A Jaeger-LeCoultre kollekciójában a Reverso talán a legemblematikusabb, és idestova majdnem nyolc évtizede szerepel a márka kollekciójában. Ez még akkor is meglehetősen hosszúnak számít, ha figyelembe vesszük, hogy az óraiparban a termékek élettartama nem hasonlítható össze másokéval. A megújulás kényszere persze ettől függetlenül jelentkezik, és a Reverso Squadra Palermo Open is egy jól sikerült kísérlet erre.

Mivel a Jaeger-LeCoultre a számlapjukat elrejteni képes Reversokat eredetileg a sporttevékenységkor, egészen pontosan lovas póló közben jelentkező sérülések kivédésére alkotta meg, így nem meglepő, hogy az óra nevében a Palermo Open is egy ilyen, argentin bajnokságra utal. Az elfordítható számlap hátulja eredetileg egy teli hátlapot rejtett, amely persze kiváló felületet nyújtott különböző egyedi minták vagy monogramok gravírozásához. Később a Reversok már két számlappal is készültek. A Reverso Squadra Palermo Open ennél szerényebb: hátlapja zömét zafírüveg teszi ki, felfedve ezzel az óra szerkezetét.

Maga az egész óra ugyan téglalap alakú, de a névben a négyzetre való utalás sem alaptalan; ez az elfordítható részre vonatkozik, illetve maga a számlap is meglehetősen szögletes. A teljes tok mérete 34,9 x 50 milliméter és ezzel nagyobb, mint a legnagyobb sima Reverso. A méret tekintetében a Reverso máris kielégíti napjaink igényeit. Annak érdekében, hogy mégsem tűnjön hatalmasnak, a fülek nem követik a tok síkját, hanem összeszűkülnek. A tok fekete részein a fémet vulkanizált kaucsukkal vonták be, ezzel adva egy kis high-tech és egyben sportos beütést az órának, és mellesleg óvja a tok éleit és szögletes vonalait a sérülésektől. A Reverso az Art Déco fénykorában született, így ennek a kornak máig ható stílusjegyei is nem csak nyomokban, hanem teljes pompájukban felfedezhetőek. Kezdve a tok alsó és felső részén lévő jellegzetes párhuzamos vonalaktól a számlap szigorú mértani megszerkesztettségéig, amelynek középső részén lévő mintázata a tokét ismétli.

A nagy vörösarany (500 példányra limitálva) vagy rozsdamentes acél tokot a Jaeger-LeCoultre 754-es manufaktúra automata kalibere szépen kitölti, és a komplikációk tekintetében sem lehet ok panaszra; két összegzős, 12 órás kronográfot, második időzóna idejét kijelző 24 órás segédszámlapot és osztott, nagy dátumot szolgál ki az óra- és percmutatón felül. A 65 órás járástartaléka kellő rugalmasságot nyújt viselőjének. A legszembetűnőbb díszítési elem a szinte mindenütt megtalálható genfi csíkozás, de persze a kékített csavarokat sem kell hiányolnunk. Kifogásolnivalót a szerkezetben nehéz találni, de azonban ez nem vonatkozik az óra egészére. A számlapon sajnos meglehetősen takarékosan bántak a lumineszcens bevonattal, mindössze a mutatók kaptak jelzés értékű mennyiségben, így sötétben bizony nem könnyű leolvasni.

Mint minden évben, így idén is külön modellel köszönti az Officine Panerai a világ legnagyobb, klasszikus vitorlásait felvonultató regatta résztvevőit. A Classic Yachts Challenge főtámogatójaként egyértelmű, hogy a különböző osztályok nyertesei az elismerés mellé ezt az órát is megkapják.

Azt, hogy az Officine Panerai a vitorlázás támogatását komolyan gondolja, mi sem bizonyítja jobban, hogy évről-évre komoly komplikációkkal bíró modelleket ajánlanak fel. Ehhez jön még, a Panerai által megvásárolt és több mint egy éves munkával felújított 1936-as ketch, az Eilean, amely szintén részt vesz a regattán.

Megszakítva a korábbi évek hagyományait, idén az Officine Panerai nem a Luminor modellre alapozta a regatta tiszteletére alkotott modelljét, hanem a Radiomirre. Ha e kettő közül a kifinomult jelzőt csak az egyikre lehet aggatni, akkor az bizony a Radiomir vonal lenne, cserébe a Luminorok a dinamikust érdemelnék ki. A nyugodt, kiegyensúlyozott stílus a Radiomirek számlapján is megjelenik, azok mind letisztultak, minden fajta felesleges sallangtól mentesek. Kezdve a kismásodperctől, a komplikációk megjelenítése is kevésbé hangsúlyos szerephez jut.

Ez mind azonban csak fenntartásokkal mondható el az idei Radiomir Regatta 1/8 seconds-ről (PAM343). Ez a darab ugyanis egy kronográf, sőt egyből egy rattrapante-kronográf, amely dupla központi kronográfmutatója révén nem csak időtartamok, hanem részidők mérés közbeni megállapítására is képes. A kronográfok óhatatlanul lendületet visznek a számlapra, különösen igaz ez az OP XXI kaliberre, amely a nyolcadmásodperceket is kijelzi. Ennek megfelelően a kilenc óránál lévő segédszámlap mutatója a kronográf működtetésekor eszeveszetten forog. A vele átellenben lévő percösszegző külső ívén találjuk a csomóra kialakított tachiméter skálát, így hajónk átlagsebességét is megállapíthatjuk. A számlap többi része természetesen a Panerai hagyományos "szendvics" technológiájának megfelelően készült, azaz maguk az arab számok és indexek nem a fekete számlapon találhatóak, hanem alatta. Ezt a fekete számlapot ugyanis a számok és indexek formájában az adott helyen áttörték, a világos, lumineszcens alap pedig szemmel is jól észrevehető módon ez alatt található.

Az Officine Panerai kollekció a PAM343-mal tehát egy valóban különleges darabbal bővült volna, ha négy évvel ezelőtt nem álltak volna már elő egy szinte azonos modellel, a PAM246-tal. Ettől függetlenül persze mégis csak egy különlegességről van szó, és különbségek is jócskán akadnak. A legszembetűnőbb egyből a méret: az idei két millimétert nőve, már 47 milliméteres, mérete miatt a kényelmes viselet érdekében az anyaga titán, szemben a korábbi rozsdamentes acéljával. Maga a számlap is jelentős változáson esett át. A nyolcadmásodperc összegzője az új modellen kevésbé hangsúlyos szerephez jutott, ezzel pedig talán jobban illeszkedve a Radiomir számlapok letisztult világához. A számlap pereméről eltűnt a motorsport kiszolgálásához skálázott tachiméter skála, amelyet talán bátran nevezhetünk idegen elemnek Panerai órákon.

A 150. születésnapját ünneplő márka őszig végiglátogatja a TAG Heuer márkabutikok egy részét, Budapesten április 15. és 20. között tartózkodnak. Az világ körüli utat a környezettudatosság jegyében egy teljes egészében elektromos hajtású gépkocsival teszik meg, amelynek csomagtartójában jelképesen ott utaznak azok az órák is, amelyeket egyébként a TAG Heuer múzeumban lehetne csak megtekinteni, és amelyekért érdemes lehet ellátogatni a budapesti TAG Heuer Butikba.

A kiállított órák legöregebb darabja az 1911-es Time of Trip kronográf, de említésre érdemes még a századmásodpercek mérésére alkalmas Mikrograph, illetve a világon elsőként az ár-apály jelenség kronográfon megjelenítő Mareograph. Ezek persze már a régmúlt darabjai, viszont a Carrera és Monaco név mai is a márka húzónevei közé tartozik, az legújabb inkarnációkkal összevetni az első modelleket sok tanulsággal szolgálhat.

A kiállítás persze nem csak a múltra koncentrál. A majd csak az év közepétől kapható TAG Heuer Carrera Calibre 1887 is meg lehet csodálni, és persze a márka két legnagyobb büszkesége, a Monaco V4 és a Pendulum is ott lesz. Míg utóbbi nyilvánvalóan először jár Magyarországon, addig ugyanez elmondható a Monaco V4-ről is, pedig azt a modellt már jó néhány éve bemutatták. A kiállításon értelemszerűen már nem a tanulmányóra, hanem a működőképes modell lesz látható.

Ha egy óramárka valamely modelljét ki szeretné emelni kollekciója többi darabja közül, akkor az egyik lehetséges út egy manufaktúra szerkezet megalkotása és beépítése. Viszont, ha kifejezetten büszke is az adott órára, és mellesleg nem csak a kollekciójától, hanem a többi márka hasonló kaliberű időmérőitől is meg szeretnék különböztetni, akkor a manufaktúra szerkezetet nem csak mérnöki, hanem sokkal inkább iparművészeti szemmel tervezik. Mintapéldánya ennek a szemléletnek az Hublot King Power Tourbillon Manufacture.

Az esztétika előnyben részesítése nem jelenti a műszaki vonal háttérbe szorulását, sőt, ha ugyanazokat a kvalitásokat várják el, mint a hagyományos manufaktúra kalibereknél, akkor valójában az adott márka rejtett képességeit is napfényre hozza. Az Hublot King Power Tourbillon Manufacture esetében ez a szimmetrikus számlapon ölt testet.

Természetesen nem véletlenül döntöttek egy ilyen óra megalkotása mellett. Egyből két ok is szólt mellette: az egyik a márka 30 éves születésnapja, a másik pedig a megünneplése annak, hogy az Hublot immár saját szerkezeteket is képes készíteni. A spanyolviaszt természetesen nem az Hublot találta fel, a szükséges ismeretek egy, már megszűnt szerkezetkészítő vállalkozástól származnak, amelynek szellemi öröksége az Hublot-ra szállt. A HUB 6002 tourbillon kalibert így méltán tekinthetik sajátjuknak, elvégre nem egészen hat évbe telt annak megalkotása.

A szerkezetet kézzel kell felhúzni, és meglehetősen hosszú, 120 órás járástartalékkal rendelkezik. A számlapon az órák és percek a megszokott központi helyük helyett felfele csúsztak el, méretben pedig a tourbillonhoz igazították, megszüntetve ezzel a tourbillon kismásodperc szerepét és egyenrangúvá emelve azt a felette lévő óra- és percmutató számlapjával. A szimmetrikus összképet az oszlopokról kinyúló hidak teszik teljessé. Az óra egésze, így a 48 milliméter átmérőjű kerámia tok is fekete, igazodva ezzel az éppen az Hublot által bevezetett trendhez. Ugyanis a márkát az utóbbi években újra felvirágoztató vezetőjéhez köthető az egészében fekete óra koncepciója, amelyet sejtelmesen csak "látható láthatatlanságnak" hív. Elgondolásának lényege, hogy egy csuklón a fekete órát mindenki észreveszi, ugyanakkor azt beazonosítani meglehetősen nehéz. A pontos modellt egyedül csak a viselő ismeri. Magyarul az óra ugyan látható, de beazonosítani nem, vagy csak nehezen lehet. A kerámia feketített titánnal (PVD) társul.

Az státusszimbólumnak tekinthető Breitling for Bentley kollekció darabjai egy újabb markáns órával, a Bentley Supersports-szal bővült. Az időmérőt a bázeli órakiállításon mutatták be az érdeklődőknek, és ezer darabos példányszámban készül majd.

A Bentley Supersports 48,7 milliméter átmérőjű tokja rozsdamentes acélból, az óra hátlapja pedig titánból lett megmunkálva. A tok legjellegzetesebb eleme a recézett lünetta, amely mára már közismerten a Bentley kezelőszerveinek felületét idézi. Természetesen nem hiányozhat a lünettával mozgatott logarléc sem, amellyel az óra stílusához méltóan a sebesség függvényében végezhetünk számításokat. A Breitling for Bentley óra számlapját mindkét oldalán tükröződésmentesített zafírüveg fedi, vízbe merülve pedig száz méter mélyre merülhetünk le vele.

A markáns külsőhöz az ETA 2892-A2-n alapuló, 38 köves, 28800 féllengésszámú Breitling 26B automata szerkezet jár. Mint minden Breitling óra, természetesen ez is rendelkezik kronométer tanúsítvánnyal.

A szerkezet funkciók egész tárházát vonultatja fel, így a kötelező elemeken, mint az óra, perc, másodperc és a dátum kijelzésén felül egy negyedmásodperc pontosságú kronográfot is kapunk, amelynek mutatott értékét a széles számlapnak és a részletes skálázásnak köszönhetően le is lehet olvasni. Kronográfoktól szokatlan módon nem csak a másodperceket olvashatjuk le a központi mutatóról, hanem a perceket is. Az óraösszegző már hagyományos kivitelezésű, de szintén szokatlan helyen, kilenc órában kapott helyet. A kismásodperc mutatója három óránál rója köreit. A számlap közepén lévő skála egyszázig futó skálázásával a kronográf által mért másodpercek és percek század részei olvashatóak le.

A Breitling Bentley Supersports a szokásos fix tachiméter mellett, amelyet szerényen 750 km/h-ra skáláztak egy független tachimétert is kapott. Míg a konvencionális változatok legfeljebb 60 másodperc elteltéig, azaz 60 km/h értékig képesek mérni, addig a lünettával mozgatható logarléc segítségével az eltelt időtől függetlenül állapíthatjuk meg átlagsebességünket.

A Breitling nevét és a repülést még azok is képesek összekapcsolni, akiknek az órák világa teljesen ismeretlen. A kicsit tapasztaltabbak azonban a repülés mellett a merülést, a búvárkodást is megemlítik. A Breitling múltja ezen a téren ugyan nem olyan jelentős, de azért mégis több évtizedre tekint vissza.

Konkrétan 1957-ig. Az ötvenes években kezdett a búvárkodás, mint sportolás lassan elterjedni, és ezt a trendet lovagolta meg a Breitling a Superocean modelljével. Amivel akkor kitűnt az a funkcionalitása volt, hiszen a 200 méteres vízállóságot akkoriban messze nem lehetett általánosnak nevezni.

Az idei bázeli vásáron bemutatott legújabb Superocean modell nagyon sok szempontból szakít a korábbi modellek stílusjegyeivel, és így - ahogy ez lenni szokott - vegyes fogadtatásban részesült. A Superocean jóformán teljesen megújult, számlapjának élénk színeivel és számainak dinamikus tipográfiájával a merev professzionalizmust hagyja maga mögött, hogy az kifejezetten vidám, fiatalos kisugárzásra cserélje. Ez persze nem jelenti azt, hogy az óra műszaki szempontból is veszített volna profizmusából.

A tok megegyezik a közelmúlt Superocean modelljeiével, ugyanúgy 42 milliméter átmérőjű, azonban a héliumszelepet kilencből tíz órába költöztették. Lényegesen radikálisabb a változás a lünettán: a korábbiak precízen tagolt skáláját egy lazább megjelenésűre cserélték. Háttérül pedig nem a rozsdamentes acél polírozott felülete szolgál, hanem egy kaucsuk gyűrű. A lünetta oldaláról a jellegzetes csavarok is eltűntek, amelyek esztétikai funkciójukon kívül az akár kesztyűben történő kezelést is segítették. Az új Superocean lünetta oldala ehelyett erősen recézett. Az esztétika oltárán feláldozták azonban a búvárlünettákra jellemző nagy, lumineszcens markert, így ebből a szempontból a professzionalizmus image-e csorbát szenved. Persze mint minden valamire való búváróra esetében, forgatni csak egy irányba lehet.

Radikális a változás a számlapon is. Szerencsére itt azonban nem fukarkodtak a SuperLumiNovával, már ahova jutott. Ez kizárólag a hat, kilenc és tizenkét órában lévő indexekre vonatkozik, három órában a dátumablaknak kellett a hely. Itt egyébként a dátumot fehér alapon olvashatjuk le, azonban elképzelhető, hogy a fehér számok fekete alapon jobban illettek volna a számlap egészéhez. A mutatók kifejezetten markánsak és felületük zöme lumineszcens, és szintén új stílust képviselnek, hiszen a korábbi Superoceanek szigonyra emlékeztető nyílfejű óramutatóját elbúcsúztatták. Hasonló koncepció mentén készült a másodpercmutató, amely szintén leolvasható sötétben, és keretét a számlap peremének színével hozták összhangba. A kronométer pontosságért az ETA 2824-2 alapuló 17-es Breitling kaliber felel.

Még röpke két évnek kellene eltelnie ahhoz, hogy a Fortis megünnepelhesse alapításának századik évfordulóját, ám úgy tűnik ez a néhány év ide vagy oda nem oszt, nem szoroz a grencheni székhelyű márkánál. Az új Spaceleader immár a második modell, amellyel a Fortis centenáriumát ünnepli, és ha ilyen tempóban haladnak, akkor vagy nem marad semmi a tényleges évfordulóra, vagy valami igazán meghökkentővel kell majd előállniuk.

Ellentétben az első jubileumi modellel, ennek a darabnak van előfutára, és ráadásul sok elemet sikerült is átemelni a majdnem negyven évvel ezelőtti Spaceleaderből. Már ez az egykori óra is sok tekintetben különbözött akkori társaitól, és már akkor az űrbe, és így a jövőbe mutatott, amikor a Fortis-t még a legkevesebben kapcsolták össze az űrrepüléssel. A korai Spaceleader tokjának formája szinte semmiben sem különbözött az abban a korban hihetetlen mennyiségben gyártottakétól, annak fekete színe együtt a polírozott lünettával, a sima, fekete szíjjal és a viszonylag mély számlappal azonban korát jócskán megelőzve valóban futurisztikusnak hatott.

Ezek az elemek a jelen Spaceleaderjén is visszaköszönnek. A tervezői munkát azonban ez esetben nem a cégvezér irányítása alatt lévő formatervezői csapat végezte, hanem a Volkswagen Design szakemberei. Ezt a megoldást a Fortis egyébként előszeretettel alkalmazza a limitált példányszámú modelljeinél, pontosabban azoknál, amelyek nem a standard kollekció valamely darabjának értékes fémből készült változatai. Mivel kevésbé meglepő módon a Volkswagen Design elsősorban a gépkocsik tervezésében szerzett tapasztalatot, így érthető, hogy miért is a kerek, gömbölyű formák uralkodnak. Bármennyire is keressük, a tokon egyetlenegy éles szöget sem találunk. Ebbe beletartozik az is, hogy a fülek is teljes egészében hiányoznak. A Fortis-nál ez nem jelent azonban feltétlenül teljesen új, ismeretlen területet. Jó néhány évtizeddel ezelőtt a Flipper modelleket is hasonló koncepció mentén készítették, igaz, azokat egy hagyományos megjelenésű keretbe kellett bepattintani ahhoz, hogy viselni is lehessen. Az új Spaceleader esetében jogosan merül fel a kérdés, hogy fülek híján mégis mi fogja majd azt a szíjhoz. A válasz a képeken jól kivehető: a kaucsuk szíj pontosan a tok kétharmadát fogja közre, az elmozdulást pedig az egyben koronavédőként is szolgáló kronográf nyomógombok akadályozzák meg.

Annak ellenére, hogy a Volkswagen tervezte az órát, a számlap az, ahol a legkevésbé kaptak szabad kezet - elvégre mégiscsak ez határozza meg leginkább egy márka stílusát. A Fortis-ra jellemző igen erős kontrasztok, a háttértől élesen elkülönülő számok, illetve a funkcionalitás jegyében kifejezetten puritán, mégis nagyon határozott megjelenés itt is maradéktalanul felfedezhető. Az elrendezését illetően újdonságról nem lehet beszámolni, mindent a szokott helyén találunk: kismásodperc kilenc, óra- és percösszegző hat, illetve tizenkettő, dátumablak három órában. A számlap peremére került robusztus indexek segítik a pontos idő leolvasását, amelyek közül a negyedekben lévők a számlap fölé is benyúlnak. Ezek pusztán esztétikai funkciót szolgálnak jól illeszkedve a vaskos óra- és percmutatókhoz. E kettő árnyékában elveszik a kronográf másodpercmutatója. Itt azonban tudatos döntésről van szó: a szinte egészében fekete színű mutatónak csak a feje fehér, így nem szól bele a két vastag mutató és a számlap játékába.

A TAG Heuer az utóbbi években számos, akár óratörténeti szempontból is jelentős műszaki újítással állt elő, amelyek közül talán a V4 tanulmányórából kinőtt Monaco V4 a legfigyelemreméltóbb. Talán kevésbé érdekes, de jelentőségében valószínűleg hasonlóan fontos, vagy talán még azt is felülmúlhatja legújabb fejlesztésük, a hajszálrugó nélküli billegő.

Billegőt évszázadok óta hajszálrugó nélkül elképzelni nem nagyon lehet. Bármennyire is zseniális találmány volt, a környezeti hatások mind a billegőre, mind a hajszálrugóra negatív hatással voltak. A tourbillonnal a gravitáció káros hatásait ki lehetett küszöbölni, de a hőmérsékletingadozásra a rugó továbbra is érzékeny maradt. Az anyagtudomány fejlődésével megjelentek a szilikon billegők, illetve gátkerekek is, amelyek így már sokkal jobban tűrték a hőmérséklet változásokat. A következő logikus lépés a hajszálrugó környezettől való függetlenítése lenne.

A TAG Heuer más szemszögből közelítette meg a kérdést, és a hajszálrugó elhagyására keresett és talált megoldást. A mágnesességhez nyúltak, és ezzel helyettesítették a hajszálrugót. Közismert, hogy a mágneses mezők nem feltétlenül vannak pozitív hatással az óraszerkezetekre, azonban, hogy a Pendulumra keresztelt mágneses elven működő billegő káros hatásait hogyan sikerült semlegesíteniük, egyelőre titok övezi.

A Pendulum rendkívül magas frekvenciájával is feltűnést kelt: 6 Hertzen, óránként 43200 féllengést végezve üzemel. A működés mikéntjét a képek, illetve a csatolt video kiválóan megvilágítja.

A Breitling kollekció belépőszintű órái közé sorolhatjuk a Colt GMT modelleket, amelyek nemrég estek át egy „ráncfelvarráson”, és immár egy „+” jegyet viselnek nevük mögött. Ettől függetlenül a klasszikusabb darabokra vágyók továbbra is dönthetnek még a korábbi változat mellett, az ugyanis a Breitling kollekció része marad. A Coltokat jellemző határozott stílus, és erőt sugárzó külső természetesen az új Coltnál is megmaradt.

Természetesen a funkciók terén nem jelentkezett újdonsággal a grencheni gyártó, így azokat továbbra is a négy központi mutató segítségével olvashatjuk le, illetve a dátumhoz a három órában lévő ablakra kell egy pillantást vetni.

A kiöregedő Colt GMT - avittnak csak a GMT+ társaságában tűnhet

A Coltok eredetileg a manapság már meglehetősen szűkösen fellelhető és ugyancsak borsos áron gazdát cserélő Unitime modellekből nőttek ki, ugyanakkor megjelenésükben jóformán semmi közöset nem találunk már. A két Colt GMT között azért nem ennyire drasztikus a különbség, azonban mégiscsak jól elkülöníthető a két modell más-más formanyelve. Míg a korábbi egyértelműen a légcsavaros repülőgépek műszerfaláról ismert világot viszi tovább, és így szükségszerűen a tokon is megfigyelhetőek még az 1950-60-as években gyökerező vonalak. A GMT+ azonban egyértelműen a XXI. század szülöttje, és ennek megfelelően egy-két régi Breitling axiómával is szakít. Ilyen például a mozgalmas számlapok használata, ahol egyik skála szinte a másikat érte. Még olyan egyszerű modelleken, mint a GMT-nél is megfigyelhető az erre való törekvés. A repülésben azonban úgy tűnik végérvényesen lezárult az analóg eszközök használatának világa, legfeljebb a legalapvetőbb műszereket duplázzák meg analógokkal. Mivel a Breitling elsősorban a repüléshez kötötte magát, így kénytelen-kelletlen követni kell a fejlődést. Ezt ráadásul egy olyan időben kell megtennie, amikor a mechanikus kaliberek reneszánszát éljük, közhellyel élve a múltat kell a jövővel összeegyeztetnie. Megoldásként a formanyelvet találták, aminek a GMT+ több szempontból is eleget tesz.

Az egyre nagyobb méret utáni hajszában az új Colt GMT+ is „felszedett” néhány millimétert, a 41,3-as átmérőjével azonban átlagosnak számít. Az egész megjelenés a megszokott erős és markáns jelzőkön kívül talán még az áramvonalassal írható le. Különösen igaz ez a fémszíjas változatra, de a bőr-, illetve kaucsukszíjas változatoknál is hézagmentes az illeszkedés a tokkal. A legszembetűnőbb azonban a számlap letisztultsága. Igaz ez annak ellenére, hogy a számlapon jócskán maradt még felirat. Sokat segített azonban, hogy a második időzóna 24 órás skálája a számlap peremére került. A lünettán is csak a legszükségesebb számok szerepelnek. Annak ellenére, hogy a számlapot a letisztultság jellemzi, az indexek alá koncentrikus körök formájában mégis sikerült egy új esztétikai elemet becsempészni. Nehéz ugyanakkor megbarátkozni a fekete számlapos változatoknál a világos hátterű dátumablakkal.

Az ismert Hublot a napokban rántotta le a leplet új szülöttjéről, a King Power Alinghi óráról, mely a márka partnerkapcsolatát erősíti az Alinghi vitorlás csapattal. A Swiss Alinghi csapat a 33. Amerikai Kupa címvédője.

A Hublot King Power Alinghi óra mikroszemcse fúvott fekete kerámia tokban kapható, átmérője 48mm. Az lünetta ugyanebből az anyagból készült, oldalát fekete kaucsukkal vonták be, az egészet pedig 6 fekete vákuumplazma eljárással kezelt, fején H betűt mintázó titán csavarral rögzítették. A fülek és a tok oldalán lévő berakások fekete kompozit anyagból készültek. Az tok megszokott helyén találhatóak a PVD-kezelt fekete titán nyomógombok illetve a korona. Utóbbit fekete gumi berakások díszítik. A számlapot zafírüveg fedi, amelynek mindkét oldala tükröződésmentes bevonatot kapott, hogy így zavartalanul gyönyörködhessünk a számlap felöl is nyitott szerkezetben.

A King Power Alinghi automata felhúzású mechanikus kronográf szerkezete a HUB4400, amelyet 252 egyedi alkatrészből és 27 kőből készül.

A szerkezetben a tok finisével megegyező eljárással alkották meg a fekete króm hidakat, illetve ugyanilyen anyagból készült az alaplemez is. A szerkezet az Hublot filozófiájához méltóan nem valamely hétköznapi anyagból készült, hanem wolfram-karbidból, amelyet ráadásul az óra sötét tónusának megfelelően PVD eljárással feketítettek. A szerkezet 42 órás járástartalékkal rendelkezik. Az újszerű Hublot óra egy többszintű számlapot kapott, melynek részei a fekete segédszámlapok, illetve a SuperLumiNovával bevont, feketített nikkelből megformált indexek is. Az Alinghi logója számlapon 9 óránál kapott helyet. Az időt a selyemfényű feketített nikkel mutatók, hegyükön SuperLumiNovával jelzik.

Ha a Hamilton múltja kerül szóba, úgy a második világháborúban betöltött szerepe miatt szinte mindenkinek a klasszikus katonai órák jutnak eszébe. A márka azonban jóval előbb, még a XIX-XX. század fordulóján tette le a névjegyét, amikor is számos amerikai vasúttársaságot látott el zsebórákkal, amelyek pontosságuk és megbízhatóságuk révén nagyban hozzájárultak a biztonság növeléséhez. A vasút azonban csak a XIX. században számított a haladás jelképének, helyét a XX-ban a repülés vette át, vasútszerelmesek azonban ma is vannak, őket pedig meglehetősen kevés márka szolgálja ki. A Hamiltont pedig már csak a múltja is kötelezi.

Az automata kronográf egyből egy új kollekció első darabja, amely kollekciót kevésbé meglepő módon RailRoadnak, Vasútnak hívnak majd. A kronográf a 46 milliméteres átmérőjével a legnagyobb darab lesz. Az egykori Hamilton vasúti órák mind – már-már - klasszikus megjelenésű zsebórák voltak, ezek vonásai közül azonban sajnos semmi sem került át az új karórára. Persze nem feltétlenül kell követni a régmúlt vonalait, abból kiindulva újat is lehet alkotni. A RailRoad kollekció kronográfja acélosan fekete megjelenésével a nagy teljesítményű gőzmozdonyok világát eleveníti meg, tipográfiája és formanyelve pedig egyenesen a jelenbe hozza azokat, mintha soha nem is járt volna el fölöttük az idő. Ennél nagyobb hízelgés aligha kell egy vasútbarátnak.

A híres vasutas zsebórák egyike

Az esztétika azonban részben sajnos a funkcionalitás rovására ment. A sötét számlapon az antracit indexeket még csak észre lehet venni, azonban ez már csak jóindulattal mondható el a kismásodpercről  és a központba elhelyezett spirálos tachiméter skáláról. A helyzet a mutatók terén is hasonló. A két vastagabb mutató világos hegye nagy segítség, ahogy a tizenkét órában lévő perc-, illetve a hatban elhelyezett óraösszegző fényes kerete is. A két másodpercmutatóval azonban már más a helyzet. Elismerés jár azonban a három órában lévő dátumablak fölé helyezett nagyítóért. Ne feledjük, egy eleve nagy, 46 milliméteres darabbal van dolgunk. Ilyen méreteknél ritkán használják ezt a megoldást, azonban a fekete uralkodó színe miatt itt előnyös.

A Swatch csoport tagjaként az órába értelemszerűen ETA kaliber került, abból is a részben újnak számító Valgranges A07.211. Ez ugye napjaink legelterjedtebb svájci kronográf kaliberének, a 7750-nek jelentéktelen apróságoktól eltekintve alapvetően csak méretében nyújtott mása. Forgalomban csupán néhány éve van, így erről messzemenő tapasztalatokat levonni nem lehet - legfeljebb annyit, hogy a nagyobb méret miatt talán valamivel egyszerűbb lesz a szervizelhetősége, mint az ebből a szempontból nem éppen népszerű 7750-é.

Az Oris legújabb modelljével a jazz egyik legnagyobb alakjának, Oscar Petersonnak kíván emléket állítani. Az óra példányszámát 1925 darabra limitálták, ami szintén beszédes, hiszen a jazz-zongorista születési dátumát idézi fel emlékezetünkben. Az Oris új órájával a 2010-es Baselworldön találkozhatunk először.

Mivel a zongora volt Peterson kedvence, így természetesen ez a hangszer is visszaköszön az órán: az indexeket a zongora billentyűinek mása jelöli, a számlap pedig egy hanglemezre emlékezteti viselőjét. Az Oscar Peterson Limited Editionre pillantva rögtön szembetűnik, hogy az órák számozására használt római számok közül a VIII-as, ez vörösarany. Persze ez sem véletlen, hiszen az Oris eképpen utal Peterson Grammy-díjainak számára. A nikkel óra- és percmutatót Super-LumiNova bevonattal látták el, a dátumablakot 6 óránál találhatjuk. A rozsdamentes acélból készült tok átmérője 42mm, mindkét oldalát tükröződésmentesített domború zafírüveg borítja. Az óra 100 méterig vízálló, sorszámozott hátlapjára Oscar Peterson sajátos jelképét, egy oroszlánt gravíroztak. Az Oris limitált példányszámú óráját automata szerkezet kelti életre, funkcióit az órák, percek, másodpercek és a dátum kijelzése alkotja. Az Oris új modelljéhez fekete, krokodilbőr mintázatú borjúbőr szíj társul, melyet zsanérzárral erősíthetünk csuklónkra.

A független elit órásmestereket összefogó AHCI-nek tagjaként Becsei Áron neve és BEXEI márkája egyre jobban cseng műértők és órabarátok fülében. A zömében svájciakból álló szűk három tucat tag közül nem csak Magyarországot, hanem jóformán a teljes egész volt keleti blokkot képviseli. Mesteri tevékenységének egyik újabb ékes bizonyítéka legfiatalabb kollekciója, a BEXEI Dignitas 2010. A kollekció a presztízs, az érdem, a méltóság és a tekintély irányvonalait követve folytatja a saját tervezésű és kivitelezésű, kézzel készített órák filozófiáját. Az új kollekciót három darabján, a Tourbillon Diagonal, a Pure és a Power Reserve modelleken keresztül ismerhetjük meg.

A Dignitas kollekció legkomplikáltabb darabja a Tourbillon Diagonal, melynek különlegessége a szerkezetben átlósan elhelyezett tourbillon. A szabadalmaztatás alatt álló, forradalmian új megoldás, Becsei Áron legújabb találmánya, amely a gravitációnak a billegőre gyakorolt káros hatását egyből duplán igyekszik kiküszöbölni. A tourbillon átlós elrendezése csökkenti az amplitúdó különbséget az óra függőleges - napközben a csuklón - és vízszintes - éjjel az asztalra téve - helyzete között. Ezen felül kiegyenlíti a billegő kiegyensúlyozatlanságát is. A Tourbillon Diagonal az óra, perc és másodperc kijelzését illetően is különleges komplikációkkal rendelkezik. A digitális óra kijelzés, a retrográd percmutató valamint a másodperc kijelzése a tourbillon rendszerhez tartozó csonkakúp-szelet számlapon kétség kívül nem mindennapi megoldásnak számít. Az órában a saját tervezésű és kivitelezésű BEXEI szerkezet ketyeg, melyet platina csavaros invar billegővel szereltek. Az óra 42 mm átmérőjű tokja, koronája és szerelt számlapjainak egy része is 18 karátos aranyból (fehér, sárga vagy vörös) készültek. A fő számlap gilosált argentium (nagy részt ezüst (92,5%), réz és germánium ötvözete) vagy kézi vésett (virágmintás), melyet kékített (vagy sárga-, vagy vörösaranyozott, vagy ródiumozott) acél mutatók díszítenek. A Tourbillon Diagonal számlapja fölé kupolaként borul a domború zafírüveg, a szerkezetet pedig hátulról is megcsodálhatjuk. A kézzel varrott bőrszíjat 18 karátos arany (fehér, sárga vagy vörös) tüskezárral rögzíthetjük a csuklón.

A komplikáltabb szerkezet helyett a letisztult látványt előtérbe helyezők számára a Dignitas Pure modellje lehet ideális választás, amelyet a kollekció „alapmodelljének” tekinthetünk. Becsei Áron ezen órája is követi a tradicionális órakészítés alapjait, kifinomult megjelenését pedig a legprecízebb technikák alkalmazásával éri el. Természetesen a minőséget itt is a kompromisszum nélküliség jellemzi, amely a független órás keze munkáját dicséri. A 42 milliméter átmérőjű Dignitas Pure-nak egyedi megjelenést kölcsönöznek a megszokottól eltérő, ovális szerelt számlapok, melyeket kékített (vagy sárga-, vagy vörösaranyozott, vagy ródiummal bevont) acél mutatók tesznek még látványosabbá. A szemünkkel játszik a különleges ovális, de valójában köralakú óra/perc kijelzés, amely a hat óránál elhelyezett kismásodperccel együtt alakítja ki azt a formavilágot, amely egyszerre eleveníti meg a majdnem egy évszázaddal ezelőtt diadalútjának indult Art Déco irányzatot, illetve képviseli a modern stílusnyelvet is. Kevésbé meglepő módon ebben az órába is saját tervezésű és kivitelezésű BEXEI szerkezet került, melynek járástartaléka 40 óra. Az exkluzív megjelenést a színek harmóniája is erősíti, tokja és koronája is 18 karátos aranyból (fehér, vagy sárga, vagy vörös) készült, számlapja a kollekció másik két darabjához hasonlóan gilosált argentium vagy virágmintás. Ez utóbbi kézzel vésett.

A Dignitas kollekció harmadik képviselője, a Power Reserve, amely első ránézésre szinte megegyezik kisebbik testvérével, a Pure modellel. Egyhamar felfedezzük azonban a 12 óránál elhelyezte járástartalék indikációt. A Pure-ral nem csak a külső, hanem a szerkezet is megegyezik, értelemszerűen a járástartalék kijelzéséhez használt 18 karátos kerékrendszerrel kiegészítve. A Dignitas kollekció darabjai felett elmerengve nem lehet nem észrevenni azokat a vonásokat, amelyek a Becsei által készített első karórára, a Primus-ra utalnak, így erre a kollekcióra a Primus szerves folytatásaként tekinthetünk.

A Vanquish nevet hallván valószínűleg lényegesen többen asszociálnak az egyik James Bond filmben szereplő Aston Martinra, mintsem egy TAG Heuer órára, bár az sem lenne meglepő, ha senkinek sem mondana semmit. Pedig nem árt megjegyezni ezt a nevet, ugyanis a TAG Heuer Vanquish-ben egy kivételes kaliber ketyeg. Illetve nézőponttól függően kettő.

Talán többet mond a Vanquish név, ha Carrera Calibre 360-nak hívjuk. Igaz, a Vanquish egy tanulmányóra, amely idestova már öt éves, ám külseje nagyban befolyásolta a Carrera és különösen a Grand Carrera formavilágát. Ám a külső mellett sokkal izgalmasabb az, amit a számlap alatt találunk. A Vanquish ugyanis az első karóra, amely mechanikus szerkezettel képes századmásodperces pontossággal mérni. Kevésbé meglepő módon hagyományos kézi stopperek már jó pár évtizeddel korábban képesek voltak erre, és a TAG Heuer elődje, a Heuer is rendelkezett ilyen modellel.

A Grand Carrerák stílusjegyei a tanulmány TAG Heuer Vanquish-en

Tanulmány lévén a Vanquish-ből mindössze 11 példány készült, amelyből az elsőt jótékonysági árverésen adták el, míg a maradék tíz értékesítésével négy svájci kereskedőt bíztak meg. Ezzel azonban a történet nem ért véget. A TAG Heuer az elmúlt évtizedben meggyőző módon ültette át tanulmányait késztermékké, elég, ha csak Monaco LS-re, a Monaco V4-re vagy éppen a Vanquish szériamodelljére, a Carrera Calibre 360-ra gondolunk. Ez utóbbi is limitált modell maradt, de már jóval nagyobb példányszámban került ki a TAG Heuer műhelyeiből. Az arany tokos Carrera Calibre 360-ből összesen 500 látott napvilágot, amelyeket annak rendje és módja szerint nagyon gyorsan elkapkodtak.

A Vanquish műszaki alapjain nyugvó Carrera Calibre 360

Műszaki szempontból alapvetően csupán egy gondot kellett megbízhatóan megoldani: a kronográf rendkívül magas frekvenciájából adódó kopást. Ennek érdekében mind a Vanquish-be, mind a Carrera Calibre 360-ba egy két gátlóművel rendelkező szerkezet került. Az alapja pedig nem más, mint egy minőségi, ám mégiscsak tömegterméknek számító egyszerű, hárommutatós ETA kaliber, amelyet a TAG Heuer fejlesztésű kronográf szerkezettel "patkoltak" meg. A szerkezet billegője alapesetben az óránként megszokott 28800-as féllengéssel végzi dolgát, a két órában lévő piros fejű nyomógombot megnyomva azonban ez a szám 360.000-ra ugrik. Ez az érték nem csak tízszer nagyobb a jelenleg a piacon kapható bármely más szerkezetben találhatónál, hanem igen komoly igénybevételnek teszi ki elsősorban a gátkereket és az emelő- illetve vezetőköveket.

A Jaeger-LeCoultre manufaktúrát kivétel nélkül mindenki a legnagyobb presztízsű svájci óramárkák közé sorolja, és erre a címre a le sentier-iek minden szempontból rá is szolgáltak. Megoldásaikkal, alkotásaik kidolgozottságaival és kifinomult formavilágukkal több, mint egyszer bizonyították, hogy rászolgáltak az elismerésre, elvégre nem hiába évtizedek óta egyik termékük Svájc állami ajándéka. Nem lehet azonban mindig csak a múltban élni, haladni kell a korral, ami jelen esetben a szabadidőórák, azon belül is a búvárórák felé való lépést jelenti.

Erre a lépésre pedig szükség is volt, hiszen ilyen modellekkel lényegesen nagyobb kör érdeklődését kelthetik fel, mint a lovaspóló köré szervezett darabokkal, vagy az Aston Martinokhoz köthető AMVOX kollekcióval. Ha pedig már búvárórában gondolkodnak, akkor már csak marketing okokból sem árt egy méltó társat találni maguk mellé. A Jaeger-LeCoultre-nak minden jel szerint az egyik legismertebb, és kétségkívül hatékony haditengerészeti különleges alakulata, az Egyesült Államok Navy SEAL-e tűnt elfogadhatónak. A Master Compressor Diving Automatic Navy SEALs a legújabb modell, amely a két szervezet együttműködésének köszönhetően elkészült. Ahogy a névből is kiderül, ez lenne az alapmodell, három mutatóval, dátum indikációval és értelemszerűen búvárlünettával, ugyanakkor sorrendben ez a kollekció negyedik darabja, előtte csak komplikációkat találunk.

Az eddigi Navy SEALs búvárórák mindegyike 44 milliméteres átmérőjű volt, az alapmodellé azonban csak 42. Ennek több oka is lehet; így például egy kizárólag egyszerű komplikációval bíró kalibernek nem kell akkora hely a tokba, vagy a termék pozicionálása miatt döntöttek a kisebb átmérő mellett. Állítólag a valódi ok azonban ennél jóval egyszerűbb: maguk a különleges egységben szolgálók kardoskodtak a kisebb méret mellett. Amellett, hogy a meglehetősen nagy igénybevétel ellenére is kiválóan teljesítsen az óra a másik nagy kívánság az ösztönös és zavartalan leolvasás lehetősége volt. A kollekció tervezésekor tetemes időt és számos változatot dolgoztak ki, és a nagy kontrasztú, jól elkülöníthető mutatókkal szerelt számlappal pedig valószínűleg mindkét fél elégedett. Alapmodellről lévén szó, nincsenek segédszámlapok, sőt, jóformán semmi sem, ami elvonná a figyelmet. Nyílván sötétben és rossz látási viszonyok között is le kell tudni olvasni a számlapot, így a lumineszcens festékkel sem fukarkodtak.

A működésért a saját fejlesztésű és építésű, 219 alkatrészből összeállított 899-es automata kaliber felel, amelynek járástartaléka eléri a 43 órát. Megőrizvén egy kicsit a név csillogásából, a rotort aranyból készítették, bár ezt az óra viselői közül a legkevesebben fogják látni, ahogy magának a szerkezetnek a díszítését sem - de legalább az időszakos karbantartást elvégző órások gyönyörködhetnek. Ahogy a "Master" nevet viselő kollekciók mindegyikét, így ezeket a kalibereket is ezer órás minőségellenőrzésnek vetik alá, amely alatt nem csak a pontosságot, hanem a tartósságot is vizsgálják. Búváróráról lévén szó, a korona csavarzáras, ám ennek működtetése eltér a más márkáknál megszokottól, ahogy az összes többi Master Compressor darabé is. Megtanulni gyerekjáték, és használatakor emlékeztet, hogy nem egy akármilyen darabot hordunk.

A 300 méterig vízálló óra külső díszítései is tetszetősek, így például a fülek felületének különböző finisei vagy a Jaeger-LeCoultre image-hez kevésbé, az óra szellemiségéhez annál inkább illő határozott élek. A lünetta indexeit és a csúcsára állított háromszögű markert magából a lünetta anyagából marták, ami kerámia, így azt összekaristolni annak rendkívüli keménysége miatt nem egyszerű feladat. A számos egyéb finom kis részlet ellenére, mint például az indexek formájával megegyező dátumablak, egy valódi célszerszámmal, "Werkzeuguhrral" van dolgunk, azaz az óra sokkal inkább tekinthető eszköznek, mintsem ékszernek. Elvégre meglehetősen furcsán nézne ki egy különleges alakulat katonája ékszer jellegű órával a karján. Bármennyire hangzik is ez tréfának, a tervezéskor ez is szempont volt, mivel a Navy SEALs egyes katonái nem csupán segítettek a fejlesztésben, hanem állítólag nem egy bevetésen ténylegesen viselték is a korábbi darabok egyikét.

Az IWC kronográfok jóformán megjelenésük óta a schaffhauseni manufaktúra húzómodelljeinek számítanak, több mint egy évtizedes múltjukat tekintve sikerük töretlen. A kifinomultan klasszikus vonalvezetésű Portugieser családon belül talán éppen a kronográfok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, amelyeknek kollekciója nemrégiben két új, egy vörösarany és egy rozsdamentes acél tokozású változattal bővült.

Ha csak kismértékben is, de a két új Portugieser kronográf tokja a korábbiaktól enyhén eltér, de persze megőrizte a névadóra jellemző vonásokat. A korábbi vörösarany tokokhoz képest a jelen darab ötvözete talán egy árnyalatnyival vörösebbre sikerült, meghittséget, meleget kölcsönözve így neki. A 30 méteres vízállóságával és sportos hangsúlyaival az órát nem csak különleges alkalmakkor lehet felvenni, napi használatban is tökéletesen megállja a helyét. Az arányokat tekintve meglehetősen nehéz negatívat mondani, még a korona és a jellegzetes nyomógombok mérete is szépen viszonyul a tok egészéhez. A 40,9 milliméteres átmérőjével szinte bármely csuklón viselhető, sőt, még hölgyek is viselhetik. Ez utóbbi különösen azért figyelemre méltó, mert az IWC saját bevallása szerint egyre több nő is keresi óráikat, annak ellenére, hogy az IWC egy kifejezetten férfias márka, és marketingjében néhány évvel ezelőtt ennek kíméletlenül hangot is adott.

"Pont ugyanannyiba kerül, mint amennyit felesége kocsijáért kap" - és ez az egyik legszelídebb szlogenjük

Számlapja letisztult, kiegyensúlyozott képet mutat, mindezt úgy, hogy az nem ment a klasszikus stílus rovására, nem csapott át rideg funkcionalitásba. Az arab számok szereltek, a központi kronográf másodpercmutató segítségével pedig nyolcadmásodperces pontossággal olvashatjuk le a mért időt a precízen kivitelezett skálán. A két segédszámlap közül a tizenkét órában lévő a 30 perces összegző, míg hat órába a kismásodperc került. Az óra- és percmutatókat a Portugieser család korábbi modelljeiből változatlan formában vették át, ezzel is tükrözve a folytonosságot. A kecses percmutató külön figyelmet érdemel, amelynek hegye pontosan a skáláig ér, ezzel is nagyban elősegítve a leolvasást.

A Portugieser kronográfok már eddig is széles számlap választékkal készültek, a két új jövevény pedig tovább tágítja a kereteket. A kimért eleganciát árasztó fekete számlapon a vörösarany indexek és számok, illetve az aranyozott mutatók hívják fel magukra a figyelmet, míg a simulékonyabb ezüstözött számlap csupán a kékített kronográf mutatókban tér el, amelyek így az azonnali, ösztönös leolvasást nagyban elősegítik. A számlapokat zafírüveg fedi, amelyeknek mindkét oldala tükröződésmentesített.

A Swatch csoport tulajdonában lévő amerikai gyökerű Hamiltonnak gazdag múltja van a katonai órák terén, és pilótaóráinak választéka is kimondottan széles. Ezt a bőséges választékot fent is kell tartani, és ennek jegyében egy új, klasszikus megjelenésű pilótaóra családdal álltak elő.

A Hamilton Khaki Pilot tehát nem egy konkrét modellt, hanem számos órát takar. A változatok nem csupán a számlapok és szíjak színében különböznek, hanem a tok felületének kiképzésében, sőt méretében is. Ennek megfelelően beszélhetünk a pilótaórák közül ma már klasszikusnak tekinthető 42 milliméteres modellről és a meglehetősen nagyobb 46 milliméteresről. A tok anyaga mindkét esetben rozsdamentes acél, ami a nagyobb esetében már tekintélyes tömeget jelent a csuklón. A méretesebbek esetében a tok DLC (Diamond Like Carbon) eljárással feketített változatban is kapható, amelyhez azonban értelemszerűn csak fekete számlap jár. E réteg előnyös tulajdonságainak nem csak azok örülhetnek, akik akaratuk ellenére gyakran ütik oda karjukat más tárgyakhoz, hanem a fémek allergiások is, hiszen a bevonatnak köszönhetően nem váltanak ki allergén reakciókat.

Számlapok közül a fekete, szürke és ezüstözött közül választhatunk, bár ez utóbbi talán egy kicsit idegennek hathat ezen órák konvencióitól és inkább az alkalmi darabok felé mutat. Kialakítását tekintve azonban mindhárom változatról lerí, hogy a repülés ihlette őket. Az órák helyett a percek számait és indexeit találjuk, meglehetősen nagy és vastag betűvel szedve, tizenkét órában pedig az elengedhetetlen háromszög ül. Az órákat a központhoz közelebbi, sokkal szerényebb megjelenésű skálán olvashatjuk le. Sötétben első pillantásra talán egy kicsit zavarba jöhetünk, hiszen csak a percskála számai lumineszcensek, az óráé nem. Ez persze rendkívül gyorsan megszokható. Megemlítendő még a perc- és óramutató, amelyeket szintén a könnyebb leolvashatóság jegyében ellentétes oldalakon törtek át. Az óramutató esetében erre szükség is van, mivel annak hossza túlnyúl a kisebb skála sugarán, így ha nem lenne a fején áttörve, az talán zavaróan hatna. Az óra ezen felül a dátumot és a hét napját is kijelzi, az ablak azonban a kaliber méretéből adódóan a számlap közepéhez közelebb fekszik. Igaz, így viszont három órában is jutott hely a számjegyeknek. Sajnos a dátumgyűrű a sötét számlapú változatokon is fehér hátterű maradt, rontva ezzel az összbenyomást, előnye viszont, hogy a kontrasztnak köszönhetően nincs gond a leolvasással.

Kevés olyan márka van, amelynek kollekciójában ne lennének repülés ihlette darabok. Igaz ez például a Cartier-re is, amelyekről elsőre ezt nem is feltételeznénk. Ugyanakkor ezek az órák mind a merevszárnyas repüléshez, azaz a repülőgépekhez kapcsolódnak, azon márkák száma azonban, amelyek a forgószárnyas repülést, azaz a helikoptereket emelik piedesztálra meglehetősen kevés, sőt ritkaság számba megy.

Tény, hogy helikoptert vezetni sok tekintetben összetettebb feladat, mint repülőgépet, laikusoknak pedig leginkább egy gömbnek egy gömbön való egyensúlyozásához szemléltethető. Ennek megfelelően meglehetősen kevés a helikopterekkel műrepülést végző csapatok száma, s talán az egyik legnevesebbel, a Blue Eagles-szel az Oris működik együtt. Órát kifejezetten számukra eddig még nem alkottak - bár az Oris Meisterflieger nyilván rájuk is célzott - ezt a hiányosságot az Oris Blue Eagles Limited Editionnel pótolják.

Az óra több különlegességgel is büszkélkedhet. Elsőként nyilván az említendő meg, hogy az óra limitált példányszámban, pontosan 1969-szer készül. Mint a legtöbb esetben, a szám jelen esetben is egy évszámhoz kapcsolódik, konkrétan a Blues Eagles kötelék alapításának éve. Az ő logójuk látható a számlapon is hat, illetve jelen esetben tizenkét óránál, amely kialakításában szintén különlegességet rejt magában, hiszen ez az Oris első, 24 óra skálázású darabja. A háttérül szolgáló fekete számlap az Oris pilótaóráinál megszokott mértani mintázatot kapta. A leolvashatóságot elősegítő nagy kontraszt ebben a műfajban alapkövetelmény, így világos, hogy a számok és indexek csak is fehérek lehetnek. Ezek mindegyike a Super-LumiNova lumineszcens festéknek köszönhetően sötétben is leolvasható. Szintén ezt segíti elő, hogy magán a skálán világos háttérrel emelték ki a nappali időszakot. Ezzel harmonizál a kismásodperc szintén acélosan fehér pereme. A számlap legszélére helyezték a lünettát, amelyet a függőleges koronával mozgathatunk. Skálázása szintén 24 órás, így leginkább második időzóna kijelzésére használhatjuk. A pilótaórákra jellemző, csúcsára állított háromszög ül tizenkét órában. Ennek valójában sokkal inkább a számlapon lenne a helye, azonban esztétikai okokból meglehetősen furcsán nézne ki, ha a háromszög felett még egy 24-es számjegy szerepelne. Annak ellenére, hogy alapvetően egy hárommutatós, dátum indikációs modellről van szó, a számlapon meglehetős dinamizmus uralkodik, jól illeszkedve ezzel a helikopteres műrepülő csapat image-hez.

A 45 milliméter átmérőjű, ám annál nagyobbnak tűnő tok formáját tekintve újdonságot nem fedezhetünk fel, azok megegyeznek a BC4 kollekció formájával. Az alapvetően kör alakú formát a fekete lünetta sikeresen alakítja párna formájúvá. A színt a megszokott vákuumplazmás eljárással hozták létre, egyben megnövelve a felületi sérülésekkel szembeni ellenállást is. A lünettát a fülek vonalában négy polírozott csavar rögzíti a szálcsiszolt rozsdamentes acél tokhoz, műszakias jelleget kölcsönözve ennek az időmérőnek. Ez a fajta összeállítás is egyedinek számít az Orisnál, így a hölsteiniek valóban kitettek magukért.

A mutatók mozgatásáért az Oris 653-as szerkezete felel, amely az ETA 2836-2 kaliberén alapszik. Az elvégzett módosítások szembetűnőek, így az új név adása nem tűnik fellengzősnek. Az átalakítás során a központi másodpercmutatóból kismásodperc lett, az óramutató 24 óra alatt jár körbe 12 helyett, és elhagyták a hét napjának kijelzését. A 653-as azonban megtartotta az alapkaliber egyéb műszaki paramétereit, így többek között gyors dátumállítással, másodperc stoppal és 38 órás járástartalékkal bír.

A néhány évtizedes szenvedést követően az ezredfordulóra végképp eltűnt Alpina alig három év elmúltával újra nekirugaszkodott, és a tervezők alig néhány év alatt tetszetős és bő kollekciót állítottak össze. Különösen említésre méltóak a regulátor elrendezésű darabjaik. Az ilyen komplikációjú órák esetében általában a klasszikus külsőre szokás asszociálni; nem úgy az Alpinánál, amelyet a sportos, dinamikus külső jellemez. Az biztos alapok lerakása után eljött az ideje annak, hogy az extrémsportokat követően más területekre is belépjenek. A célkeresztbe az autóversenyzés került, és a motorsport ihlette kollekció első darabja az Alpina 12 Hours of Sebring Automatic Chrono GMT.

Ahogy az óra nevéből is kiderül, az alkalmat a floridai Sebring pályán megrendezett 12 órás futam adja. Ugyanakkor kevésbé ismert, hogy az Alpina már tavaly is a futam hivatalos időmérője volt, ám akkor még nem álltak elő egy kifejezetten a verseny szellemiségéhez köthető órával: egyszerre kell ugyanis megfelelni a futam hosszú múltjából fakadó klasszikus stílusnak illetve a versenyzés természetéből adódó dinamikus, sportos követelményeknek.

A tok vonalvezetése az, ahol leginkább tetten érhető a klasszikus formavilágnak való megfelelés, még az anyag tekintetében, amely rozsdamentes acél sem kell különlegesre számítani. A 47 milliméteres átmérője, illetve a vákuumplazma bevonat azonban már aligha nevezhető hagyományosnak. A szintén fekete, széles és vastag lünetta kezelése valószínűleg kesztyűben sem okoz nehézséget, az autóversenyzés műszaki jellegét pedig a hat csavar hivatott hangsúlyozni. Ezek mellesleg polírozottak, erős kontrasztot keltve így a matt lünettával illetve tokkal. Ugyanezek a színek köszönnek vissza a számlapon is, ahol a különböző méretű, lumineszcens, fehér arab számok emelkednek ki a fekete háttéren. A központból egyszerre négy mutató is végzi a reá szabott munkát, így az óra- és percmutatón kívül innen olvashatjuk le a kronográf másodpercmutatóját illetve a második időzóna piros hegyű mutatója is itt helyezkedik el, amelynek skálája a számlap peremén kapott helyet. Hat illetve tizenkét órában helyezték el az összegzőket. Az óraösszegzőn pirossal emelték ki a 12-es számjegyet ezzel is utalva a futam hosszára.

Az összesen hat mutató és a dátumgyűrű mozgatásáért az Alpina AL750 szerkezete felel. Ez a jól ismert ETA 7750-es kaliberen alapszik, azonban ahogy arról már a számlap is árulkodik, a rokonság inkább mondható távolinak. Az Alpina nem is az egész szerkezetet szerzi be, hanem csak a nyerset, a módosításokat pedig házon belül végzik el. Ebbe éppúgy beletartozik a hidak díszítése, a rotor és a felhúzó szerkezet áttervezése, mint a kismásodperc elhagyása illetve a második időzóna kijelzésének megvalósítása. Magához a kronográf szerkezethez nem nyúltak. A kaliber pontosságáról illetve megbízhatóságáról adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, erre azonban nyilván figyeltek a Genf külvárosában lévő telephelyen.

Magát az órát először a verseny kezdetekor fogják bemutatni, és azt követően az idei bázeli vásáron is. Mivel az órával az 58. Sebring futamnak állítanak emléket, ezért az órát limitált példányszámban (158 darab) készítik csak el.

Sokan első komolyabb órájukat valamely ünnepi alkalomból kapják meg. Magyarországon ez hagyományosan a ballagás szokott lenni, de számtalan más alkalom is adódik, amelyen az ünnepelt gyermeket órával lephetjük meg. Látni kell azonban, hogy az óraipar kevés olyan termékkel állt elő, amely magas minőségben, ám mégis kedvező árfekvésben kínál választási lehetőséget ilyen alkalmakra. A genfi Frédérique Constant kollekciójában a Junior hivatott ezt a rést betölteni.

Nem kevesebb, mint tizennyolc változat közül lehet választani, ám alapvetően három modellről van szó: egy hárommutatós, dátumos automatáról, egy szintén hárommutatós, dátumot és a hét napját kijelző kvarcról, továbbá egy három segédszámlapos kvarc kronográfról. A választást világos, illetve sötét számlappal, továbbá a szíjak széles választékával, beleértve a fémet, illetve az alligátorbőrt is, teszik nehézzé. Mivel a Juniort eleve úgy képzelték el, hogy neves alkalmakra ajándékozzák, a gravírozás lehetőségét már eleve betervezték, ami által az ajándék még személyesebbé tehető.

A Junior az órák világába hivatott bevezetni az ifjú viselőjét, így érthető, hogy nem a minőség volt az, amin takarékoskodtak. Ez persze azért nem jelenti azt, hogy egy teljesen új órát alkottak volna. A szálcsiszolt tok például a márka más kollekcióiból már ismert darab, és ezt a polírozott lünettát is elsütötték már néhány modellen. Értelemszerűen ezek kidolgozottsága, felületük megmunkálása ugyanolyan minőségű, mint bármelyik másik Frédérique Constant óráé. Szintén ismerősek a lumineszcens betéttel ellátott mutatók. A már meglévő sok elemnek az új számlap nyújt azonban egy teljesen új megjelenést. Az ezüstözött világos, illetve a galvanizált sötét számlap megjelenésében a márka hitvallásához híven inkább a klasszikus vonalhoz sorolható, az arab számok azonban mégis egy kis fiatalos dinamizmust csempésznek bele. Ahogy az indexek, úgy természetesen ezek a számok is szereltek, amit azért egy fiataloknak szánt órától nem éppen szokás elvárni, ahogy azt sem, hogy ezeket Super-LumiNovával vonják be. Néhány kompromisszum megkötése azonban természetesen elengedhetetlen. Így például a sötét számlapos változatoknál a dátumgyűrű fehér maradt, továbbá a kronográf a tok 38 milliméteres átmérője miatt talán egy kicsit zsúfoltnak tűnik.

A TAG Heuer név nyilván ismerősen cseng mindenkinek, az Aquaracer kollekció, a márka vízi sportokhoz és búvárkodáshoz szánt modelljei szintén elég ismertek. A TAG Heuer vezette be a márkanagykövetek marketing koncepcióját is, és egyik legismertebb ilyen követét, Leonardo DiCaprio-t tiszteli meg egy limitált példányszámú Aquaracer modellel.

Az Aquaracer 500M Calibre 5 Leonardo DiCaprio alapvetően nem különbözik a kollekció többi darabjaitól. Szerkezetét tekintve nincs változás, ugyanúgy az automata Calibre 5 (ahogy az a névből kiderül), ismertebb nevén az ETA 2824-2 ketyeg benne, mint az év elején bemutatott testvér modellekben. A rozsdamentes acél tok formája sem változott: átmérője ugyanúgy 43 milliméter, felülete szálcsiszolt. Az óra jellegzetes lünettája a koncentrikus köröket mintázó kaucsukbetéttel természetesen nem hiányzik.

A limitált példányszámú modellnek azonban igen látványosan különbözik a számlapja, és ezzel már önmagában is átértelmezi az óra image-ét. A függőleges vonalak helyett, kifeszített földgömbre emlékeztető mintát találunk, amely sokkal inkább illene GMT funkciójú, azaz második időzónát is kijelző modellhez. Persze ha felfedezzük a hat óránál lévő Green Cross logóját, akkor egyből világossá válik, hogy egy "zöld" órával, azaz a környezetvédelem jegyében készített darabról van szó. Az amerikai színész többek között a környezet megóvásáért folytatott tevékenységéről is ismert, és neki köszönhető, hogy a zöld NGO és az avangárd óragyártó a jövőben együtt dolgoznak a természet megmentéséért.

A Duometre a Jaeger-LeCoultre legfiatalabb kollekciója, és talán túlzás nélkül állítható, hogy nem számítva az anyagtudomány elért eredményeit, így szigorúan csakis a klasszikus értelemben vett óraipar terén elért újításokat figyelembe véve, talán az egyik legizgalmasabbnak ígérkezik. Egészen idén januárig azonban csak egyetlen órából, a Duometre a Chronographe-ból állt, amelyet mellesleg az év órájának is választottak. A kollekció második darabja a Duometre a Quantieme Lunaire, amely ugyanazon elv és koncepció köré épül, mint elődje: a hatékonyság.

A szerkezet összetettségével szemben áll a számlap letisztultsága, amelyen visszaköszön a szerkezet kettőssége is. A jobb oldalon találjuk az időfunkciókat (a kronográfnál bal oldalon volt), kilenc óránál pedig a naptár funkciók, dátum és holdfázis kaptak helyet, míg a központból a másodperceket olvashatjuk le. Az ugró hatod-másodpercmutató hat óránál található. A két másodpercmutató ellensúlyt kapott.

A Montblanc idén januárban két olyan darabbal is előállt, amely mindenféleképpen említésre méltó újításokat tartalmaz. Mint ilyen, ezek értelemszerűen a kollekció felső szegmensébe tartoznak. Az egyiket egyenesen a Collection Villeret 1858-ba sorolták, azaz olyan műszaki újdonságot tartalmaz, amely méltó arra, hogy a Minerva örökösének tekintsék.

Mint ismert, a Montblanc eredetileg íróeszközeiről vált ismertté, ám a nagy múltú, elsősorban kronográfjairól ismert, azonban mostoha sorsra került Minervával összeállva az óraiparban is megjelent. Az egyik figyelemre méltó darab tehát a Montblanc ExoTourbillon Chronographe. Az óra számos komplikációval bír, így regulátor elrendezésű, azaz a központból mutatja a perceket, az órákat pedig egy segédszámlapon, ahol mellesleg egy második időzóna idejét is megjeleníti napszakkal (éjjel, nappal) egyetemben, bír továbbá kismásodperccel és egy harmincperces kronográffal is. Ahogy az óra neve is jelzi, ezeken túl egy tourbillon is helyet kapott, és pedig nem is akármilyen: a billegő ugyanis nagyobb átmérőjű, mint maga a tourbillon ketrec, így az azon kívül fért csak el.

