A nagyméretű órák diadalmenete lassan már három évtizede töretlen, és egyes modellek már a viselhetőség fizikai határait is el-elérik. A karórák napjainkban akkorára nőttek, hogy dédnagyapáink csuklón hordott zsebórának képzelnék őket. Persze a nagyobb átmérő zömében előnyös, azonban mindegyik ilyen óra egy közös, rossz tulajdonságban osztozik: nehezen férnek az ing mandzsettája alá.

A gondot nem is feltétlenül az óra szélessége, hanem magassága okozza. Ezt alapvetően két tényező befolyásolja: a szerkezet magassága, illetve az arányosság vélt vagy valós követelménye. Míg a tok méretein alapvetően nem nehéz módosítani úgy, hogy esztétikája ne sérüljön, addig a szerkezetekkel már egészen más a helyzet. Léteznek persze olyan neves márkák, mint a Piaget, amelyek kifejezetten erre a célra fejlesztettek ki saját kalibereket. Ezek árát meg is kérik jelentősen leszűkítve a potenciális vásárlóközönség körét. További jellemzőjük a lapos óráknak, hogy a pontos idő kijelzésén kívül semmilyen más komplikációval nem rendelkeznek. Erre sem a szerkezetben, sem a tokon, például egy lünetta formájában nincs hely. Az óraiparban lapos modellek esetében éppen ezért inkább biztosra mennek, és elhanyagolható kivételtől eltekintve csak klasszikus külsejűeket találunk.

A Hamilton lapos órákat felvonultató kollekciója az idén bemutatott Slim Petite Seconde, amely a fentiek tükrében szintén a hagyományos órakészítés konvencióit követi. A kollekció egyelőre két változatban áll csak, ám a Hamiltont ismerve, illetve a kollekció sikerétől függően ez nagy valószínűséggel nem fog így maradni. A két modell között a különbség azonban nem csak a számlap színében rejlik, hanem összképüket tekintve is más a hatásuk. A sötétszürke számlapos modell a polírozott acél indexeivel határozottabban modernebb, és egyben ridegebb benyomást kelt, míg az igen halvány bézsszínű párja aranyozott indexeivel és mutatóival sokkal bensőségesebb légkört áraszt.

Swatch csoport tagjaként, és a csoport belül reá szabott feladatokból adódóan a Hamilton nem engedheti meg magának, hogy lapos modellje kifejlesztéséhez saját szerkezetet fejlesszen vagy fejlesztessen. Úgymond "házon belül, de hozott anyagból" kellett megoldania a megfelelő szerkezet kiválasztásának kérdését. Ez a gyakorlatban a szintén a Swatch csoporthoz tartozó ETA kalibereit jelenti. A választás a jó öreg 2892-es kaliber kismásodperces változatára, a 2895-2 kaliberre esett, amely a maga 4,35 milliméteres magasságával nem tekinthető különösebben laposnak. Automata szerkezetről lévén szó, ez persze részben a rotornak köszönhető. Az ETA szerkezetet laposabbá tehát nem sikerült tenni, így más lehetőségek után kellett nézni. Az egyik az emberi érzékelés becsapása; ezt a tok arányainak az átmérő javára (43 milliméter) való eltolásával, illetve a füleknek a tok síkja alá való látványos hajlításával érik el. Sokkal objektívebb lépés azonban a lassan már kötelező elemnek számító üvegbetétes hátlap elhagyása. Ez két szempontból is szerencsés: először is nem tűnik fel a 25,6 milliméter széles szerkezet és a 43 milliméter átmérőjű tok ellentmondásossága, másodszor pedig a tömör hátlap lényegesen vékonyabb lehet, mint üveges társa. További előny, hogy a hátlap nagy felülete szintén ajánlja magát a díszítésre, amivel a Hamilton élt is: régi címerüket gravírozták rá.