Portfolio Light

Az ismert Hublot a napokban rántotta le a leplet új szülöttjéről, a King Power Alinghi óráról, mely a márka partnerkapcsolatát erősíti az Alinghi vitorlás csapattal. A Swiss Alinghi csapat a 33. Amerikai Kupa címvédője.

A Hublot King Power Alinghi óra mikroszemcse fúvott fekete kerámia tokban kapható, átmérője 48mm. Az lünetta ugyanebből az anyagból készült, oldalát fekete kaucsukkal vonták be, az egészet pedig 6 fekete vákuumplazma eljárással kezelt, fején H betűt mintázó titán csavarral rögzítették. A fülek és a tok oldalán lévő berakások fekete kompozit anyagból készültek. Az tok megszokott helyén találhatóak a PVD-kezelt fekete titán nyomógombok illetve a korona. Utóbbit fekete gumi berakások díszítik. A számlapot zafírüveg fedi, amelynek mindkét oldala tükröződésmentes bevonatot kapott, hogy így zavartalanul gyönyörködhessünk a számlap felöl is nyitott szerkezetben.

A King Power Alinghi automata felhúzású mechanikus kronográf szerkezete a HUB4400, amelyet 252 egyedi alkatrészből és 27 kőből készül.

A szerkezetben a tok finisével megegyező eljárással alkották meg a fekete króm hidakat, illetve ugyanilyen anyagból készült az alaplemez is. A szerkezet az Hublot filozófiájához méltóan nem valamely hétköznapi anyagból készült, hanem wolfram-karbidból, amelyet ráadásul az óra sötét tónusának megfelelően PVD eljárással feketítettek. A szerkezet 42 órás járástartalékkal rendelkezik. Az újszerű Hublot óra egy többszintű számlapot kapott, melynek részei a fekete segédszámlapok, illetve a SuperLumiNovával bevont, feketített nikkelből megformált indexek is. Az Alinghi logója számlapon 9 óránál kapott helyet. Az időt a selyemfényű feketített nikkel mutatók, hegyükön SuperLumiNovával jelzik.

Ha a Hamilton múltja kerül szóba, úgy a második világháborúban betöltött szerepe miatt szinte mindenkinek a klasszikus katonai órák jutnak eszébe. A márka azonban jóval előbb, még a XIX-XX. század fordulóján tette le a névjegyét, amikor is számos amerikai vasúttársaságot látott el zsebórákkal, amelyek pontosságuk és megbízhatóságuk révén nagyban hozzájárultak a biztonság növeléséhez. A vasút azonban csak a XIX. században számított a haladás jelképének, helyét a XX-ban a repülés vette át, vasútszerelmesek azonban ma is vannak, őket pedig meglehetősen kevés márka szolgálja ki. A Hamiltont pedig már csak a múltja is kötelezi.

Az automata kronográf egyből egy új kollekció első darabja, amely kollekciót kevésbé meglepő módon RailRoadnak, Vasútnak hívnak majd. A kronográf a 46 milliméteres átmérőjével a legnagyobb darab lesz. Az egykori Hamilton vasúti órák mind – már-már - klasszikus megjelenésű zsebórák voltak, ezek vonásai közül azonban sajnos semmi sem került át az új karórára. Persze nem feltétlenül kell követni a régmúlt vonalait, abból kiindulva újat is lehet alkotni. A RailRoad kollekció kronográfja acélosan fekete megjelenésével a nagy teljesítményű gőzmozdonyok világát eleveníti meg, tipográfiája és formanyelve pedig egyenesen a jelenbe hozza azokat, mintha soha nem is járt volna el fölöttük az idő. Ennél nagyobb hízelgés aligha kell egy vasútbarátnak.

A híres vasutas zsebórák egyike

Az esztétika azonban részben sajnos a funkcionalitás rovására ment. A sötét számlapon az antracit indexeket még csak észre lehet venni, azonban ez már csak jóindulattal mondható el a kismásodpercről  és a központba elhelyezett spirálos tachiméter skáláról. A helyzet a mutatók terén is hasonló. A két vastagabb mutató világos hegye nagy segítség, ahogy a tizenkét órában lévő perc-, illetve a hatban elhelyezett óraösszegző fényes kerete is. A két másodpercmutatóval azonban már más a helyzet. Elismerés jár azonban a három órában lévő dátumablak fölé helyezett nagyítóért. Ne feledjük, egy eleve nagy, 46 milliméteres darabbal van dolgunk. Ilyen méreteknél ritkán használják ezt a megoldást, azonban a fekete uralkodó színe miatt itt előnyös.

A Swatch csoport tagjaként az órába értelemszerűen ETA kaliber került, abból is a részben újnak számító Valgranges A07.211. Ez ugye napjaink legelterjedtebb svájci kronográf kaliberének, a 7750-nek jelentéktelen apróságoktól eltekintve alapvetően csak méretében nyújtott mása. Forgalomban csupán néhány éve van, így erről messzemenő tapasztalatokat levonni nem lehet - legfeljebb annyit, hogy a nagyobb méret miatt talán valamivel egyszerűbb lesz a szervizelhetősége, mint az ebből a szempontból nem éppen népszerű 7750-é.

Az Oris legújabb modelljével a jazz egyik legnagyobb alakjának, Oscar Petersonnak kíván emléket állítani. Az óra példányszámát 1925 darabra limitálták, ami szintén beszédes, hiszen a jazz-zongorista születési dátumát idézi fel emlékezetünkben. Az Oris új órájával a 2010-es Baselworldön találkozhatunk először.

Mivel a zongora volt Peterson kedvence, így természetesen ez a hangszer is visszaköszön az órán: az indexeket a zongora billentyűinek mása jelöli, a számlap pedig egy hanglemezre emlékezteti viselőjét. Az Oscar Peterson Limited Editionre pillantva rögtön szembetűnik, hogy az órák számozására használt római számok közül a VIII-as, ez vörösarany. Persze ez sem véletlen, hiszen az Oris eképpen utal Peterson Grammy-díjainak számára. A nikkel óra- és percmutatót Super-LumiNova bevonattal látták el, a dátumablakot 6 óránál találhatjuk. A rozsdamentes acélból készült tok átmérője 42mm, mindkét oldalát tükröződésmentesített domború zafírüveg borítja. Az óra 100 méterig vízálló, sorszámozott hátlapjára Oscar Peterson sajátos jelképét, egy oroszlánt gravíroztak. Az Oris limitált példányszámú óráját automata szerkezet kelti életre, funkcióit az órák, percek, másodpercek és a dátum kijelzése alkotja. Az Oris új modelljéhez fekete, krokodilbőr mintázatú borjúbőr szíj társul, melyet zsanérzárral erősíthetünk csuklónkra.

A független elit órásmestereket összefogó AHCI-nek tagjaként Becsei Áron neve és BEXEI márkája egyre jobban cseng műértők és órabarátok fülében. A zömében svájciakból álló szűk három tucat tag közül nem csak Magyarországot, hanem jóformán a teljes egész volt keleti blokkot képviseli. Mesteri tevékenységének egyik újabb ékes bizonyítéka legfiatalabb kollekciója, a BEXEI Dignitas 2010. A kollekció a presztízs, az érdem, a méltóság és a tekintély irányvonalait követve folytatja a saját tervezésű és kivitelezésű, kézzel készített órák filozófiáját. Az új kollekciót három darabján, a Tourbillon Diagonal, a Pure és a Power Reserve modelleken keresztül ismerhetjük meg.

A Dignitas kollekció legkomplikáltabb darabja a Tourbillon Diagonal, melynek különlegessége a szerkezetben átlósan elhelyezett tourbillon. A szabadalmaztatás alatt álló, forradalmian új megoldás, Becsei Áron legújabb találmánya, amely a gravitációnak a billegőre gyakorolt káros hatását egyből duplán igyekszik kiküszöbölni. A tourbillon átlós elrendezése csökkenti az amplitúdó különbséget az óra függőleges - napközben a csuklón - és vízszintes - éjjel az asztalra téve - helyzete között. Ezen felül kiegyenlíti a billegő kiegyensúlyozatlanságát is. A Tourbillon Diagonal az óra, perc és másodperc kijelzését illetően is különleges komplikációkkal rendelkezik. A digitális óra kijelzés, a retrográd percmutató valamint a másodperc kijelzése a tourbillon rendszerhez tartozó csonkakúp-szelet számlapon kétség kívül nem mindennapi megoldásnak számít. Az órában a saját tervezésű és kivitelezésű BEXEI szerkezet ketyeg, melyet platina csavaros invar billegővel szereltek. Az óra 42 mm átmérőjű tokja, koronája és szerelt számlapjainak egy része is 18 karátos aranyból (fehér, sárga vagy vörös) készültek. A fő számlap gilosált argentium (nagy részt ezüst (92,5%), réz és germánium ötvözete) vagy kézi vésett (virágmintás), melyet kékített (vagy sárga-, vagy vörösaranyozott, vagy ródiumozott) acél mutatók díszítenek. A Tourbillon Diagonal számlapja fölé kupolaként borul a domború zafírüveg, a szerkezetet pedig hátulról is megcsodálhatjuk. A kézzel varrott bőrszíjat 18 karátos arany (fehér, sárga vagy vörös) tüskezárral rögzíthetjük a csuklón.

A komplikáltabb szerkezet helyett a letisztult látványt előtérbe helyezők számára a Dignitas Pure modellje lehet ideális választás, amelyet a kollekció „alapmodelljének” tekinthetünk. Becsei Áron ezen órája is követi a tradicionális órakészítés alapjait, kifinomult megjelenését pedig a legprecízebb technikák alkalmazásával éri el. Természetesen a minőséget itt is a kompromisszum nélküliség jellemzi, amely a független órás keze munkáját dicséri. A 42 milliméter átmérőjű Dignitas Pure-nak egyedi megjelenést kölcsönöznek a megszokottól eltérő, ovális szerelt számlapok, melyeket kékített (vagy sárga-, vagy vörösaranyozott, vagy ródiummal bevont) acél mutatók tesznek még látványosabbá. A szemünkkel játszik a különleges ovális, de valójában köralakú óra/perc kijelzés, amely a hat óránál elhelyezett kismásodperccel együtt alakítja ki azt a formavilágot, amely egyszerre eleveníti meg a majdnem egy évszázaddal ezelőtt diadalútjának indult Art Déco irányzatot, illetve képviseli a modern stílusnyelvet is. Kevésbé meglepő módon ebben az órába is saját tervezésű és kivitelezésű BEXEI szerkezet került, melynek járástartaléka 40 óra. Az exkluzív megjelenést a színek harmóniája is erősíti, tokja és koronája is 18 karátos aranyból (fehér, vagy sárga, vagy vörös) készült, számlapja a kollekció másik két darabjához hasonlóan gilosált argentium vagy virágmintás. Ez utóbbi kézzel vésett.

A Dignitas kollekció harmadik képviselője, a Power Reserve, amely első ránézésre szinte megegyezik kisebbik testvérével, a Pure modellel. Egyhamar felfedezzük azonban a 12 óránál elhelyezte járástartalék indikációt. A Pure-ral nem csak a külső, hanem a szerkezet is megegyezik, értelemszerűen a járástartalék kijelzéséhez használt 18 karátos kerékrendszerrel kiegészítve. A Dignitas kollekció darabjai felett elmerengve nem lehet nem észrevenni azokat a vonásokat, amelyek a Becsei által készített első karórára, a Primus-ra utalnak, így erre a kollekcióra a Primus szerves folytatásaként tekinthetünk.

A Vanquish nevet hallván valószínűleg lényegesen többen asszociálnak az egyik James Bond filmben szereplő Aston Martinra, mintsem egy TAG Heuer órára, bár az sem lenne meglepő, ha senkinek sem mondana semmit. Pedig nem árt megjegyezni ezt a nevet, ugyanis a TAG Heuer Vanquish-ben egy kivételes kaliber ketyeg. Illetve nézőponttól függően kettő.

Talán többet mond a Vanquish név, ha Carrera Calibre 360-nak hívjuk. Igaz, a Vanquish egy tanulmányóra, amely idestova már öt éves, ám külseje nagyban befolyásolta a Carrera és különösen a Grand Carrera formavilágát. Ám a külső mellett sokkal izgalmasabb az, amit a számlap alatt találunk. A Vanquish ugyanis az első karóra, amely mechanikus szerkezettel képes századmásodperces pontossággal mérni. Kevésbé meglepő módon hagyományos kézi stopperek már jó pár évtizeddel korábban képesek voltak erre, és a TAG Heuer elődje, a Heuer is rendelkezett ilyen modellel.

A Grand Carrerák stílusjegyei a tanulmány TAG Heuer Vanquish-en

Tanulmány lévén a Vanquish-ből mindössze 11 példány készült, amelyből az elsőt jótékonysági árverésen adták el, míg a maradék tíz értékesítésével négy svájci kereskedőt bíztak meg. Ezzel azonban a történet nem ért véget. A TAG Heuer az elmúlt évtizedben meggyőző módon ültette át tanulmányait késztermékké, elég, ha csak Monaco LS-re, a Monaco V4-re vagy éppen a Vanquish szériamodelljére, a Carrera Calibre 360-ra gondolunk. Ez utóbbi is limitált modell maradt, de már jóval nagyobb példányszámban került ki a TAG Heuer műhelyeiből. Az arany tokos Carrera Calibre 360-ből összesen 500 látott napvilágot, amelyeket annak rendje és módja szerint nagyon gyorsan elkapkodtak.

A Vanquish műszaki alapjain nyugvó Carrera Calibre 360

Műszaki szempontból alapvetően csupán egy gondot kellett megbízhatóan megoldani: a kronográf rendkívül magas frekvenciájából adódó kopást. Ennek érdekében mind a Vanquish-be, mind a Carrera Calibre 360-ba egy két gátlóművel rendelkező szerkezet került. Az alapja pedig nem más, mint egy minőségi, ám mégiscsak tömegterméknek számító egyszerű, hárommutatós ETA kaliber, amelyet a TAG Heuer fejlesztésű kronográf szerkezettel "patkoltak" meg. A szerkezet billegője alapesetben az óránként megszokott 28800-as féllengéssel végzi dolgát, a két órában lévő piros fejű nyomógombot megnyomva azonban ez a szám 360.000-ra ugrik. Ez az érték nem csak tízszer nagyobb a jelenleg a piacon kapható bármely más szerkezetben találhatónál, hanem igen komoly igénybevételnek teszi ki elsősorban a gátkereket és az emelő- illetve vezetőköveket.

A Jaeger-LeCoultre manufaktúrát kivétel nélkül mindenki a legnagyobb presztízsű svájci óramárkák közé sorolja, és erre a címre a le sentier-iek minden szempontból rá is szolgáltak. Megoldásaikkal, alkotásaik kidolgozottságaival és kifinomult formavilágukkal több, mint egyszer bizonyították, hogy rászolgáltak az elismerésre, elvégre nem hiába évtizedek óta egyik termékük Svájc állami ajándéka. Nem lehet azonban mindig csak a múltban élni, haladni kell a korral, ami jelen esetben a szabadidőórák, azon belül is a búvárórák felé való lépést jelenti.

Erre a lépésre pedig szükség is volt, hiszen ilyen modellekkel lényegesen nagyobb kör érdeklődését kelthetik fel, mint a lovaspóló köré szervezett darabokkal, vagy az Aston Martinokhoz köthető AMVOX kollekcióval. Ha pedig már búvárórában gondolkodnak, akkor már csak marketing okokból sem árt egy méltó társat találni maguk mellé. A Jaeger-LeCoultre-nak minden jel szerint az egyik legismertebb, és kétségkívül hatékony haditengerészeti különleges alakulata, az Egyesült Államok Navy SEAL-e tűnt elfogadhatónak. A Master Compressor Diving Automatic Navy SEALs a legújabb modell, amely a két szervezet együttműködésének köszönhetően elkészült. Ahogy a névből is kiderül, ez lenne az alapmodell, három mutatóval, dátum indikációval és értelemszerűen búvárlünettával, ugyanakkor sorrendben ez a kollekció negyedik darabja, előtte csak komplikációkat találunk.

Az eddigi Navy SEALs búvárórák mindegyike 44 milliméteres átmérőjű volt, az alapmodellé azonban csak 42. Ennek több oka is lehet; így például egy kizárólag egyszerű komplikációval bíró kalibernek nem kell akkora hely a tokba, vagy a termék pozicionálása miatt döntöttek a kisebb átmérő mellett. Állítólag a valódi ok azonban ennél jóval egyszerűbb: maguk a különleges egységben szolgálók kardoskodtak a kisebb méret mellett. Amellett, hogy a meglehetősen nagy igénybevétel ellenére is kiválóan teljesítsen az óra a másik nagy kívánság az ösztönös és zavartalan leolvasás lehetősége volt. A kollekció tervezésekor tetemes időt és számos változatot dolgoztak ki, és a nagy kontrasztú, jól elkülöníthető mutatókkal szerelt számlappal pedig valószínűleg mindkét fél elégedett. Alapmodellről lévén szó, nincsenek segédszámlapok, sőt, jóformán semmi sem, ami elvonná a figyelmet. Nyílván sötétben és rossz látási viszonyok között is le kell tudni olvasni a számlapot, így a lumineszcens festékkel sem fukarkodtak.

A működésért a saját fejlesztésű és építésű, 219 alkatrészből összeállított 899-es automata kaliber felel, amelynek járástartaléka eléri a 43 órát. Megőrizvén egy kicsit a név csillogásából, a rotort aranyból készítették, bár ezt az óra viselői közül a legkevesebben fogják látni, ahogy magának a szerkezetnek a díszítését sem - de legalább az időszakos karbantartást elvégző órások gyönyörködhetnek. Ahogy a "Master" nevet viselő kollekciók mindegyikét, így ezeket a kalibereket is ezer órás minőségellenőrzésnek vetik alá, amely alatt nem csak a pontosságot, hanem a tartósságot is vizsgálják. Búváróráról lévén szó, a korona csavarzáras, ám ennek működtetése eltér a más márkáknál megszokottól, ahogy az összes többi Master Compressor darabé is. Megtanulni gyerekjáték, és használatakor emlékeztet, hogy nem egy akármilyen darabot hordunk.

A 300 méterig vízálló óra külső díszítései is tetszetősek, így például a fülek felületének különböző finisei vagy a Jaeger-LeCoultre image-hez kevésbé, az óra szellemiségéhez annál inkább illő határozott élek. A lünetta indexeit és a csúcsára állított háromszögű markert magából a lünetta anyagából marták, ami kerámia, így azt összekaristolni annak rendkívüli keménysége miatt nem egyszerű feladat. A számos egyéb finom kis részlet ellenére, mint például az indexek formájával megegyező dátumablak, egy valódi célszerszámmal, "Werkzeuguhrral" van dolgunk, azaz az óra sokkal inkább tekinthető eszköznek, mintsem ékszernek. Elvégre meglehetősen furcsán nézne ki egy különleges alakulat katonája ékszer jellegű órával a karján. Bármennyire hangzik is ez tréfának, a tervezéskor ez is szempont volt, mivel a Navy SEALs egyes katonái nem csupán segítettek a fejlesztésben, hanem állítólag nem egy bevetésen ténylegesen viselték is a korábbi darabok egyikét.

Az IWC kronográfok jóformán megjelenésük óta a schaffhauseni manufaktúra húzómodelljeinek számítanak, több mint egy évtizedes múltjukat tekintve sikerük töretlen. A kifinomultan klasszikus vonalvezetésű Portugieser családon belül talán éppen a kronográfok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, amelyeknek kollekciója nemrégiben két új, egy vörösarany és egy rozsdamentes acél tokozású változattal bővült.

Ha csak kismértékben is, de a két új Portugieser kronográf tokja a korábbiaktól enyhén eltér, de persze megőrizte a névadóra jellemző vonásokat. A korábbi vörösarany tokokhoz képest a jelen darab ötvözete talán egy árnyalatnyival vörösebbre sikerült, meghittséget, meleget kölcsönözve így neki. A 30 méteres vízállóságával és sportos hangsúlyaival az órát nem csak különleges alkalmakkor lehet felvenni, napi használatban is tökéletesen megállja a helyét. Az arányokat tekintve meglehetősen nehéz negatívat mondani, még a korona és a jellegzetes nyomógombok mérete is szépen viszonyul a tok egészéhez. A 40,9 milliméteres átmérőjével szinte bármely csuklón viselhető, sőt, még hölgyek is viselhetik. Ez utóbbi különösen azért figyelemre méltó, mert az IWC saját bevallása szerint egyre több nő is keresi óráikat, annak ellenére, hogy az IWC egy kifejezetten férfias márka, és marketingjében néhány évvel ezelőtt ennek kíméletlenül hangot is adott.

"Pont ugyanannyiba kerül, mint amennyit felesége kocsijáért kap" - és ez az egyik legszelídebb szlogenjük

Számlapja letisztult, kiegyensúlyozott képet mutat, mindezt úgy, hogy az nem ment a klasszikus stílus rovására, nem csapott át rideg funkcionalitásba. Az arab számok szereltek, a központi kronográf másodpercmutató segítségével pedig nyolcadmásodperces pontossággal olvashatjuk le a mért időt a precízen kivitelezett skálán. A két segédszámlap közül a tizenkét órában lévő a 30 perces összegző, míg hat órába a kismásodperc került. Az óra- és percmutatókat a Portugieser család korábbi modelljeiből változatlan formában vették át, ezzel is tükrözve a folytonosságot. A kecses percmutató külön figyelmet érdemel, amelynek hegye pontosan a skáláig ér, ezzel is nagyban elősegítve a leolvasást.

A Portugieser kronográfok már eddig is széles számlap választékkal készültek, a két új jövevény pedig tovább tágítja a kereteket. A kimért eleganciát árasztó fekete számlapon a vörösarany indexek és számok, illetve az aranyozott mutatók hívják fel magukra a figyelmet, míg a simulékonyabb ezüstözött számlap csupán a kékített kronográf mutatókban tér el, amelyek így az azonnali, ösztönös leolvasást nagyban elősegítik. A számlapokat zafírüveg fedi, amelyeknek mindkét oldala tükröződésmentesített.

A Swatch csoport tulajdonában lévő amerikai gyökerű Hamiltonnak gazdag múltja van a katonai órák terén, és pilótaóráinak választéka is kimondottan széles. Ezt a bőséges választékot fent is kell tartani, és ennek jegyében egy új, klasszikus megjelenésű pilótaóra családdal álltak elő.

A Hamilton Khaki Pilot tehát nem egy konkrét modellt, hanem számos órát takar. A változatok nem csupán a számlapok és szíjak színében különböznek, hanem a tok felületének kiképzésében, sőt méretében is. Ennek megfelelően beszélhetünk a pilótaórák közül ma már klasszikusnak tekinthető 42 milliméteres modellről és a meglehetősen nagyobb 46 milliméteresről. A tok anyaga mindkét esetben rozsdamentes acél, ami a nagyobb esetében már tekintélyes tömeget jelent a csuklón. A méretesebbek esetében a tok DLC (Diamond Like Carbon) eljárással feketített változatban is kapható, amelyhez azonban értelemszerűn csak fekete számlap jár. E réteg előnyös tulajdonságainak nem csak azok örülhetnek, akik akaratuk ellenére gyakran ütik oda karjukat más tárgyakhoz, hanem a fémek allergiások is, hiszen a bevonatnak köszönhetően nem váltanak ki allergén reakciókat.

Számlapok közül a fekete, szürke és ezüstözött közül választhatunk, bár ez utóbbi talán egy kicsit idegennek hathat ezen órák konvencióitól és inkább az alkalmi darabok felé mutat. Kialakítását tekintve azonban mindhárom változatról lerí, hogy a repülés ihlette őket. Az órák helyett a percek számait és indexeit találjuk, meglehetősen nagy és vastag betűvel szedve, tizenkét órában pedig az elengedhetetlen háromszög ül. Az órákat a központhoz közelebbi, sokkal szerényebb megjelenésű skálán olvashatjuk le. Sötétben első pillantásra talán egy kicsit zavarba jöhetünk, hiszen csak a percskála számai lumineszcensek, az óráé nem. Ez persze rendkívül gyorsan megszokható. Megemlítendő még a perc- és óramutató, amelyeket szintén a könnyebb leolvashatóság jegyében ellentétes oldalakon törtek át. Az óramutató esetében erre szükség is van, mivel annak hossza túlnyúl a kisebb skála sugarán, így ha nem lenne a fején áttörve, az talán zavaróan hatna. Az óra ezen felül a dátumot és a hét napját is kijelzi, az ablak azonban a kaliber méretéből adódóan a számlap közepéhez közelebb fekszik. Igaz, így viszont három órában is jutott hely a számjegyeknek. Sajnos a dátumgyűrű a sötét számlapú változatokon is fehér hátterű maradt, rontva ezzel az összbenyomást, előnye viszont, hogy a kontrasztnak köszönhetően nincs gond a leolvasással.

Kevés olyan márka van, amelynek kollekciójában ne lennének repülés ihlette darabok. Igaz ez például a Cartier-re is, amelyekről elsőre ezt nem is feltételeznénk. Ugyanakkor ezek az órák mind a merevszárnyas repüléshez, azaz a repülőgépekhez kapcsolódnak, azon márkák száma azonban, amelyek a forgószárnyas repülést, azaz a helikoptereket emelik piedesztálra meglehetősen kevés, sőt ritkaság számba megy.

Tény, hogy helikoptert vezetni sok tekintetben összetettebb feladat, mint repülőgépet, laikusoknak pedig leginkább egy gömbnek egy gömbön való egyensúlyozásához szemléltethető. Ennek megfelelően meglehetősen kevés a helikopterekkel műrepülést végző csapatok száma, s talán az egyik legnevesebbel, a Blue Eagles-szel az Oris működik együtt. Órát kifejezetten számukra eddig még nem alkottak - bár az Oris Meisterflieger nyilván rájuk is célzott - ezt a hiányosságot az Oris Blue Eagles Limited Editionnel pótolják.

Az óra több különlegességgel is büszkélkedhet. Elsőként nyilván az említendő meg, hogy az óra limitált példányszámban, pontosan 1969-szer készül. Mint a legtöbb esetben, a szám jelen esetben is egy évszámhoz kapcsolódik, konkrétan a Blues Eagles kötelék alapításának éve. Az ő logójuk látható a számlapon is hat, illetve jelen esetben tizenkét óránál, amely kialakításában szintén különlegességet rejt magában, hiszen ez az Oris első, 24 óra skálázású darabja. A háttérül szolgáló fekete számlap az Oris pilótaóráinál megszokott mértani mintázatot kapta. A leolvashatóságot elősegítő nagy kontraszt ebben a műfajban alapkövetelmény, így világos, hogy a számok és indexek csak is fehérek lehetnek. Ezek mindegyike a Super-LumiNova lumineszcens festéknek köszönhetően sötétben is leolvasható. Szintén ezt segíti elő, hogy magán a skálán világos háttérrel emelték ki a nappali időszakot. Ezzel harmonizál a kismásodperc szintén acélosan fehér pereme. A számlap legszélére helyezték a lünettát, amelyet a függőleges koronával mozgathatunk. Skálázása szintén 24 órás, így leginkább második időzóna kijelzésére használhatjuk. A pilótaórákra jellemző, csúcsára állított háromszög ül tizenkét órában. Ennek valójában sokkal inkább a számlapon lenne a helye, azonban esztétikai okokból meglehetősen furcsán nézne ki, ha a háromszög felett még egy 24-es számjegy szerepelne. Annak ellenére, hogy alapvetően egy hárommutatós, dátum indikációs modellről van szó, a számlapon meglehetős dinamizmus uralkodik, jól illeszkedve ezzel a helikopteres műrepülő csapat image-hez.

A 45 milliméter átmérőjű, ám annál nagyobbnak tűnő tok formáját tekintve újdonságot nem fedezhetünk fel, azok megegyeznek a BC4 kollekció formájával. Az alapvetően kör alakú formát a fekete lünetta sikeresen alakítja párna formájúvá. A színt a megszokott vákuumplazmás eljárással hozták létre, egyben megnövelve a felületi sérülésekkel szembeni ellenállást is. A lünettát a fülek vonalában négy polírozott csavar rögzíti a szálcsiszolt rozsdamentes acél tokhoz, műszakias jelleget kölcsönözve ennek az időmérőnek. Ez a fajta összeállítás is egyedinek számít az Orisnál, így a hölsteiniek valóban kitettek magukért.

A mutatók mozgatásáért az Oris 653-as szerkezete felel, amely az ETA 2836-2 kaliberén alapszik. Az elvégzett módosítások szembetűnőek, így az új név adása nem tűnik fellengzősnek. Az átalakítás során a központi másodpercmutatóból kismásodperc lett, az óramutató 24 óra alatt jár körbe 12 helyett, és elhagyták a hét napjának kijelzését. A 653-as azonban megtartotta az alapkaliber egyéb műszaki paramétereit, így többek között gyors dátumállítással, másodperc stoppal és 38 órás járástartalékkal bír.

A néhány évtizedes szenvedést követően az ezredfordulóra végképp eltűnt Alpina alig három év elmúltával újra nekirugaszkodott, és a tervezők alig néhány év alatt tetszetős és bő kollekciót állítottak össze. Különösen említésre méltóak a regulátor elrendezésű darabjaik. Az ilyen komplikációjú órák esetében általában a klasszikus külsőre szokás asszociálni; nem úgy az Alpinánál, amelyet a sportos, dinamikus külső jellemez. Az biztos alapok lerakása után eljött az ideje annak, hogy az extrémsportokat követően más területekre is belépjenek. A célkeresztbe az autóversenyzés került, és a motorsport ihlette kollekció első darabja az Alpina 12 Hours of Sebring Automatic Chrono GMT.

Ahogy az óra nevéből is kiderül, az alkalmat a floridai Sebring pályán megrendezett 12 órás futam adja. Ugyanakkor kevésbé ismert, hogy az Alpina már tavaly is a futam hivatalos időmérője volt, ám akkor még nem álltak elő egy kifejezetten a verseny szellemiségéhez köthető órával: egyszerre kell ugyanis megfelelni a futam hosszú múltjából fakadó klasszikus stílusnak illetve a versenyzés természetéből adódó dinamikus, sportos követelményeknek.

A tok vonalvezetése az, ahol leginkább tetten érhető a klasszikus formavilágnak való megfelelés, még az anyag tekintetében, amely rozsdamentes acél sem kell különlegesre számítani. A 47 milliméteres átmérője, illetve a vákuumplazma bevonat azonban már aligha nevezhető hagyományosnak. A szintén fekete, széles és vastag lünetta kezelése valószínűleg kesztyűben sem okoz nehézséget, az autóversenyzés műszaki jellegét pedig a hat csavar hivatott hangsúlyozni. Ezek mellesleg polírozottak, erős kontrasztot keltve így a matt lünettával illetve tokkal. Ugyanezek a színek köszönnek vissza a számlapon is, ahol a különböző méretű, lumineszcens, fehér arab számok emelkednek ki a fekete háttéren. A központból egyszerre négy mutató is végzi a reá szabott munkát, így az óra- és percmutatón kívül innen olvashatjuk le a kronográf másodpercmutatóját illetve a második időzóna piros hegyű mutatója is itt helyezkedik el, amelynek skálája a számlap peremén kapott helyet. Hat illetve tizenkét órában helyezték el az összegzőket. Az óraösszegzőn pirossal emelték ki a 12-es számjegyet ezzel is utalva a futam hosszára.

Az összesen hat mutató és a dátumgyűrű mozgatásáért az Alpina AL750 szerkezete felel. Ez a jól ismert ETA 7750-es kaliberen alapszik, azonban ahogy arról már a számlap is árulkodik, a rokonság inkább mondható távolinak. Az Alpina nem is az egész szerkezetet szerzi be, hanem csak a nyerset, a módosításokat pedig házon belül végzik el. Ebbe éppúgy beletartozik a hidak díszítése, a rotor és a felhúzó szerkezet áttervezése, mint a kismásodperc elhagyása illetve a második időzóna kijelzésének megvalósítása. Magához a kronográf szerkezethez nem nyúltak. A kaliber pontosságáról illetve megbízhatóságáról adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, erre azonban nyilván figyeltek a Genf külvárosában lévő telephelyen.

Magát az órát először a verseny kezdetekor fogják bemutatni, és azt követően az idei bázeli vásáron is. Mivel az órával az 58. Sebring futamnak állítanak emléket, ezért az órát limitált példányszámban (158 darab) készítik csak el.

Sokan első komolyabb órájukat valamely ünnepi alkalomból kapják meg. Magyarországon ez hagyományosan a ballagás szokott lenni, de számtalan más alkalom is adódik, amelyen az ünnepelt gyermeket órával lephetjük meg. Látni kell azonban, hogy az óraipar kevés olyan termékkel állt elő, amely magas minőségben, ám mégis kedvező árfekvésben kínál választási lehetőséget ilyen alkalmakra. A genfi Frédérique Constant kollekciójában a Junior hivatott ezt a rést betölteni.

Nem kevesebb, mint tizennyolc változat közül lehet választani, ám alapvetően három modellről van szó: egy hárommutatós, dátumos automatáról, egy szintén hárommutatós, dátumot és a hét napját kijelző kvarcról, továbbá egy három segédszámlapos kvarc kronográfról. A választást világos, illetve sötét számlappal, továbbá a szíjak széles választékával, beleértve a fémet, illetve az alligátorbőrt is, teszik nehézzé. Mivel a Juniort eleve úgy képzelték el, hogy neves alkalmakra ajándékozzák, a gravírozás lehetőségét már eleve betervezték, ami által az ajándék még személyesebbé tehető.

A Junior az órák világába hivatott bevezetni az ifjú viselőjét, így érthető, hogy nem a minőség volt az, amin takarékoskodtak. Ez persze azért nem jelenti azt, hogy egy teljesen új órát alkottak volna. A szálcsiszolt tok például a márka más kollekcióiból már ismert darab, és ezt a polírozott lünettát is elsütötték már néhány modellen. Értelemszerűen ezek kidolgozottsága, felületük megmunkálása ugyanolyan minőségű, mint bármelyik másik Frédérique Constant óráé. Szintén ismerősek a lumineszcens betéttel ellátott mutatók. A már meglévő sok elemnek az új számlap nyújt azonban egy teljesen új megjelenést. Az ezüstözött világos, illetve a galvanizált sötét számlap megjelenésében a márka hitvallásához híven inkább a klasszikus vonalhoz sorolható, az arab számok azonban mégis egy kis fiatalos dinamizmust csempésznek bele. Ahogy az indexek, úgy természetesen ezek a számok is szereltek, amit azért egy fiataloknak szánt órától nem éppen szokás elvárni, ahogy azt sem, hogy ezeket Super-LumiNovával vonják be. Néhány kompromisszum megkötése azonban természetesen elengedhetetlen. Így például a sötét számlapos változatoknál a dátumgyűrű fehér maradt, továbbá a kronográf a tok 38 milliméteres átmérője miatt talán egy kicsit zsúfoltnak tűnik.

A TAG Heuer név nyilván ismerősen cseng mindenkinek, az Aquaracer kollekció, a márka vízi sportokhoz és búvárkodáshoz szánt modelljei szintén elég ismertek. A TAG Heuer vezette be a márkanagykövetek marketing koncepcióját is, és egyik legismertebb ilyen követét, Leonardo DiCaprio-t tiszteli meg egy limitált példányszámú Aquaracer modellel.

Az Aquaracer 500M Calibre 5 Leonardo DiCaprio alapvetően nem különbözik a kollekció többi darabjaitól. Szerkezetét tekintve nincs változás, ugyanúgy az automata Calibre 5 (ahogy az a névből kiderül), ismertebb nevén az ETA 2824-2 ketyeg benne, mint az év elején bemutatott testvér modellekben. A rozsdamentes acél tok formája sem változott: átmérője ugyanúgy 43 milliméter, felülete szálcsiszolt. Az óra jellegzetes lünettája a koncentrikus köröket mintázó kaucsukbetéttel természetesen nem hiányzik.

A limitált példányszámú modellnek azonban igen látványosan különbözik a számlapja, és ezzel már önmagában is átértelmezi az óra image-ét. A függőleges vonalak helyett, kifeszített földgömbre emlékeztető mintát találunk, amely sokkal inkább illene GMT funkciójú, azaz második időzónát is kijelző modellhez. Persze ha felfedezzük a hat óránál lévő Green Cross logóját, akkor egyből világossá válik, hogy egy "zöld" órával, azaz a környezetvédelem jegyében készített darabról van szó. Az amerikai színész többek között a környezet megóvásáért folytatott tevékenységéről is ismert, és neki köszönhető, hogy a zöld NGO és az avangárd óragyártó a jövőben együtt dolgoznak a természet megmentéséért.

A Duometre a Jaeger-LeCoultre legfiatalabb kollekciója, és talán túlzás nélkül állítható, hogy nem számítva az anyagtudomány elért eredményeit, így szigorúan csakis a klasszikus értelemben vett óraipar terén elért újításokat figyelembe véve, talán az egyik legizgalmasabbnak ígérkezik. Egészen idén januárig azonban csak egyetlen órából, a Duometre a Chronographe-ból állt, amelyet mellesleg az év órájának is választottak. A kollekció második darabja a Duometre a Quantieme Lunaire, amely ugyanazon elv és koncepció köré épül, mint elődje: a hatékonyság.

A szerkezet összetettségével szemben áll a számlap letisztultsága, amelyen visszaköszön a szerkezet kettőssége is. A jobb oldalon találjuk az időfunkciókat (a kronográfnál bal oldalon volt), kilenc óránál pedig a naptár funkciók, dátum és holdfázis kaptak helyet, míg a központból a másodperceket olvashatjuk le. Az ugró hatod-másodpercmutató hat óránál található. A két másodpercmutató ellensúlyt kapott.

A Montblanc idén januárban két olyan darabbal is előállt, amely mindenféleképpen említésre méltó újításokat tartalmaz. Mint ilyen, ezek értelemszerűen a kollekció felső szegmensébe tartoznak. Az egyiket egyenesen a Collection Villeret 1858-ba sorolták, azaz olyan műszaki újdonságot tartalmaz, amely méltó arra, hogy a Minerva örökösének tekintsék.

Mint ismert, a Montblanc eredetileg íróeszközeiről vált ismertté, ám a nagy múltú, elsősorban kronográfjairól ismert, azonban mostoha sorsra került Minervával összeállva az óraiparban is megjelent. Az egyik figyelemre méltó darab tehát a Montblanc ExoTourbillon Chronographe. Az óra számos komplikációval bír, így regulátor elrendezésű, azaz a központból mutatja a perceket, az órákat pedig egy segédszámlapon, ahol mellesleg egy második időzóna idejét is megjeleníti napszakkal (éjjel, nappal) egyetemben, bír továbbá kismásodperccel és egy harmincperces kronográffal is. Ahogy az óra neve is jelzi, ezeken túl egy tourbillon is helyet kapott, és pedig nem is akármilyen: a billegő ugyanis nagyobb átmérőjű, mint maga a tourbillon ketrec, így az azon kívül fért csak el.

Az ExoTourbillon Chronographe mellesleg az első olyan óra a Montblanc kollekciójában, amely egy tokba zárja e két komplikációt, azaz a tourbillont és a kronográfot. Megjegyzendő azonban, hogy nincs túl sok olyan márka, amely hasonló modellel rendelkezne. Az oszlopkerekes kronográffal a múltat, a Minerva dicsőséges évtizedeit kívánják felidézni, míg a szokatlanul hosszú idő, négy perc alatt egy teljes fordulatot megtevő tourbillon a ketrecen kívül helyezett billegőjével a jövőbe mutat.

Egy hagyományos tourbillon a gravitáció hatását és a billegő illetve rugójának fogyatékosságát hivatott kiegyenlíteni. Ez utóbbi kettőnek súlypontja nem esik egybe a billegő forgási tengelyével - ez, ha úgy tetszik, "konstrukciós hiba", és minden mechanikus óránál fennáll. Ennek megfelelően elsősorban függőleges helyzetben a gravitáció befolyásolja a forgási tengelyen kívül eső súlypontot, és így hozzájárul az óra pontatlanságához. Ennek megoldására találták fel a tourbillont, amely magát a billegőt egy önmaga körül forgó ketrecbe zárja, így a gravitáció a ketrec forgásának első felében gyorsítja a billegőt, második felében lassítja, azaz a két hatás kiegyenlíti egymást, és nem befolyásolja a pontosságot. Meg kell azonban jegyezni, hogy a karórák világában a tourbillon sokkal inkább a mechanikus szerkezetek varázsát és dicsőségét hirdeti, mintsem hozzájárulna az óra pontosságához. Egy karóra nyilván meglehetősen kevés időt tölt függőleges helyzetben. Persze zsebórákban létjogosultságához semmi kétség sem fűződhet.

A Montblanc ehhez a hagyományos elrendezéshez nyúlt hozzá úgy, hogy a ketrecen kívül helyezte a billegőt, de úgy, hogy az a ketrec forgó mozgását megtartsa. Ezzel két dolgot értek el: először is a gátlómű zavaró hatását sikerült kizárni, másodszor pedig egy nagyobb billegőt lehetett beépíteni. Annak ellenére, hogy már folynak kutatások és szép eredmények is vannak, általában elmondható, hogy egy nagyobb billegő a nagyobb pontosságot szolgálja. A külső elhelyezésnek köszönhetően a ketrec tehetetlensége sincs hatással a billegőre. További bónusz természetesen, hogy a Montblanc alkotta meg az első ilyen jellegű tourbillont, amelyben a ketrec kisebb, mint a billegő, és természetesen találmányát szabadalmaztatott is. A le locle-i manufaktúra állítása szerint, ezzel a megoldással megközelítőleg harmincszázaléknyi energia takarítható meg, mintha egy azonos méretű billegő köré egy lényegesen nagyobb ketrecet építettek volna. Az így megspórolt energiát a kronográf hasznosíthatja.

A számlapon a billegő előkelő szerephez jut, annak felső része szinte kizárólagosan ennek fenntartott. A regulátor elrendezésnek megfelelően egyedül a percmutatóé lenne a központi tengely, a kronográfnak köszönhetően azonban annak másodpercmutatójával kell osztozkodnia. A számlap alsó felére helyezték az óramutató segédszámlapját és a másik, kékített mutató segítségével itt olvasható le a második időzóna ideje is. Ezt egészíti ki a két óramutatótól jobbra lévő kis napszak mutató. A kismásodpercet kilenc óránál, míg a kronográf harmincperces összegzőjét háromnál találjuk. Itt két különböző hosszúságú és színű mutató szolgálja két különböző sugarú és színű íven a leolvasást.

Már hosszabb ideje lehetett hallani arról, hogy a Cartier órái között újra hangsúlyosabban kívánja szerepeltetni az esztétikai értékek mellett a műszakiakat is, de legkésőbb a Cartier ID One tanulmány óra bemutatás óta ez már bizonyosan tudható. Az idei SIHH számos újdonsága közül talán egyik darab sem jelzi ezt jobban, mint a valóban egyedi ötletet a valóságba átültető Montre Rotonde de Cartier Astrotourbillon.

Ahogy a névből kitűnik, egy tourbillonnal van dolgunk, de nem akármilyennel. A 9451 MC manufaktúra kaliber tourbillon ketrece is ugyanúgy tartalmazza a teljes gátlóművet és a billegőt, mint társai, és a legtöbb tourbillonhoz hasonlóan ugyanúgy egy perc alatt tesz meg egy teljes fordulatot, és szolgál így másodpercek kijelzésére. Ugyanakor egy olyan jelentős különbséggel is rendelkezik, ami különlegessé teszi: míg a hagyományos tourbillonok általában hat, ritkábban tizenkét óránál kapnak helyet, és a ketrec a saját tengelye körül forog, addig az Astrotourbillon egész ketrece mutatóként viselkedik és a számlapot járja körbe. Ellentétben a hagyományos tourbillonokkal, amelyeket a szerkezetbe építenek be, a Cartier esetében a ketrec a szerkezet felett helyezkedik el. Ennek pedig egyenes következménye, hogy jóformán az egész szerkezetet, a két rugóháztól a perc- és óramutatókig új szemszögből kellett megtervezni.

A Cartier eme remekművét a már ismert Rotonde de Cartier órák tokjába építette be, abból is a 47 milliméteres legnagyobb méretűbe. Értelemszerűen a tok csakis nemesfémből, jelen esetben vörös- vagy fehéraranyból készülhetett. A korona természetesen a Cartier-re jellemzően zafíberakásos. A számlap forma- és színvilágát tekintve szintén a márka jellegzetes stílusjegyeit vonultatja fel, érdekességként azonban megemlítendő annak kétszintes volta. Többszintes számlapokkal persze már számtalanszor találkozhattunk, de a szintek közötti eltérés mindössze az észrevehető jelzővel írható le. Az Astrotourbillon esetében éppen a tourbillon kialakításának köszönhetően tényleg két, igen jól elkülöníthető szintet láthatunk. Persze attól azért nem tekinthetünk el, hogy a központi felső szint szinte kizárólag csak esztétikai funkciót lát el. Az órákat a mélyebben fekvő, római számos középső részről, míg a perceket és másodperceket a peremről olvashatjuk le. Az óra két mutatója kékített, míg a tourbillon ketrec hídját úgy alakították ki, hogy egyben a másodperceket is mutassa. Mellesleg az egész ketrec mindössze 0,39 gramm tömegű, ezt pedig csak titánnal lehet elérni.

Azzal aligha mondunk újat, hogy a viszonylag nagyméretű darabok a hölgyek körében is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ahogy hazánkat elhagyva haladunk nyugat fele, valóban egyre több kecses női csuklón láthatunk akár 38, 40 milliméteres darabokat is. Különösen népszerűek ezek a fiatalabb és középkorú generáció között. Egy újabb trend látszik azonban kibontakozni: immár nem csak a külső, hanem a szerkezet is számít, ami mi is lehetne más, mint mechanikus.

A Frédérique Constant a Maxime Manufacture Lady-vel ennek a kibontakozó irányzatnak kíván az élére állni. A múltban a férfi karórák is meglehetősen kicsik voltak, így csak természetes, hogy a nőiek még kisebbre sikeredtek. A kvarc szerkezetek ebből a szempontból kimondottan áldásosak voltak a női órák piacán, hiszen egyrészt a kis tokátmérő nem okozott gondot, másrészt a mechanikusnál lényegesen olcsóbb szerkezetnél megtakarított költségeket a díszítésre lehetett fordítani. A női órák növekedésével azonban nem csak egyszerűen szemet sértő volt az, ahogy a kvarc szerkezet a tok egyre kisebb részét töltötte csak ki, hanem lehetőséget biztosított az újabb, robusztusabb kaliberek beépítésére is. Úgy tűnik, igény is van rá.

A Maxime Manufacture Lady az idei bázeli vásáron fog bemutatkozni, és ahogy a neve is mondja, a tavalyi Maxime Manufacture szolgál alapul. Ennek megfelelően a női változatba is a Frédérique Constant házon belül készített kaliberét, az FC-700-t építették, amelyben a hátlap üvegbetétjén átpillantva gyönyörködni is lehet. Mivel a kaliber méretei adottak, ezért a tok átmérőjét csak mérsékelten lehetett csökkenteni: a női változat a 39 milliméterével mindössze három milliméterrel kisebb a férfi változathoz képest.

Műszaki szempontból tehát nincs különbség, persze messze nem igaz ez az óra megjelenésére; ugyan a tok-lünetta páros itt is két variációban, tisztán rozsdamentes acél illetve acél és 18 karátos vörösarany változatban készül, modelltől függően a lünetta ívét 52 gyémánt is díszíti. Hat gyémánt index gyanánt jutott a számlapra is, így szerelt számoknak csak 12, 3 és 9 óránál jutott hely. Amíg a számlap központi eleme, illetve dátum segédszámlapja megtartotta a nagyobb modelltől örökölt gilosált mintát, addig a számlap külső felét gyöngyház alkotja. Megemlítendő még a teljesen áttervezett korona, amely immár nem csavarzáras, fejét pedig nem a márka logója, hanem egy kék zafír ékesíti.

Az LVMH (Moët Hennessy Louis Vuitton S.A.) holdinghoz tartozó TAG Heuer és Zenith a holding keretein belül olvadnak össze. Ennek megfelelően mindkét cég az LVMH Swiss Manufactures SA tulajdonába kerül a Cortechhel együtt, amelyet a TAG Heuer birtokol és a la chaux-de-fonds-i márka tokjait szállítja. Az új céget a TAG Heuer ügyvezetője fogja vezetni.

Mit jelenthet ez a két márka számára? Rövid távon nyilván nem várhatóak változások, mivel az összevonás az adminisztratív részlegre, jogi, pénzügyi stb. tevékenységre korlátozódik, mindkét márka saját gyártási kereteit megtartja. Várható ugyanakkor, hogy a jelenleg is már létező együttműködés - a TAG Heuer a Zentih El Primro kaliberét használja egyes modelljeiben, míg a Cortech a Zenith tokok fő beszállítója - a jövőben bővülni fog.

Az összevonás okaként egyértelműen a jelenlegi gazdasági válság tekinthető, amely értelemszerűen a svájci óraipart sem kímélte. Az iparág egyes szereplői így kénytelenek racionalizálni. A két márka összevonásával elsősorban adminisztratív költségeket kíván megtakarítani, hiszen a végfelhasználó szempontjából teljesen lényegtelen, hogy a TAG Heuer és a Zenith közös vagy önálló jogi osztállyal rendelkezik-e.

A múlt héten a TAG Heuer is megjelentette saját iPhone-ra írt programját, amely a márka eddigi legmerészebb alkotását, a Monaco V4-t mutatja be új, eddig nem közzétett videók és fényképek segítségével.

A programot, avagy app-t egyelőre kizárólag az iPhone-hoz írták, ám elképzelhető, hogy idővel más rendszerekre is átírják. Három menü áll rendelkezésünkre: az Interact, Discover és a Locate. Az első egy három dimenziós képen mutatja be a V4-et, nagyrészt hasonló módon, mint a TAG Heuer honlapján. Itt található a "Recharge" almenü is, amely egy kis játékosságot visz a programba: a telefont mozgatva a V4 felhúzásáért felelős, lineáris mozgást végző volfrámtömbje hozható mozgásba. A "játék" nem öncélú, röviddel később további tartalom válik elérhetővé.

A "Discover" menüpont tíz makrófotót és tíz egyperces videót tartalmaz, amely az óra fejlesztésének történetét mutatja be, míg a "Locate" az aktuális földrajzi helyünkhöz legközelebbi hivatalos TAG Heuer kereskedő elérhetőségét mutatja meg.

A program maga ötletesre sikeredett, és valószínűleg elegendő mennyiségű új és érdekes tartalommal bír ahhoz, hogy legalább egy ideig foglalja a telefon memóriáját. Persze nem a TAG Heuer az első márka, de még csak nem is a második, amely iPhone-ra fejlesztett programot. Egyebek mellett az IWC, Jaeger-LeCoultre és a Lange und Söhne is megelőzte őket, a tartalmat tekintve pedig mind hasonlóak: az aktuális kollekció mellett a kereskedők elérhetőségei is szerepelnek. Alapvetően tehát nem egy forradalmian új ötlettel van dolgunk. Felmerül így a kérdés, hogy miért is éri meg számos óramárkának iPhone-ra alkalmazásokat fejleszteni. Alapvetően egy új marketing csatornáról van szó, hiszen így szinte személyre szabott és interaktív tartalmat juttathat el a felhasználóhoz. Ezenfelül az eljuttatott tartalom hordozható is, hiszen a telefont szinte mindenki mindig magánál tartja. Az interaktivitás is egy alapkövetelmény a multimédiás marketing terén, amely ötvözve a mobilitással szintén lényegesen hatékonyabb, mint e-mailen történő kapcsolattartás. Maga a program képes fórumokkal és más alkalmazásokkal, mint például a Google Maps-szel és Twitter az interakcióra.

Az IWC az idei SIHH-en (Salon International de la Haute Horlogerie) bemutatott első modelljéről úgy tűnik, hogy az óvatosság jegyében fogant. Ezen persze a jelenlegi általános gazdasági környezetben nem is nagyon kell csodálkozni, és természetesen mind minőségi, mind iparművészeti szempontból a Da Vinci Chronograph Ceramic ízig-vérig egy igazi IWC.

Da Vinciről elnevezni egy terméket meglehetősen merész vállalkozásnak tűnhet. Egyrészt a reneszánsz talán legnagyobb mestere számos területen maradandót alkotott. Ötleteivel sokszor jóval a saját kora előtt járt, és a mechanika terén folytatott kísérleteivel az órák fejlődéséhez is hozzájárult. Ennek megfelelően, ha valaki az óraipar felső szegmensében a mester nevével dob piacra egy modellt, akkor annak illik is valamiben kitűnnie. Ennek megfelelően az IWC olyan modelleknek adta ezt a nevet, amelyek a fenti feltételnek megfelelnek. Ilyen volt például az 1985-ös Da Vinci; a kvarcválság vége felé járunk, és a schaffhauseni gyártó ekkor állt elő egy öröknaptáras kronográffal. Ennek a kalibernek a jelentőségét óratörténeti szempontból persze nem szabad túlbecsülni, de nyilvánvalóan hozzájárult ahhoz, hogy a kilencvenes évek elejére a mechanikus szerkezetek újra életre keljenek. Bár csupán igen korlátozott példányszámban, de egy évvel később alkották meg az első kerámia tokos órájukat, amely világviszonylatban is első volt. Az IWC egy teljesen újratervezett Da Vinci külsőben mutatta be 2007-ben saját flyback kronográf kaliberét, amelynek különlegessége abban rejlett, hogy az óra- és percösszegző egy segédszámlapon kapott helyett, azaz a mért időt egy kétmutatós összegzőről olvashattuk le.

