Portfolio Light

Ritkán látott Cartier sportóra

2010. július 26. 07:55 - swiss watch

A Cartier nem véletlenül érdemelte ki a kvarcórák királya címet, hiszen tagadhatatlanul pompás ékszeróráiba elsősorban ezeket a szerkezetek építette be. Ettől a hírnévtől az utóbbi néhány év óta azonban igyekeznek megszabadulni, újra fölfedezve óraipari múltját. Azonban még abban az időben is, amikor a Cartier-nél a kvarcszerkezetek aranykorukat élték, készültek modellek automata és kézi felhúzású mechanikus kaliberekkel is, amelyeket ráadásul nem lehetett ékszerórának tekinteni. Egy kiváló példa erre a Cartier Autoscaph 21.

A Must 21 kollekció részeként az Autoscaph modellek közül talán a kronográfok ismertebbek, de a hárommutatós változat is meglehetősen elterjedt volt. A Must egyébként a "Must have" szlogenre utal, amit még az 1970-es években találtak ki, és a ma már szintén ósdinak tekinthető "instant get" előfutárának tekinthető. Míg előbbit azonban egy világmárka tartotta életben hosszú évtizedeken át, addig utóbbi ennek nem örvendhet. Az Autoscaph 21 az egész Must 21 kollekcióból talán az egyik legsportosabb darab; ügyesen ötvözték benne a Cartier hagyományos vonásait és a dinamikus jegyeket. Mai szemmel nézve egyetlen egy hátránya a mérete: eredetileg férfi karórának készült, ám az ilyen stílusjegyekkel rendelkező tok a majdnem 37 milliméteres átmérőjével ma már egyértelműen kicsinek számít. Ugyanakkor nem csak a férfi órák tokjai nőttek, hanem a női modelleké is, és a Cartier név valószínűleg minden hölgy szívét megdobogtatja, úgyhogy az Autoscaph 21 szerepet váltva nyugodtan tekinthető sportos, modern női órának.

A tok felületének polírozását szépen végezték, és a Cartier órák egyik legjellegzetesebb jegyeként, a koronába ágyazott drága- vagy féldrágakő sem hiányzik. Az óra méreteihez képest viszonylag nagy lünetta a számlap peremére ültetett, szintén acélból készített percskálának köszönhetően nem nyomja agyon a számlapot, amely ugyan meglehetősen kicsi, de nem tűnik annak. Kössük csak össze a két szemközti fül szélét, és látni fogjuk, hogy ez a gondolatbeli vonal bizony a számlap körívére ül, azaz a számlap majdnem fele akkora, mint az óra átmérője. Azonban a lünettának köszönhetően mégsem tűnik annyira kicsinek. A lünetta a római számaival árulja el, hogy ez az óra nemes házból származik, hiszen sportórák római számokkal nem nagyon fordulnak elő. Ha azonban nem lennénk elég gyanakvóak, a számlap minden kétségünket eloszlatja: ennek mintája ugyanis az egymásba fonódó „C” betűből, a Cartier egykori logójából áll össze. Akinek pedig ez sem tűnik fel, az a márka nevét is leolvashatja 12 órában. Mind az indexek, mind a mutatók jól leolvashatóak, és mindegyiküknek, beleértve a másodpercmutatót is, bőségesen jutott a SuperLumiNova lumineszcens festékből. A dátumablak leolvashatóságát a nagyító segíti.

Az óra szerkezete a Cartier 2137-es kalibere. Mivel azonban még messze azelőtt járunk, hogy a Cartier ráeszmélt volna órakészítési múltjára, nem egy manufaktúra kaliberre kell gondolnunk. A 2137-es valójában az ETA alap automata kalibere, azonban ezt egy olyan márka, mint a Cartier mégsem vállalhatja föl - inkább igényesen díszíti, hogy más nevet adhasson neki.

Sportórához, bármennyire is kék vér csörgedezik az ereiben, fém- vagy kaucsukszíj dukál. A Cartier a kettőt ötvözte, méghozzá igen egyedi módon. Nem csak arról van szó, hogy a szíj egyes szemei rozsdamentes acélból, mások kaucsukból készültek. A hossz felénél a szíj teljesen kaucsukra vált, így tulajdonképpen két félszíjból áll össze a Cartier Must Autoscaph 21 szíja, hogy zsanérzárban végződjön.

ITT KAPHATÓAK BUDAPESTEN Cartier ÓRÁK
Itt kaphatóak Cartier órák

Magyar nyelvű Cartier honlap linkje

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://portfoliolight.blog.hu/api/trackback/id/tr902176412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása