Portfolio Light

Panerai - nem mindig a méret a lényeg

2009. november 05. 11:52 - Portfolio Light

Az órák terén a trend egyértelműen az egyre nagyobb és nagyobb átmérőjű daraboknak kedvez. Ennek a folyamatnak az egyik úttörője volt a Panerai. Épp évelején mutatták be a Radiomir Egizianot, amely 60 milliméteres átmérőjével és 75 milliméteres hosszával az óriások közé tartozik. Ugyanakkor a firenzei cég is nagyon jól tudja, hogy a szerényebb méreteknek is megvan a maguk bája. Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy a fenti darabhoz képest egy egészharmaddal kisebb darabok is igen népszerűek.

Feltéve persze, ha éppen kaphatóak. A Panerai ugyanis egészen a kilencvenes évek közepéig nem szolgált ki vásárlókat, kizárólag haditengerészeti - elsősorban olasz, de számos más mediterrán térségét is - megrendeléseket teljesített. Az Officine Panerainál egy kis rosszindulattal állítható, hogy az ügyfél megvárakoztatása az üzleti terv része. Ez azonban úgy tűnik, nem zavarja a márka kedvelőit, sőt. Így fordulhat elő, hogy néha-néha bizony a kisebb darabokra, mint a Panerai Luminor Marina (PAM048) is várni kell.

Az óra tokja a 40 milliméteres átmérőjével Panerai-os mértékkel nézve kicsinek számít, valójában persze jócskán a középmezőnyben van. Optikai csalódásnak köszönhetően a szálcsiszolt tok itt jóval kevésbé tud érvényesülni a polírozott kerek lünettával és a szintén tündöklő koronavédővel szemben. Bár ez a modell is minden tekintetben követi az eredeti Luminorok vonalait, a különbözőképpen megmunkált felületeknek köszönhetően mégis sokkal inkább hat kereknek mintsem párna formájúnak. A koronavédőnek, mint minden Luminoron itt is elsősorban a vízhatlanságot kell biztosítania, persze azért a legkülönbözőbb irányokból érkező ütések ellen is óvja a koronát.

A számlap a Luminorok tipikus jegyeit idézi. Egyedüli eltérés az eredeti modellhez képest a hármas számjegy hiánya, és helyette a dátumablak szerepeltetése. Ezt egészíti ki a zafírüvegben kialakított nagyító, amely értelemszerűen nagyban megkönnyíti a leolvashatóságot. Az indexek és az arab számjegyek is lumineszcensek, ahogy az óra- és percmutató, illetve a kismásodperc is. Ezek mozgásban tartásáért a Panerai OP III. kalibere felel. Ez ugyan nem a Panerai saját házon belüli, manufaktúra kalibere, azonban rengeteg mindent módosítottak rajta. Az OP III. mielőtt ugyanis a Paneraihoz került az ETA/Valjoux 7750 névre hallgatott. Ennek a kronográf funkciói láthatóan nem jutnak szerephez, azonban az amúgy meglehetősen pontos járása annál inkább - a Panerai OP III. ugyanis kronométer tanúsítvánnyal rendelkezik.

A Panerai Luminor Marina ugyan fémszíjjal is rendelhető, a barna alligátorbőr szíj azonban sokkal közelebb áll az eredeti modell szín- és formavilágához, hiszen csak ennek a végén találjuk a Paneraira jellemző, szinte döbbenetesen nagy tüskezárat.

ITT KAPHATÓ

Szólj hozzá!
Címkék: óra panerai

A bejegyzés trackback címe:

https://portfoliolight.blog.hu/api/trackback/id/tr801502115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása