Ewiger Kalender Referenz 5023-ra esett, amelynek öröknaptára ugyanazokkal a tulajdonságokkal bír, mint a Da Vinciben lévő társa, ám kronográf helyett hétnapos járástartalékkal kell beérni. Ez egy öröknaptáras modellnél pedig inkább előny. Hatványozottan igaz ez az arany, automata modellekre, amelyeket nem lehet mindig bármilyen alkalomhoz viselni, az automata kaliber azonban csak 40-50 órányi járástartalékot biztosít. A fent említett Da Vinci például 44 óráig jár, ami a kronográf használatával csak rövidül. A filmben szereplő Portugieser tokja ugyan aranyból készült, ám a fehérarany sokkal kevésbé hívja fel magára a figyelmet. A jelenleg divatos szürke számlapja pedig kifejezetten fiatalossá és dinamikussá teszi az óra megjelenését, jól illeszkedve ezzel Jacob Moore karakteréhez. Ennek a kombinációnak köszönhetően ez a Portugieser szinte bárhova elkíséri tulajdonosát, öltönyhöz, de farmerhez is viselhető.

Fiatalos, dinamikus, szinte bármihez jól áll

Megemlítendő még a film antagonistája, aki szintén egy félreismerhetetlen órát visel, igaz egy másik neves márka modelljét. Az ügyeletes gonosztevő a talán legnemesebb svájci óramárka, a Vacheron Constantin Historiques kollekció American 1921 modelljét csatolta csuklójára.

Ha őfelsége titkos ügynökének "választása" az 1960-as években nem a Rolexre esett volna, hanem az Omegára, akkor szinte biztos, hogy az akkor még annyira azért nem bejáratott Seamaster kollekció egyik darabját tüntette volna ki bizalmával. A Seamaster kollekciót napjainkban azonban már aligha kell bárkinek is bemutatni, és nem véletlenül lett a Seamster 300 is mára az egyik legkeresettebb korabeli búvárórák egyike. Meglepő módon ennek ellenére a másodkézből származó órák piacán kifejezetten kedvező az ára - egyelőre.

Az első Seamastert még 1957-ben mutatták be, ám klasszikussá mégis a hatvanas évek közepén enyhén módosított utódja lett. A tok elegáns formáját emelték ki az elvékonyodó fülek, és a jellegzetes számlapnak, illetve a megbízható 552-es kalibernek köszönhetőn nem csak civilek között lett népszerű. James Bond egykori munkaadója, a Brit Királyi Haditengerészet ténylegesen is a haditengerészet búvárainak alapfelszerelésévé tette. Ha esetleg egy ilyen múlttal rendelkező órára bukkanna valaki, lényegesen nagyobb árat lesz kénytelen érte fizetni, mint egy "civilért".

A jellegzetes megjelenésén túl az Omega Seamaster 300 egy másik feltűnő vonással is bírt: nem csavarzáras volt a koronája. A megfelelő tömítésről a víz nyomása gondoskodott. A görög mitológia nimfái után a korona a Naiád nevet kapta, elvégre minél mélyebbre merültek vele, annál jobban zárt a korona. Ebből adódóan ellentmondásos módon vízkárok éppen sekély mélységben jelentkezhettek. Az ilyen balesetet szenvedett Seamaster 300-kat a legegyszerűbb a csavarzárasra cserélt koronáikról ismerhetjük föl.

Ha a modell fénykorában nem is, de a 90-es évekre 007 is az Omegához "talált" és az egykori Rolex Submarinert kisebb kitérők után az Omega Seamasterére cserélte (az éppen aktuális a Planet Ocean 600m Co-Axial Chronometer). Ugyanakkor valószínűleg a Seamaster 300 sem mutatna annyira rosszul az ügynök csuklóján, köszönhetően a bizonyítottan időtlennek tekinthető külsőnek, amelyet alaposabban összehasonlítva az következő generációkkal bizony sok hasonlóságot mutat, és a ma is teljesen elfogadható 42 milliméteres átmérőnek.

Úgy látszik, kezdenek visszatérni azok az idők, amikor Svájc legnevesebb óramanufaktúrái újra rendszeresen elégíthetik ki legkedvesebb ügyfeleik egyedi megrendeléseit. Ez az időszak jóformán az órakészítés kezdeteitől - kisebb, nagyobb hullámokkal - töretlen volt, egészen a kvarckorszak beköszöntéig. A kvarc szerkezetek okozta válságnak köszönhetően egészen az ezredforduló utáni évekig kellett várni, amíg a legrangosabb márkák újra eléggé megerősödtek ahhoz, hogy kiemelt ügyfeleik egyedi igényeit ne ad hoc, hanem rendezett szervezeti keretek között elégíthessék ki.

A Vacheron Constantin esetében az egyedi megrendelésekkel foglalkozó részleget, az Atelier Cabinotiers-t 2006-ban állították fel, feladata pedig a luxus legmagasabb szegmensének kiszolgálása. Legyen szó „mindössze” egy teljesen egyedi számlapról, vagy akár egy teljesen egyedi szerkezetről, a szükséges tudás és eszközök e részleg rendelkezésére állnak. Csupán egyetlen egy, mondhatni motiváló tényező hiányzik: a pénz, megfelelő mennyiségben természetesen. Ez egy szerkezet esetében milliókat jelenthet - euro milliókat.

Ennek megfelelően érthető, hogy ebben az üzletágban a mesterek kellő felkészültsége mellett az egyik legnagyobb erény a diszkréció, aminek egyenes következménye, hogy az Atelier Cabinotiers legcsodálatosabb alkotásaitól a széles nyilvánosság valószínűleg csak a legritkább esetben szerez tudomást. Egy-egy darab elkészültével nem fogalmaznak meg sajtóközleményeket, nem jelennek meg hírek, cikk szaklapokban vagy magazinokban, kizárólag a tulajdonosuk örömét szolgálják.

Vannak azonban kivételek. Ez pedig csak abban az esetben fordulhat elő, ha egy megrendelő meggondolja magát. Pontosan ez történt a Vacheron Constantin Philosophia esetében is, amely természetesen csak egyetlen egy példányban létezik. Az eredeti elképzelés szerint a számlapon kizárólag egy tourbillon járt volna, úgymond jelezvén, hogy az óra jár, működik. A pontos időt egy percismétlő dalolta volna el. Az ismeretlen ügyfél a Vacheron Constantin tervezőjével dolgozva azonban a közös munka során megváltoztatta terveit, és egy 24 órás központi mutató, illetve holdfázis is megjelent a számlapon.

Az alkotás fázisai

Még a laikusok előtt is ismert, hogy a Breitling és a repülés két összetartozó fogalom. Persze nem a Breitling az egyedüli márka, amely a repülés köré építette fel image-ét. A konkurencia is különböző szponzori tevékenységgel igyekszik felvenni versenyt. Ugyanakkor, amíg a legtöbben esetenként támogatnak repüléshez köthető eseményeket, vagy akár pilótákat is, néhányan pedig hosszabb távon is besegítenek egy-egy pilótának, addig a Breitling egy egész bemutató köteléket tudhat maga mögött. Ha pedig már az egy hónappal ezelőtti kecskeméti repülőnapon is bemutatkozó Bretiling Jet Team gépei az idei szezonra új festést kaptak, akkor itt az ideje, hogy a kötelék pilótái egy új órát is a csuklójukra csatolhassanak.

A jelenlegi gazdasági helyzetben persze nem egy teljesen új óráról van szó. A döntés a Breitling Chronospace-re esett, amely csupán megjelenésében különbözik az idén nyáron bemutatott darabtól. Ha az óraiparban egy órát egy személyhez, egy eseményhez, vagy esetünkben egy kötelékhez kapcsolnak, akkor szinte biztosra lehet venni, hogy limitált példányszámban készül. A pontos példányszám pedig általában valahogy kötődik az adott személyhez (pl. születésének éve) vagy eseményhez (pl. évforduló). A Chronospace Breitling Jet Team Limited Editionre az előbbi igaz, tehát korlátozott mennyiségben készül csak, ám az 1000 darabos példányszám sehogy sem hozható összefüggésbe a bemutató kötelékkel. Persze ez azért nem kell, hogy keserűvé tegye szájunk ízét.

Az óra funkcióit tekintve értelemszerűen nem különbözik a pár hónappal korábban bemutatott új Chronospace-től, azaz a részidő mérésére is alkalmas, századmásodperc pontosságú kronográf, az ébresztő és visszaszámláló funkció, a második időzóna hozzá tartozó független ébresztő funkcióval, a 24 órás kijelzés, az UTC és az öröknaptár itt is megtalálható. A két folyadékkristályos kijelzőt elnézve pedig nem nagyon kell találgatni, hogy milyen szerkezetet is találunk a számlap alatt.

Az újdonságot a számlap hordozza, amely a pilótaóráktól, és főleg a német nyelvvidék Fliegeruhrjaitól eltérően nem fekete, hanem ezüstözött. Ennek következtében a fekete hátterű folyadékkristályos kijelzők erős kontrasztot alkotnak. A Breitlingre jellemző mozgalmas számlapon a maradék szabad helyet a bemutató kötelék logója, illetve az L-39 Albatros repülőgép sziluettje foglalja el három, illetve kilenc órában.

Magyarországon ugyan majd csak ősszel mutatják be a mozikban a 80-as évek akciófilmjei iránt nosztalgiát keltő The Expendables-t, a világ számos országában azonban már bemutatták. Közismert, hogy a film főszereplője és rendezője, Sylvester Stallone az Officine Panerai elkötelezett rajongója, így egyértelmű, hogy a márka órája a filmből sem maradhat ki.

Akinek esetleg gondot okozna a filmben azonosítani a megfelelő Panerai modellt, az ezt gond nélkül megteheti a film poszterén. Azt elnézve pedig nem csak Stallone, hanem Jason Statham - szintén az Officine Panerai-hoz hű színész - és Terry Crews is Panerai-t visel. A poszteren mindhárman a Panerai Luminor 1950 Regatta Rattrapante modelljét viselik, amelynek acél tokját fekete amorf gyémántszerű szénnel vonták be. Ezzel a szín nem csak illeszkedik a különleges fegyveres egységek által szintén kedvelt feketéhez, hanem a bevonat keménysége valóban képes ellenállni azoknak a hatásoknak, amelyek egy ilyen egység tevékenysége során jelentkezhetnek.

Ahogy az a névből is kiderül, az óra eredetileg a vitorlázáshoz kapcsolódik, a Panerai Classic Yachts Challenge-t, egy több regattából álló nemzetközi verseny tiszteletére alkották. Mint minden, alkalomhoz fűződő időmérő, ez is limitált példányszámban készült csak, pontosan 500 ilyen modellt gyártottak. Hogy ebből a mennyiségből három hova jutott, már ismert.

A számlapja a megszokott Panerai elvek mentén készült. Felépítése ugyanúgy szendvics szerkezetű, és a megszokott fekete-fehér színvilág kontrasztját a kronográf második, részidő mérésére használt másodpercmutatójának kékje bolondítja meg egy kicsit. Annak ellenére, hogy kronográfokhoz a mozgalmasságot társítjuk, a két segédszámlap, a kismásodperc és a percösszegző egymás mellé történő szimmetrikus elhelyezése kiegyensúlyozottságot és nyugalmat áraszt.

Tény és való, hogy az Omegának még az aktuális Speedmastere sem mai darab, ugyanakkor mind a mai napig a márka egyik legkeresettebb kollekciója. Hírnevét űrhajós óraként alapozta meg, és erre nem csak kommunikációs kampányokkal, hanem rendre a témához kapcsolódó limitált példányszámú Speedmaster modellekkel is emlékeztetik a közönséget.

Az idei év új Speedmasterét a tavaszi bázeli vásáron mutatták be, és annak ellenére, hogy mind az óra formája, mind pedig mérete - csupán 40 milliméteres a tok - már lassan idejemúltnak tekinthető, jó példa arra, hogy a megfelelő színvilággal hogyan dobható fel mégis az adott darab külseje. A tok ugyanúgy megtartotta szálcsiszolt és polírozott felületeit, a számlap elrendezése sem változott.

A gőzmozdonyos vasutazás aranykorában - sokak szerint másik nincs is - meglehetősen nehéz volt bejárni a nagy, erős, és olajos mozdonyok, és a kecses, tündöklő női órák közötti asszociációs utat. Az idő távlatából azonban a gőzmozdonyos vasutazás szinte mindenkiben nosztalgiát ébreszt, és erre már lehetett építeni. A Hamiltontól így talán nem is annyira merész Railroad név alatt előállni egy női órával.

A név választásával tulajdonképpen a svájci márka két legyet üt egy csapásra: nem csak a múltjára emlékeztet, elvégre a Hamilton órái a XIX-XX. század fordulóján minden magát valamire is tartó amerikai vasutas zsebében ott lapult, hanem a railroad (a vasút Amerikában használt neve) szó tengerentúli gyökereire is utal.

A Hamilton tervezői az óra színvilágán gondolkodva igyekeztek nem a gőzmozdonyok füstös világából kiindulni, ennek megfelelően a tündöklő órán semmi sem emlékeztet erre. Sokkal inkább törekedtek arra, hogy a kor hangulatát idézzék fel, így ha nem is egy retro, de tagadhatatlanul nosztalgikus darabot terveztek. Ennek előidézése egyértelműen az ezüstös számlap feladata. Olyan apró részletekre érdemes itt figyelni, mint a kecses arab számok tipográfiája, a női óráknál szokatlan, vaskos mutatók, amelyek hegyére bőségesen jutott a lumineszcens festékből is. Az óra külső ívén a percek osztásait, illetve az óramutató feje alatti skálát elnézve egy kis fantáziával könnyen maga a vasútvonal juthat eszünkbe. Az óra egyik legjellegzetesebb ismertetőjegye a számlapot fedő, zafírüvegből kialakított nagyító, amely a dátum leolvasásában segít. Erre azonban alapvetően nem is volna szükség, hiszen a maga 38 milliméteres átmérőjével az órát aligha nevezhetjük kicsinek. A nagyító kidomborodó része a tokon folytatódik, olyan egyedi jellemvonással ruházva fel ezt a darabot, amely révén akár csak tokjáról is könnyen felismerhetővé válik.

Ahogy a mutatók formája, úgy a korona mérete is szokatlan női órákon. Ennek átmérője elég nagy ahhoz, hogy vaskos férfi ujjakkal is könnyen lehessen kezelni, ugyanakkor ez az átmérő sokkal inkább a tok formájához való igazodásnak köszönhető. A Hamilton a Swatch csoport tagja, így aligha meglepő, hogy a koronával az ETA egyik termékének, konkrétan a 2824-2 automata kaliber funkcióit kezelhetjük, mindezt a megszokott módon. Maga a szerkezet a hátlapon keresztül is látható.

Meglepő módon a Jaeger-LeCoultre egyik legkeresettebb, leginkább áhított órája nem valamely korabeli vagy jelenkori Reverso vagy Atmos, hanem egy modell a hatvanas évekből, a Polaris Memovox. A Vallée de Joux-ből származó márka eddigi története során számtalan kalibert épített és rengeteg szabadalmot nyújtott be, éppen ezért meglepő a viszonylag egyszerű Polrais Memovox népszerűsége.

A Polaris-okat a 60-as évek közepén kezdték el gyártani, és közkedveltsége egyik oka a meglehetősen alacsony példányszám. Az eredeti Polaris-okból csupán 1700 darabot készítettek, de már a korabeli sikerre való tekintettel természetesen készült egy újabb, alacsony példányszámú sorozat. Ezenfelül egészen exkluzív platina tokkal is találkozhatunk. Ugyanakkor az eredeti 1700 darabot érthető módon jóval nagyobb becsben tartják, mint a később gyártottakat, sőt, a platina változat sem veheti fel velük a versenyt.

Annak ellenére, hogy az eredeti sorozatból viszonylag kevés példány hagyta el a manufaktúra műhelyeit, meglehetősen változatosak a modellek. Ez alatt persze jórészt a különböző számlapok értendőek, ugyanakkor hátlapokból is két fajta létezik. Az egyik a megszokott tömör hátlap, míg a másik perforált, így képezve rezonánskamrát. Ezzel pedig a csengés hangereje annyira felerősödik, hogy víz alatt is hallható. Értelemszerűen az utóbbi a kelendőbb.

A kizárólag klasszikus órák készítésére szakosodott genfi székhelyű Frédérique Constant röpke három évtized alatt nőtte ki magát egészen szerény családi vállalkozásból az óraipar komoly szereplőjévé. Ennek megfelelően az luxusipar egyre nevesebb képviselőivel képes együttműködéseket kialakítani. Legújabb dobásuk a Cohiba szivarmárkával karöltve valósították meg.

Ezeket a szivarokat csak 1982-től hozták forgalomba, előtte csak a kubai diktátor és legszűkebb köre élvezhette. Ezen felül gyakran adták magasrangú külföldi vendégeknek ajándékba is. Ezeket azonban így is csak korlátozottan lehet beszerezni, illetve vannak olyan államok, ahol árusításuk illegális. Ugyanakkor a Dominikai Köztársaságban Diaz y Cia 1978-ban állt elő a saját Cohibájával, amelynek összetételét 1990-ben továbbfejlesztette. Ezeket a dominikai Cohibákhoz bárhol hozzá lehet férni.

A prémium dohánytermék presztízséhez viszonyulva a Frédérique Constant tervezői is kitettek magukért, és igyekeztek elkapni a dohányzás aranykorának tengerentúli hangulatát. A formavilágot tekintve ez egyértelműen az Art Déco virágkorával esik egybe, így nem meglepő, hogy szinte a korszak óráira jellemző jegyek mindegyikét felfedezhetjük. Felülről tekintve a tok téglalapot formál, oldalról azonban már messze nem ennyire merev - finom domborulatával hűen követi viselője csuklójának vonalát, a számlapról pedig nem hiányoznak az egymást metsző körök, illetve a tok formájából adódóan torzított római számok sem.

Az óra talán egyetlen gondja éppen a római számokkal akad, egész pontosan a XI-sel. A 12 órába helyezett márka név ugyanis túl hosszú, így az pont a XI-től vesz el helyet. Így azonban egy kicsit borul a négy sarokban álló számjegyek szimmetriája. Tény azonban, hogy másképp valószínűleg nem lehetett volna ezt a problémát megoldani. Egyrészt a központi mutatók fölött közvetlenül találjuk a nagy, osztott dátumablakot, míg alattuk a második időzóna segédszámlapját.

A kifinomult és elegáns megjelenés szinte mindegyik Montblanc órára igaz, és ebből kiindulva könnyen lehetne gazdag női kollekciót is építeni. Ehhez képest azonban meglehetősen mostohán bánik a márka a szebbik nemmel. Bocsánatkérésük első jeléül még a januári genfi vásáron álltak elő egy modellel, amely immár lassan a kereskedésekbe is eljut.

A márka logója köré épülő ismert Star kollekció részeként készítik a Montblanc Star Magie d´Étoiles-t, amellyel valóban kitettek magukért. A kollekció ismert, gyengéd vonalú tokját 18 karátos fehéraranyból formálták meg, a füleket és a lünettát gyémántokkal rakták ki. Ezekből azonban a számlap köré is jutott, összesen 2,215 karátot ültettek be. Igazi különlegesség az eredeti gyöngyház használata, ezeket valóban a természetből merítették, és nem mesterségesen tenyésztették. A sok gyémánt ellenére mégis visszafogott megjelenésűvé sikerült az óra külsejét alakítani.

Maga a számlap kitüntetett figyelmet érdemel. A Star kollekció részeként világos, hogy a márka csillagot formáló logója körül kell mindennek forognia. Ennek megfelelően hat Montblanc csillagot számolhatunk össze a számlapon, melyek közül a pontosan hat órában lévőt 34 gyémánttal ékesítettek. Természetes anyaggal dolgozva hihetetlen kézügyességet követelt meg e csillagok elkészítése, hiszen ha a gyöngyházat túl nagy nyomásnak teszik ki, könnyen megreped, vagy akár darabokra is törik. A kettő és fél hét között csoportosuló csillagokat héttől 12 óráig sorakozó gyöngysor ellensúlyozza. Ezek sósvízi gyöngyök, amelyek átmérője 12 óra felé haladva egyenletesen csökken. Természetes lüszterüket nem tarthatták meg, hideg fényüket ródium bevonatuknak köszönhetik.

Mint minden márkánál, a korona ennél a modellnél is jelzett. Ellentétben azonban a lünettán lévő 42, a számlap peremén sorakozó 80 és a füleken ülő 20 briliáns csiszolású gyémánttal, a koronának egy igazi különlegesség jutott: gyémántja ugyanis hűen követi a márka logójának vonalait, azaz egy teljesen egyedi csiszolású gyémántot kaptunk.

A számlapon a szintén ródiummal bevont mutatók róják köreiket, és a másodpercmutató ellensúlyaként fedezhetjük fel a hetedik csillagot is. A mutatókat az MB 4810/103 kvarc kaliber bírja mozgásra, amely eleme élettartamának végét is kijelzi (a másodpercmutató öt másodperces lépésekben jár).

Az idei bázeli vásáron talán az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó, gyártásba is kerülő TAG Heuer modell a TAG Heuer 300 SLR volt. Az óra a már hosszabb ideje ismert Carrera Calibre 1887-en alapszik, és limitált példányszámban készül csak. A TAG Heuer 300 SLR-t az 1950-ben indult Carrera Panamericana versenyek 60. évfordulójának állít emléket, azon belül is az 1952-es versenyen diadalmaskodó két Mercedes-nek. Csak emlékeztetőül - épp ez az a verseny, amelyről az egész Carrera kollekció a nevét kapta.

