A Cartier Santos Triple 100-t 2008-ban először csak 20 példányban készítették el, a tokot palládium alkotta. Az óra három különböző számlappal rendelkezett, egy egyszerű fehér, egy gyémántokkal kirakottal, és eggyel, amelyen kézzel gravíroztak egy tigrist. A leginkább zsalugáterekhez hasonlítható szabadalmaztatott rendszert elegánsan, a koronával működtethetjük. A három különböző számlapot háromszög keresztmetszetű tömör fehérarany hasábok felületeire ültették. A megoldással reklámtáblákon a mindennapi életben is találkozunk, ám egyszerűsége mögött komoly műszaki megoldások bújnak meg.

Egy évvel később jelent meg a Santos Triple 100 második, szintén 20 darabból álló sorozata, ezúttal azonban a tigrist egy sas váltotta. A nagymacskához hasonlóan a sas fejének elkészítése is 50 munkaórát vett igénybe. Szintén ebben az évben álltak elő a Santos Triple 100 Skeleton modellel, amely „Double 100” név alatt is ismert. Ebből a változatból már 100 darab készült, cserébe viszont csak két számlapot kapunk – innen a nem hivatalos Double 100 megnevezés. A névben a tripla persze nem véletlenségből maradt ott: bár az óra csak két számlappal rendelkezik, mégis három külseje van. A Santos Triple 100 Skeleton lamellákkal dolgozik, azaz csak két felülete van – ezeken szerepel a két számlap. A lamellákat azonban egy közbenső helyzetbe, élükkel az óra síkjára merőlegesen is lehet állítani, amely így az óra harmadik „arca”.

A 2008-as Cartier Santos Triple 100 legkáprázatosabb arca

Párja 2009-ből

A szerkezet a Cartier manufaktúra kaliberének, a két rugóházas 9611 MC-nek hídjait úgy tervezték meg, hogy ezek helyettesítsék a közbenső állásba rögzített lamellák esetén a számlapot, azaz 3, 6, 9 és 12 órában fedezhetjük fel a megfelelő római számokat. A 9611 MC a Santos 100 Skeletonban mutatkozott be, és a bevált gyakorlattól eltérően, amikor is egy már meglévő szerkezetet csontvázasítanak, a 9611 MC-t már eleve csontvázasítottnak tervezték. Ennek köszönhetően teljesen más a megjelenése, mint a hagyományos csontvázasított szerkezeteknek.

Cartier Santos Triple 100 Skeleton - jól kivehetőek a lamellák

Cartier Santos Triple 100 Skeleton - a lamellák közbenső állásban

Cartier Santos Triple 100 Skeleton - a 9611-es manufaktúra szerkezet

Látni kell persze, hogy a lamellás vagy zsalugáteres megoldások órákon való használata nem számít újdonságnak. Már az 1920-as években is készültek ilyen darabok. Elsőként a Vacheron Constantin jelentkezett ilyen rendszerrel, igaz, ezt a tokon kívül helyezték el, feladata pedig az üveg védése volt. Akkoriban a szintetikus zafír, de még a plexi is elérhetetlen távolságban lévőnek tűnt. Hasonló megfontolásból készült el a Jaeger-LeCoultre Reverso kollekciója, igaz, itt az egész tok fordul el. A 1990-es évek közepén a elevenítette fel a Vacheron Constantin a 20-as évek alkotott órájának emlékét a Les Historiques Jalousie modellel. A Jaeger-LeCoultre aktuális kollekciójában pedig a Reverso a Eclipse darabjaiban köszön vissza ilyen megoldás. A de Grisogono illetve a Montblanc is készített ilyen elgondolás mentén egy-egy modellt. A Cartier Santos Triple 100 modelljei azonban több szempontból is felülmúlják az imént említett márkákat: először is a rendszer az üveg alatt található, így aligha fog beszorulni; másodszor három egymástól alaposan különböző számlapot képes felvonultatni; harmadszor pedig a rendszer működtetéséhez egyedül a koronát kell igénybe venni, nincs szükség gombokra, vagy egyéb megoldásokra.

Az elgondolás persze egyszerűnek hangzik, de azért, hogy egyrészt könnyű legyen a működtetés, másrészt a lamellák pontosan illeszkedjenek és rögzített állásukból ne mozduljanak el, háromévnyi fejlesztőmunkára volt szükség. A megoldást hatágú csillag alakú kerek és feszítőrugók rendszere hozta.

Mindegyik csillag alakú kereket egy-egy feszítőrugó tartja a helyén. Ez utóbbi anyaga Durnico, egy kivételes rugalmassági jellemzőkkel bíró acélötvözet. A rugók vastagsága mindössze 0,6 mm (összehasonlításképpen az emberi hajé 0,1 mm), ám kellő erőt biztosítanak arra, hogy az egyes lamellákat a helyén tartsák, ugyanakkor a korona mozgatásához sem kell túl nagy erőt kifejteni. A szerkezet bonyolultsága nem csak abban rejlik, hogy minden egyes csillagot egyesével kell beállítani, hanem a hozzá tartozó rugó nyomatékának is meg kell egyeznie a többiével. Ez legalább akkora felkészültséget igényel, mind egy számos komplikációval bíró szerkezet beszabályozása.