Idén pedig ezt a hároméves 89360-as kalibert ültették a Da Vinci tonneau formájú cirkónium-oxid tokba. Persze csak a központi része kerámia, a lünetta és a hátlap titán. Amikor bő két évtizeddel ezelőtt az IWC elkészítette az első cirkónium-oxid tokot, akkor ennek a rendkívül ellenálló anyagnak a megmunkálása igen komoly kihívást jelentett.

Ugyan nem egy mai darab, konkrétan majdnem egy éve, a tavalyi Baselworldön mutatták  be először, ám a kezdetekben a gyártást még fel kellett futtatani, így a Frédérique Constant Maxime Manufacture csak egy hosszabb idő elteltével jutott el hazánkba is. Ezt az alkalmat használjuk ki, hogy a szó legszorosabb értelmében első kézből szerzett tapasztalatokról számoljunk be.

Mint ismert, a Frédérique Constant néhány évtizedes történetével fiatal márkának számít, és hihetetlen fejlődést tudhat maga mögött. Órái mind egyértelműen a klasszikus megjelenésűek közé tartoznak, sportos megjelenésűt egyet sem találunk köztük. Legfeljebb egyes kronográfjaira, például a Healey vonalra lehet ráfogni, hogy hordoznak némi dinamizmust, de ez sokkal inkább a komplikáció természetéből fakad, mintsem az óra külsejéből. Ha valaki Frédérique Constant minőségben szeretne sportórát, az válogasson az Alpina modelljei közül. A genfi székhelyű cég ugyanis kifejezetten ezért vásárolta meg az egykor szebb napokat is megért márkát, hogy ezen a területen is kipróbálhassa magát úgy, hogy a bejáratott klasszikus stílusú márka nevén ne essen csorba.

Ahogy azt az óra neve is jelzi, a Maxime Manufacture egy manufaktúra szerkezettel, az FC 700-zal bír. Tervezéséért és elkészítéséért a Frédérique Constant fiatal, 29 éves holland órásmestere felel. Mellesleg a Genf külvárosában lévő székhelyen az alkalmazottak túlnyomó része a harmincas évei körül jár, talán éppen a márka alapítója és tulajdonosa a legidősebb a maga 50 év alatti korával. A szerkezet maga a Frédérique Constant saját alapkaliberéül fog szolgálni, és az óra- és percfunkción kívül a dátumot is kijelzi. Igaz, ez utóbbit nem a megszokott dátumgyűrűs és ablakos módszerrel; helyette hat órában, a kismásodperc hagyományos helyén egy segédszámlapon olvashatjuk le az aktuális dátumot. A szerkezet díszítése hozza mindazokat a stílusjegyeket, amelyeket egy tekintélyes svájci márkától elvárhatunk: ívelt vonalú genfi csíkok, finoman kidolgozott részletek és természetesen kékített csavarok. További esztétikai elem a tömör rotor mellőzése - helyette a kellő súlyt és így a megfelelő tehetetlenséget a rotor peremén nagy sűrűségű volfrám és réz ötvözet alkalmazásával érték el. Bármely irányba forogjon is a rotor, mozgása mindig energiával látja el a rugóházat. A szerkezet a néhány napos próba alatt megbízhatóan működött, az átlagosan három másodperces eltérés kiválónak tekinthető. Egyedüli kritikai észrevétel, hogy a díszítéseket gépek végezték, így azok teljes mértékben tökéletesek. Ez első olvasatra ellentmondásosnak tűnhet, azonban paradox módon lassan éppen az alig észrevehető, de azért nehezen mégiscsak látható tökéletlenségek értékesebbnek tűnnek, mivel ezek - egyelőre - emberi kéz munkájára utalnak. Persze ha kézi munkával végeznék a díszítést, akkor a Maxime Manufacture nem ott helyezkedne el az árskálán ahol, hanem jóval feljebb - ez viszont aligha illene a Frédérique Constant filozófiájához, amely ugye az "accessible luxury" szlogenjével a legjobb ár/érték arányra törekszik.

Az órát két változatban, tisztán rozsdamentes acél, illetve acél és 18 karátos vörösarany lünettával gyártanak. A tok formáját tekintve egyértelműen a klasszikus vonalhoz sorolható. Ebbe ugyanúgy beleértendő a letisztult, de markáns lünetta és a konvex zafír üveg. Ahogy a szerkezet esetében is, úgy a toknál is jelentős figyelmet fordítottak a díszítésre, amely a felületek különböző megmunkálásában mutatkozik meg. Így a lünettát fényesre polírozták a tok többi része pedig selyemfényű, de az élek polírozottak. Egyértelműen alkalmi óráról lévén szó a vízállóság nem az erények közé tartozik. Az 5 bar/50 méter mélység gyakorlatban azt jelenti, hogy úszni nem kell vele, de még zuhanyozni sem. Ettől függetlenül a korona csavarzáras. A manufaktúra kaliber a hátlapon keresztül is látható. Az üveget körülvevő részen olvasható az óra neve, referencia száma és egyéb jellemzői. Ez persze önmagában aligha említésre méltó, az azonban, hogy csak ezen a kis részen három különböző finist használtak, már igen.

Egy óránál azonban a számlap az, amit a világ is lát. Ez pedig visszafogottan elegánsra sikeredett, a klasszikus Art Déco stílusjegyeket felvonultatva. A dátum kijelzésének módjától eltekintve, nem sok minden utal arra, hogy egy nem mindennapi kaliber bújik meg a számlap alatt. Az ízlés szerint római vagy arab számok szereltek. A mutatók lumineszcensek. Úgy tűnik azonban, hogy azokat inkább csak mint kötelező elem szerepeltették, az óra stílusától talán idegennek tekinthető. Számos más márka meg meri lépni azt, hogy klasszikus alkalmi óráiról hiányzik a lumineszcens festék, ezt talán a Frédérique Constant is megengedhette volna magának.

Lassan félúton járnak azok a vállalkozó kedvű résztvevők, akik az Atlanti-óceánt a legnagyobb erőbedobást igénylő módon - evezéssel - szelik át. Az idei versenyen, amely még tavaly december 16-án indult, a Fortis két brit versenyzőt támogat, akiket útjuk során egy Fortis Marinemaster Automatic narancssárga kaucsukszíjjal kísér.

Az óra az időn túl a napot és a dátumot is kijelzi, és akár 20 bar nyomásig, azaz 200 méteres mélységig is vízálló. A Marinemaster ez utóbbi jellemzőjét a jogász és műszaki végzettségű páros érthető módon nem szeretné próbára tenni. Ahogy szinte kivétel nélkül az összes Fortis órában, így ebben is az ETA szerkezete végzi a munkát, konkrétan a 2836-2-es.

A Piaget idén ünnepeli egyik híres kaliberének, a 12P-nek az ötvenedik évfordulóját, amelyet 1960-ban építettek be először. A kaliber akkoriban a világ leglaposabb automata kaliberének számított, és a most méltó utódjának szánt 1208P a maga 2,35 milliméteres magasságával szintén a jelenleg kapható leglaposabb.

Az új kaliber a Piaget egyik jellegzetes darabjának, az Altiplanonak reinkarnációjában fog bemutatkozni. Az újonnan tervezett, 43 milliméter átmérőjű tokban kap helyet, és így az egész óra mindössze 5,25 milliméter magas. Persze ennek megfelelően túl sok komplikációval nem kell számolni, az idő jelzésére azonban a két központi mutató és a kismásodperc tökéletesen elegendő.

A 12P kaliber 1960-ból...

...és utódja, a 1208P 2010-ből

A leglaposabb kaliberek történetét a Vacheron Constantinnal együtt írta a Piaget, így például a 2 milliméter magas, kézi felhúzású 9P-vel 1957-ben, illetve néhány évvel később a már említett, 2,3 magas automata 12P-vel. A múltban megszerzett tapasztalatokat természetesen a jelenben is kamatoztatják, így a 1208P mellett a manufaktúra szerkezetei között szerepel az 1998-ban kifejlesztett, 2,1 milliméter magas 430P, és a 2007-ben piacra dobott, 2,5 milliméteres 830P. Ahogy a márkatársánál is, úgy a Piaget-nél is léteznek komplikációkkal ellátott lapos kaliberek, mint például a 600P (3,5 milliméter - tourbillion), a 880P (5,65 milliméter - flyback kronográf, második időzóna) és a 855P (5,6 milliméter - öröknaptár, retrográd kijelzés és második időzóna). A leglaposabb automata kaliber, a 1208P tehát egy eleve gazdag kalibercsaládban látja meg napvilágot.