Számos szép múlttal rendelkező svájci márka emlékezik meg történetéről vagy alapítójáról egy önálló kollekcióval, és nincs ez másként a Baume et Mercier esetében sem. Mivel ezeknek a kollekcióknak talán még erősebb a befolyásuk a márkáról alkotott képre, így érthető, hogy miért épp itt találkozunk a bonyolultabb komplikációkkal és a limitált példányszámokkal.

A Baume et Mercier esetében ez a William Baume kollekció. Ez az úriember ugyan nem a márka alapítója, de a XX. század elején ő tette azzá, aminek ma is ismerjük. Persze volt mire alapoznia, elvégre még gyerekkorában a márka jogelődjének egy tourbillon órája a London melletti Kew Teddington Obszervatórium pontossági versenyén, a korszak legelismertebbjén, diadalmaskodott. Az óra által itt elért pontosságot a következő tíz évben nem sikerült felülmúlni. A márka jó hírét tovább öregbítették a különböző világvásárokon kiérdemelt, összesen hat arany díj. Amiért William Baume mégis megérdemelte, hogy kollekciót nevezzenek el róla, az a Genfi Pecsét (Címer) megszerzése érdekében tett erőfeszítései. Neki köszönhető, hogy az 1918 óta Baume et Mercier név alatt ismert márka 1921-ben egyes óráira az ipar legszigorúbb előírásainak eleget tevő "minőségbiztosítási" jegyet szerepeltethesse.

A William Baume kollekcióval szemben így már csak a cégtörténetre való tekintettel is meglehetősen magasak az elvárások. Múltra emlékező kollekcióként értelemszerűen a klasszikus formák uralkodnak, ezek kidolgozottsága pedig az ipar legszebb hagyományainak megfelelően történt. A kollekció egyelőre évről-évre egy új modellel bővül, idén a retrográd másodpercmutatót felvonultató William Baume Retrograde Second, a lapos William Baume Ultra-Thin, a szokatlan helyen, kilenc órában lévő tourbillonnal William Baume Tourbillon és a koronába épített, egynyomógombos kronográf William Baume Monopusher Chronograph modellekhez a William Baume XL Jumping Hour társul.

A név alapján feltételezhetnénk, hogy az óramutató az, amely ahelyett, hogy szépen körbejárná a számlapot, óránként ugrik egyet a következő indexre, vagy számjegyre. Erről azonban szó sincs; valójában az órák digitális módon való megjelenítéséről van szó. Persze nem ez a márka találta fel egykor az órák megjelenítésének ilyen módját, sőt! Valójában először 1830-ban egy francia órásmester alkotta meg az első ilyen komplikációt országa királyának. Egy kis iróniával szólva tehát, az, amit szűk két évszázada csak királyok engedhettek meg maguknak, azt ma már immár bármelyik polgár is megteheti.

Mivel a William Baume XL Jumping Hour legfőbb attrakciója az órák digitális módon való megjelenítése, a számlapon kiemelt helyen, 12 órában kaptak helyet. Külön-külön segédszámlapon rója köreit a perc- és a másodpercmutató is, így egy kicsit a formai követelményektől eltekintve akár regulátornak is nevezhetjük az órát, amely egyből két változatban is kapható. Kettejük között a különbség mindössze a számlap árnyalatára szorítkozik. Mivel a kollekció a XX. század elejének, illetve a két világháború közötti virágkornak is emléket állít, világos, hogy az óra stílusával az Art Décoban gyökeredzik.
A számlap ki nem használt felületeit “Vieux Panier” mintával gilosálták, míg a segédszámlapok sugármintás finist kaptak. Az arany indexeket természetesen kézi munkával szerelték a helyükre, és aranyból készültek a mutatók is.

Ahogy a másodperc segédszámlapján lévő felirat is hirdeti, a működésért egy automata szerkezet felel. Éppen az ilyen kollekciókba szokták a márkák előszeretettel saját manufaktúra kalibereiket beépíteni, a William Baume XL Jumping Hour esetében azonban a Dubois Depraz 14400-es kaliberével találkozunk. Ennek méretei viszonylag szerények (30 mm átmérő, 5,2 mm magas), így a márkánál XL-nek számító 41 milliméter átmérőjű aranytokban kényelmesen elfér. Díszítettségére panasz nem lehet, amiről a hátlap üvegbetétjén át meg is győződhetünk. Külön megemlítendő a csontvázasított rotor is. Teljesen felhúzott állapotban 40 óra hosszat számíthatunk az órára.