Az ExoTourbillon Chronographe mellesleg az első olyan óra a Montblanc kollekciójában, amely egy tokba zárja e két komplikációt, azaz a tourbillont és a kronográfot. Megjegyzendő azonban, hogy nincs túl sok olyan márka, amely hasonló modellel rendelkezne. Az oszlopkerekes kronográffal a múltat, a Minerva dicsőséges évtizedeit kívánják felidézni, míg a szokatlanul hosszú idő, négy perc alatt egy teljes fordulatot megtevő tourbillon a ketrecen kívül helyezett billegőjével a jövőbe mutat.

Egy hagyományos tourbillon a gravitáció hatását és a billegő illetve rugójának fogyatékosságát hivatott kiegyenlíteni. Ez utóbbi kettőnek súlypontja nem esik egybe a billegő forgási tengelyével - ez, ha úgy tetszik, "konstrukciós hiba", és minden mechanikus óránál fennáll. Ennek megfelelően elsősorban függőleges helyzetben a gravitáció befolyásolja a forgási tengelyen kívül eső súlypontot, és így hozzájárul az óra pontatlanságához. Ennek megoldására találták fel a tourbillont, amely magát a billegőt egy önmaga körül forgó ketrecbe zárja, így a gravitáció a ketrec forgásának első felében gyorsítja a billegőt, második felében lassítja, azaz a két hatás kiegyenlíti egymást, és nem befolyásolja a pontosságot. Meg kell azonban jegyezni, hogy a karórák világában a tourbillon sokkal inkább a mechanikus szerkezetek varázsát és dicsőségét hirdeti, mintsem hozzájárulna az óra pontosságához. Egy karóra nyilván meglehetősen kevés időt tölt függőleges helyzetben. Persze zsebórákban létjogosultságához semmi kétség sem fűződhet.

A Montblanc ehhez a hagyományos elrendezéshez nyúlt hozzá úgy, hogy a ketrecen kívül helyezte a billegőt, de úgy, hogy az a ketrec forgó mozgását megtartsa. Ezzel két dolgot értek el: először is a gátlómű zavaró hatását sikerült kizárni, másodszor pedig egy nagyobb billegőt lehetett beépíteni. Annak ellenére, hogy már folynak kutatások és szép eredmények is vannak, általában elmondható, hogy egy nagyobb billegő a nagyobb pontosságot szolgálja. A külső elhelyezésnek köszönhetően a ketrec tehetetlensége sincs hatással a billegőre. További bónusz természetesen, hogy a Montblanc alkotta meg az első ilyen jellegű tourbillont, amelyben a ketrec kisebb, mint a billegő, és természetesen találmányát szabadalmaztatott is. A le locle-i manufaktúra állítása szerint, ezzel a megoldással megközelítőleg harmincszázaléknyi energia takarítható meg, mintha egy azonos méretű billegő köré egy lényegesen nagyobb ketrecet építettek volna. Az így megspórolt energiát a kronográf hasznosíthatja.

A számlapon a billegő előkelő szerephez jut, annak felső része szinte kizárólagosan ennek fenntartott. A regulátor elrendezésnek megfelelően egyedül a percmutatóé lenne a központi tengely, a kronográfnak köszönhetően azonban annak másodpercmutatójával kell osztozkodnia. A számlap alsó felére helyezték az óramutató segédszámlapját és a másik, kékített mutató segítségével itt olvasható le a második időzóna ideje is. Ezt egészíti ki a két óramutatótól jobbra lévő kis napszak mutató. A kismásodpercet kilenc óránál, míg a kronográf harmincperces összegzőjét háromnál találjuk. Itt két különböző hosszúságú és színű mutató szolgálja két különböző sugarú és színű íven a leolvasást.

Már hosszabb ideje lehetett hallani arról, hogy a Cartier órái között újra hangsúlyosabban kívánja szerepeltetni az esztétikai értékek mellett a műszakiakat is, de legkésőbb a Cartier ID One tanulmány óra bemutatás óta ez már bizonyosan tudható. Az idei SIHH számos újdonsága közül talán egyik darab sem jelzi ezt jobban, mint a valóban egyedi ötletet a valóságba átültető Montre Rotonde de Cartier Astrotourbillon.

Ahogy a névből kitűnik, egy tourbillonnal van dolgunk, de nem akármilyennel. A 9451 MC manufaktúra kaliber tourbillon ketrece is ugyanúgy tartalmazza a teljes gátlóművet és a billegőt, mint társai, és a legtöbb tourbillonhoz hasonlóan ugyanúgy egy perc alatt tesz meg egy teljes fordulatot, és szolgál így másodpercek kijelzésére. Ugyanakor egy olyan jelentős különbséggel is rendelkezik, ami különlegessé teszi: míg a hagyományos tourbillonok általában hat, ritkábban tizenkét óránál kapnak helyet, és a ketrec a saját tengelye körül forog, addig az Astrotourbillon egész ketrece mutatóként viselkedik és a számlapot járja körbe. Ellentétben a hagyományos tourbillonokkal, amelyeket a szerkezetbe építenek be, a Cartier esetében a ketrec a szerkezet felett helyezkedik el. Ennek pedig egyenes következménye, hogy jóformán az egész szerkezetet, a két rugóháztól a perc- és óramutatókig új szemszögből kellett megtervezni.

A Cartier eme remekművét a már ismert Rotonde de Cartier órák tokjába építette be, abból is a 47 milliméteres legnagyobb méretűbe. Értelemszerűen a tok csakis nemesfémből, jelen esetben vörös- vagy fehéraranyból készülhetett. A korona természetesen a Cartier-re jellemzően zafíberakásos. A számlap forma- és színvilágát tekintve szintén a márka jellegzetes stílusjegyeit vonultatja fel, érdekességként azonban megemlítendő annak kétszintes volta. Többszintes számlapokkal persze már számtalanszor találkozhattunk, de a szintek közötti eltérés mindössze az észrevehető jelzővel írható le. Az Astrotourbillon esetében éppen a tourbillon kialakításának köszönhetően tényleg két, igen jól elkülöníthető szintet láthatunk. Persze attól azért nem tekinthetünk el, hogy a központi felső szint szinte kizárólag csak esztétikai funkciót lát el. Az órákat a mélyebben fekvő, római számos középső részről, míg a perceket és másodperceket a peremről olvashatjuk le. Az óra két mutatója kékített, míg a tourbillon ketrec hídját úgy alakították ki, hogy egyben a másodperceket is mutassa. Mellesleg az egész ketrec mindössze 0,39 gramm tömegű, ezt pedig csak titánnal lehet elérni.

Azzal aligha mondunk újat, hogy a viszonylag nagyméretű darabok a hölgyek körében is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Ahogy hazánkat elhagyva haladunk nyugat fele, valóban egyre több kecses női csuklón láthatunk akár 38, 40 milliméteres darabokat is. Különösen népszerűek ezek a fiatalabb és középkorú generáció között. Egy újabb trend látszik azonban kibontakozni: immár nem csak a külső, hanem a szerkezet is számít, ami mi is lehetne más, mint mechanikus.

A Frédérique Constant a Maxime Manufacture Lady-vel ennek a kibontakozó irányzatnak kíván az élére állni. A múltban a férfi karórák is meglehetősen kicsik voltak, így csak természetes, hogy a nőiek még kisebbre sikeredtek. A kvarc szerkezetek ebből a szempontból kimondottan áldásosak voltak a női órák piacán, hiszen egyrészt a kis tokátmérő nem okozott gondot, másrészt a mechanikusnál lényegesen olcsóbb szerkezetnél megtakarított költségeket a díszítésre lehetett fordítani. A női órák növekedésével azonban nem csak egyszerűen szemet sértő volt az, ahogy a kvarc szerkezet a tok egyre kisebb részét töltötte csak ki, hanem lehetőséget biztosított az újabb, robusztusabb kaliberek beépítésére is. Úgy tűnik, igény is van rá.

A Maxime Manufacture Lady az idei bázeli vásáron fog bemutatkozni, és ahogy a neve is mondja, a tavalyi Maxime Manufacture szolgál alapul. Ennek megfelelően a női változatba is a Frédérique Constant házon belül készített kaliberét, az FC-700-t építették, amelyben a hátlap üvegbetétjén átpillantva gyönyörködni is lehet. Mivel a kaliber méretei adottak, ezért a tok átmérőjét csak mérsékelten lehetett csökkenteni: a női változat a 39 milliméterével mindössze három milliméterrel kisebb a férfi változathoz képest.

Műszaki szempontból tehát nincs különbség, persze messze nem igaz ez az óra megjelenésére; ugyan a tok-lünetta páros itt is két variációban, tisztán rozsdamentes acél illetve acél és 18 karátos vörösarany változatban készül, modelltől függően a lünetta ívét 52 gyémánt is díszíti. Hat gyémánt index gyanánt jutott a számlapra is, így szerelt számoknak csak 12, 3 és 9 óránál jutott hely. Amíg a számlap központi eleme, illetve dátum segédszámlapja megtartotta a nagyobb modelltől örökölt gilosált mintát, addig a számlap külső felét gyöngyház alkotja. Megemlítendő még a teljesen áttervezett korona, amely immár nem csavarzáras, fejét pedig nem a márka logója, hanem egy kék zafír ékesíti.