Az egykori Altiplano

Korunk Altiplanoja

Bár csak az alapfunkciókkal rendelkezik, műszaki szempontból mégsincs szégyenkezni valója a 1208P-nek. A csapágygolyók átmérője például mindössze 0,12 milliméter, azaz alig vastagabb, mint egy hajszál. A rotor elhelyezése is problémát okozott, hiszen természeténél fogva ennek nagynak és súlyosnak kell lennie. Ez pedig értelemszerűen jelentősen növeli egy kaliber magasságát. A mikrorotoros megoldás kiváló módja annak, hogy kellő inerciával bíró rotor húzza fel a házban a rugót, amely teljesen felhúzva 40 órás járástartalékot biztosít. A billegő 21.600 féllengést végez óránként. Mesteri alkotásról lévén szó, természetesen a kaliber méltó díszítéséről is gondoskodtak. Ez persze nem csak a megszokott genfi csíkozást és a kékített csavarokat jelenti, hanem az egyes kerekek váltakozó díszítését, a rotoron található Piaget címert és a billegő fölötti apró "P" betűt.

Automata és mindössze 5,25 milliméter magas

Ahogy az óraipar nagyágyúi közül sokan, úgy a Montblanc is biztosra megy idén, és egy történelmi darabbal áll elő a januári, genfi vásárra – elegánsabban - szalonra. Avatottabbak számára persze az előző mondat egyből egy ellentmondást tartalmaz, hiszen a Montblanc elsősorban íróeszközeiről vált ismertté, órákat csak bő egy évtizede készítenek. Ezt történelmi múltnak tekinteni erős túlzásnak nevezhető. A Montblanc ugyanakkor néhány évvel ezelőtt megvásárolta az előző század elején kronográfjairól ismert Minervát, és a „Vintage Chronographe”-fal tulajdonképpen ennek az egykori fényes márkának állít emléket.

A Vintage Chronographe a Montblanc múltba visszatekintő kollekciójának, a Collection Villeret 1858-nak tagja, legjellegzetesebb jegye pedig a központi, spirál alakú tachiméterskála. Ezt egyértelműen az 1920-as és 30-as évek Minerva kronográfjaitól örökölte. A márka megvásárlásakor számos fel nem használt alkatrész, köztük számlapok is a Montblanc tulajdonába kerültek, és számos, korabeli zománcozott számlapon a legkülönbözőbb skálák találhatóak, amelyek mind egy adott területhez, szakmához kötődtek. Ennek megfelelően felfedezhetőek kizárólag regattáknál használható skálázású számlapok, vagy orvosoknak szánt pulzométerrel skálázottak is. Egyes régi számlapokat olyan részletességgel dolgoztak ki, hogy a másodpercek törtrészei is leolvashatóak voltak. Egy részt ennek, másrészt pedig a megbízható és pontos szerkezeteknek köszönhette és köszönheti mind a mai napig a villeret-i székhelyű Minerva előkelő helyét az órabarátok körében.

A Vintage Chronographe számlapjának peremét a teleméter skála foglalja el, így a tachiméterét a központba, spirálba rendezve helyezték el. Ennek megfelelően a kronográf másodpercmutatójával akár három perc hosszúságú időtartamokat is mérhetünk, és olvashatjuk le a hozzátartozó értéket. Funkcionalitás szempontjából így aligha van mire panaszkodni, ám az is örömét lelheti az órában, aki inkább a művészi szépséget keresi. A zománcozás ilyen szinten való művelése már akkoriban is inkább tisztán művészetnek, mintsem iparművészetnek számított, és ha már a Montblanc Collection Villeret 1858-ba szánnak egy órát, akkor hasonló kidolgozottság várható el a jelenben is. A számlap alapjául szolgáló aranylemezre 850 fokra hevítve vitték fel a zománcrétegeket. A már önmagában remekműnek bizonyuló számlap alatt egy másikat is találunk: a Minerva 16-29-es kalibert, amelynek kidolgozottsága semmiben sem marad el a számlapéhoz képest. A maga 38,4 milliméteres átmérőjével kicsinek semmiképp sem nevezhető, így bőven maradhat hely esztétikai megoldások kivitelezésére is. Műszaki szempontból az egyik legfontosabb jegye a szerkezetnek a nagy és nehéz billegő, így a 18000 féllengésszám is kellő pontosságot garantál. Nem hiányzik azonban a hattyúnyak és az oszlopkerék sem.

Ennyi tetszetős „belső” érték után a külsőt sem hanyagolhatták el. A szerkezet persze eleve megszabta, hogy egy inkább nagyobbacska mérettel kell számolni, így a tok végül 43,5 milliméteresre sikeredett. Annak érdekében azonban, hogy a Montblanc Collection Villeret 1858 Vintage Chronographe emlékeztessen is a villeret-beli eredetre, a tokot, beleértve a füleket is, alapjaitól kellett áttervezni. A formatervezők célja ezenfelül a kellően elegáns és exkluzív megjelenés mellett egy kis dinamizmus és műszaki jelleg becsempészése is volt.

Formáját tekintve nem egy mai darab, elvégre az első Fortis Official Cosmonauts Chronograph még 1994-ben került a vásárlóközönséghez. Kronográf lévén értelemszerűen magasabb árfekvésű, a lünettán pedig tachiméter skála kapott helyett.

A rozsdamentes acél tokos óra mára már nem tűnne ki annyira korunk kronográfjai közül, ha nem piros vászon szíjjal szállítanák. Második pillantásra feltűnhet, hogy a számok, indexek és mutatók valahogy máshogy fénylenek; míg a korai Official Cosmonauts Chronograph-ok csak egyszerű lumineszcens (még csak nem is SuperLumiNova) festékréteget kaptak, addig ennél a modellnél trícium sugároz - a szó legszorosabb értelmében. Igazi meglepetés azonban akkor ér, ha a tokot a számlapjára fordítjuk, és az üvegbetétes hátlapon keresztül megvizsgáljuk a szerkezetet. A Fortis kronográfjaiba kivétel nélkül az ETA/Valjoux 7750 kaliberét építi, ebbe a modellbe azonban a Lemania 5100 került. Ez megbízhatóságát és terhelhetőségét tekintve semmiben sem marad el a Swatch csoporton belüli társától, sőt, keletkezésüket tekintve is szinte évre pontosan kortársak. Ez a két tényező bizonyára elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy a gyűjtők érdeklődését felkeltsék, ám értelemszerűen nem csak nekik szánják ezt a modellt.

Magyarországon bizonyára keveseknek cseng ismerősen a Memovox név. Karórákon először a második világháború utáni években jelenet meg az ébresztő funkció, az elsősség pedig az utóbbi időben újra magához térő, három igen mostoha évtizedet maga mögött tudó Vulcaint illeti. A Jaeger-LeCoultre 1950-ben, három évvel később állt elő a saját ébresztő funkcióval bíró órájával, a Memovoxszal, amely mind a mai napig keresett darab.

Ugyan a kézi felhúzós változat esetében az egyik legnagyobb presztízsű óramanufaktúra (nem is olyan idős IWC órákban is találunk Jaeger-LeCoultre kalibereket) csak második volt, 1956-ban ők álltak elő az első automata változattal (815-ös kaliber), amit végül egészen 1968-ig készítettek. Ekkor a teljes Memovox termékvonal gyártása megszűnt. Részben éppen ezért is kedvelt darab, sok gyűjtőnek fáj rá a foga, és kiválóan őrzi értékét.

Ahogy a mechanikus szerkezetek, úgy az ébresztő funkcióval ellátott mechanikus órák is reneszánszukat élik, a svájci óraipar számos szereplője előállt a saját modelljével, mint például az Oris, vagy a Fortis is (amely mellesleg az világ első, ébresztő funkcióval rendelkező kornográfját alkotta meg). A Jager-LeCoultre bő negyvenévnyi szünet után, a cég fennállásának 180. évfordulójára időzítve döntött a Memovox feltámasztásáról. Persze a kollekcióban már korábban is szerepeltek olyan darabok, amelyek hordozták a Memovox nevet, ám ezek sokkal inkább a funkcióra (ébresztő) helyezték a hangsúlyt, mint sem az eredeti Memovoxnak állítottak volna emléket. Ilyen például a Master Compressor Memovox, amely mára már nem része az aktuális kollekciónak. Az ébresztő funkción kívül mi is volt a Memovox jellegzetes vonása? Az, ahogy az ébresztés idejét beállíthattuk. Nem egy újabb mutatót kellett segítségül hívni, hanem a számlap egész központi részét forgathattuk. Ugyanez a megoldást található az új Memovoxon is, ahol egy szerelt arany háromszög játssza a marker szerepét.

Az 50-es évekbeli Memovox 815-ös kalibere ugyan manapság is tökéletesen képes lenne ellátni az új Memovox támasztotta követelményeket, ám a Jaeger-LeCoultre egy újabb, modernebb kaliberrel is rendelkezik. Az újba tehát a 956-as kaliber került, amely a 912-nek a központi tárcsa igényeinek megfelelően módosított változata. Ismerősnek ismerős, hiszen a Master Compressor Diving Alarm Navy SEAL-ben találkozhattunk már vele. A 268 alkatrészből összeállított kaliber 7,45 milliméteres magassága egy kronográféval vethető össze.